Misima Jukio: Ikarosz
Vajon az Éghez tartozom? Mert ha nem, akkor miért tartja rajtam folyton kék szemét hívogat és eltévelyít fel, egyre feljebb minden emberinél magasabbra miért csal engem el? Az egyensúly szigorúan beállítva a repülés optimálisan kiszámítva az égvilágon semmi sem mehetett félre miért hasonlít mégis az égbe törő vágy már önmagában az őrületre? Semmi nincs, ami kielégítene, minden földi újra rögtön ráunok magasabbra, még magasabbra, a bizonytalanságba még közelebb csal dicsfényéhez a Nap. Miért éget meg engem az elme világossága, miért emészt el engem az elme világossága? Látom messze lent a falvakat, a folyó kanyarulatát könnyebben viselem, mint közelről innen a távolból még szeretni is tudnám, ami emberi - miért csábított, hitetegett, nyugtatott ezzel? Pedig biztosan nem volt célja, hogy szeressek. Akkor pedig hogyan is tartoznék az Éghez? Nem vágytam én a madár szabadságára, nem gondoltam a természet nyugalmára, csak emelkedni és közeledni titokzatos erő markolta szívemet, az hajtott csupán, megmártóztam az ég kékjében az öröm mindent elmosott pedig messze nem túlszárnyalhatatlan fel, egyre feljebb szárnyamon a viasz teszi, hogy szédülök, hogy felhevültem?
Hát akkor a Földhöz tartozom vajon? Mert ha nem, mégis miért sietteti ennyire zuhanásomat? Nem hagy időt gondolkodni vagy érezni, miért, hogy az a bágyadt puha föld vasserpenyővel sózott rám válaszul? Hogy felhánytorgathassák puhaságomat azért változtak vassá a lágy mezők? Az esés még a repülésnél is természetesebb annál a titokzatos hevületnél is sokkal természetesebb - ezt akarta a természet közölni velem? Az ég kékje egy fikció, az egészet a szárny viaszának röpke, tűzforró mámoráért eszelte ki a föld, amihez tartozom, tán titokban az ég is segítette tervét hogy megbüntessenek? Mert én nem tudok hinni magamban vagy túlontúl hiszek mert hirtelen tudni akartam, mihez tartozom vagy hiún azt gondoltam, mindent tudok mert az ismeretlen vagy az ismert felé de mindenképpen egy kék pontba akartam repülni?
Mayer Ingrid fordítása
