Az az igazság, hogy egy idő után kinőjük azokat az embereket, akik nem tudnak értékelni minket. Lehet, hogy csak a századik felismerés után, de elfogadjuk, hogy hiába gyönyörű az a kép, amit a fejünkben összeraktunk, a szívünkkel mégis érezzük, hogy nem teljesen a miénk. Mert egy idő után túlnövünk azokon, akik nem őszinték velünk. Akik olyanokat mondanak, amiket nem gondolnak komolyan. Akik miatt megkérdőjelezzük a saját józan eszünk, hiszen olyan könnyedén játszanak velünk és csavarnak az ujjuk köré, hogy még hónapokkal később is szédülünk. Egy idő után nem engedjük vissza az életünkbe azokat, akik csak a nagy szavakban jók, de amikor tettekkel kellene alátámasztani azokat, hirtelen már nem olyan hangosak. Akik csak egy bizonyos oldalunkat kedvelik, akik csak a kellemes pillanatokra fizetnének be, de a komplexitás elől már menekülnének. Azokat, akik nem törődnek a vágyainkkal és szükségleteinkkel, mert túlságosan el vannak foglalva a sajátjukkal. Kinőjük azoknak az ölelését, akik csak akkor vonnak magukhoz, amikor éppen kényelmes nekik. Kinőjük azokat a helyzeteket, amik már nem szolgálnak. A sokadik szívtörés után már rájövünk, hogy nekünk kell magunkra jobban vigyázni. Hogy nekünk kell jobban előtérbe helyezni, hogy mi az, ami nyugalmat hoz, nekünk kell különbséget tennünk a folytonosan megszegett ígéretek és a megváltozott hozzáállás között. És egy idő után rájövünk, hogy mi is megérdemeljük azt a szeretetet, amit adni tudunk a másiknak.
