Gyorsan eltelt ez a pár év. Ma kezdem meg az utolsó teljes hetemet a Mandinernél, február elsejétől ugyanis átigazolok a Magyar Nemzethez. A Mandiner.sci-fit továbbra is csinálom, így nem teljes az elszakadás. Mégis. Nem volt könnyű döntés, kicsit olyan érzés ez most, mint mikor 2009-ben elköltöztem otthonról Szegedre az egyetem miatt. Remek szerkesztőséget hagyok itt, ami rengeteg nehézség közepette ténylegesen független és önálló tudott maradni; és ahol soha nem találkoztam semmiféle cenzúrával. Nem tudom, fogok-e még ilyen fasza helyen dolgozni újságíróként. Öt év bőven elég volt rá, hogy a második családom legyen ez a hely, persze ehhez az is kellett, hogy családias legyen a légkör.
Utálok búcsúzkodni. Viszont sajtótörténeti témájú volt a mesterszakos szakdolgozatom, és mindig nagyon megörültem, ha sikerült valami olyan napló- vagy memoárrészletre akadnom a XIX. század második felének újságíróitól, akik tudtak valami pluszt hozzáadni azokhoz a nevekhez, akiknek a cikkeivel dolgoztam éppen. Tartalmat rakni a név mögé, valami személyes kapcsolatot. Szóval álljon itt tőlem búcsúképpen az, hogy kitől mit tanultam az elmúlt években, mert mindenki, tényleg minden egyes ember hozzárakott valamit ahhoz, ami lettem.
Rémisztő példul, hogy @bukov1cs Martinnal nem fogok együtt dolgozni így nyolc év után. Neki tartozom a legtöbbel, mert az Alternatíva nélkül nem ezt a pályát választottam volna, nélküle pedig nem kerültem volna a Mandinerhez. Martin elképesztően tehetséges ember (és újságíró), ennek bizonyításához elég visszalapozni azt a tucat számot megért print Alternatívát, amit gimiben kezdtünk el csinálni. Nem csodálkoznék, ha pár év múlva újra együtt dolgoznánk valahol, ez már csak így megy.
Csak kevés dologban értünk egyet a világ dolgait illetően Balogh Ákossal, mégis rengeteget tanultam tőle arról, hogy érdemes még egy-egy hirtelen felindulásból született publi esetén is minden adatnak utánamenni és rendesen leellenőrizni. Voltak vitáink, nem is egy, ennek ellenére nagyrészt végig jól együtt tudtunk dolgozni, és mindig hálás leszek, hogy az elején lehetőséget adott nekem a Mandinernél, tavalyelőtt pedig látott fantáziát a Mandiner.sci-fiben.
Ákos távozása után Rajcsányi @konzervativanarchista Gellért lett a főszerkesztő, de érdekes módon nem változott sok minden, hiszen a pozíció tartalmi részének jelentős részét egyébként is ő csinálta az elmúlt években. Rendkívül körültekintő újságíró és szerintem szuper publicista, aki mindig azon van, hogy amit leírunk, az ne csak érdekes, friss meg kattintós legyen, hanem igaz és pontos is. Nem keveset tanultam tőle a világról és az írásról is. Nincs jobb ember a Mandiner főszerkesztésére.
Nyilvánvaló, hogy Kiss Brigi a Mandiner egyik legstabilabb pontja a kezdetek óta: talán kevesebben ismerik a nevét a portállal kapcsolatban, de ha ő nincs, akkor nem tart ott, ahol. Kitartó hírszerkesztő, örök szövetségesem a szerkesztőségen belüli vitákban és a gyakran elképesztően unalmas hétköznapok elviselésében. Az évek során nagyon jó barátok is lettünk mellé, és mindig örömmel fogok emlékezni arra, hogy én javasoltam neki az Orphan Blacket, aminek azóta nagy rajongója lett.
Félelmetes: Bakó Beával kapcsolatban örökre emlékezni fogok arra, amikor valami totál partikuláris ügyben Kósa Lajossal beszélt telefonon, kihangosítva. Olyan brutális interjút én még életemben nem hallottam, nem csoda, hogy Kövér László is megijedt tőle. Kósa is inkább eljátszotta, hogy elment a térerő. Bea remek, átfogó anyagokat tesz le az asztalra a Mandineren nagyon komoly témákról. Retteghet az az interjúalany, aki mismásolni akar előtte valamiről - gyakran próbáltam meríteni az ő elhatározottságából és szakmai magabiztosságából, amiből nekem kicsit kevesebb adatott meg. Jogi kérdésekben pedig továbbra is hozzá fogok fordulni, azt hiszem.
Engem Szilvay Gergő tanított meg arra, hogy simán vitatkozhatok nagyon jókat olyasvalakivel, akivel homlokegyenest mást gondolunk a világról. Gergő a progresszív kollégák szemében gyakran maga a sátán, pedig a valóságban remek ember, aki a végsőkig pontosan és következetesen érvel a véleménye mellett - viszont azt is elfogadja, hogy más másképp gondolkodhat. Ezt a vonást gyakran a hozzám politikai téren közelebb állókban nem sikerül felfedeznem.
Ritka egyébként, hogy egy szerkesztőség ilyen színes legyen politikailag. Stumpf Andrással kezdetben nehezen jöttünk ki, nyilván, egy kezemen meg tudom számolni a dolgokat, amiben hasonló a hozzáállásunk. Azt viszont egyértelműen tőle tanultam meg, hogy mit jelent kollégának lenni abban az értelemben, hogy akkor is tartjuk a másikért a hátunkat kifelé, ha éppen legszívesebben pofán vágnánk egymást az adott ügy kapcsán. Ez egy hasznos skill szerintem ebben a szakmában, örülök, hogy elsajátítottam és hogy kölcsönösen gyakorolhattuk nem egy esetben. Szükségem lesz rá.
Ennyi idő alatt felcseperedett az elmúlt öt évben aztán egy sor gyakornok itt a kezünk, kezem alatt, akiket gyakran én tanítottam meg az alapokra. Ezek a fiatalok (hát kész, tényleg fiatalabbak nálam) aztán gyakran meglepően hamar tettek le nagyon érdekes, jól megírt anyagokat az asztalra. Jó volt látni, ahogy aztán vagy tovább lépnek ezen a területen, vagy másikon, de egyértelműen jó tapasztalatokkal távoznak tőlünk. Most is velünk van és többek között az én pótlásomat fogja biztosítani közülük Partos Bence, Meszleny Zita, Makk János és Szászi Áron.
Nem mehetek el szó nélkül a nem újságíróként munkánkat segítők mellett. Lipokatity Csilla a Mandiner programozója, aki annyit bütykölgette a kedvemért a rendszert az elmúlt években, hogy még rám is ragadt valami a szakmai dolgokból. Emellett a szerkesztőség másik állandó, stabil pontja, aki majdnem mindig itt volt. Az utóbbi időszakban ilyenné vált Oszlánczi Zsófi, az irodavezetőnk is, aki végre úgy töltötte be ezt a pozíciót, hogy tényleg minden adminisztrációs gondunkat rá tudtuk hárítani, és ez nagy könnyebség volt. Örök hála azért, hogy a kommentelők szűrését magához ragadta, veszélyességi pótlék járna neki. @gerenyi Gábor is az elmúlt pár évben vált a csapat folyton jelenlévő tagjává, aki a háttérben többet tett a Mandinerért, mint bármelyikünk. Fontos pillanatokban állt ott mellettünk és állt ki értünk, értem személyesen is a Galaktika-ügy kapcsán, amiért mindig hálás leszek.
Ceterum censeo: egytől egyig mindenki nagyon fog hiányozni. De ahogy a gyerekkor véget ér egyszer, úgy ér véget jövő héten majd ez is. Amit megtanulhattam, azt részben megtanultam, amit nem, amiatt pedig csak magamra vethetek.
Tényleg van benne, olvassátok vissza.
