Hangtalan

blog áll itt

[hangtalanblog]

Utoljára aggódtam

Róma utcáin esik most az eső. S esik itt is Budán, havasan potyog.

Hideg van, s hidegebb lesz nekem ott északon, vasárnaptól. Mit jelenthet az, hogy végre nem itt leszek, nem tudom.

Van valami felhő itt a fejemben, amit nem tudok elűzni. Borúlátás. A sorsok megírtnak tűnnek, rossznak: nekem rosszul kell éreznem magam. Nehéz engedni ebből, nehéz boldognak lenni, lenyugodni, elmosolyodni. Venni egy mély levegőt.

Amikor nem hajtok annyira, mikor nem űzöm már annyira a haladást, akkor jön elő ez a felhő.

Fehérbort iszom, s mégis megállíthatatlanul jár a lábam.

Mesélni akartam valamit itt, de most sóhajtani sem megy.

[hangtalanblog]

Minden

Mit érzek most, azt nehéz elmondani, nehéz vállalni, hogy boldog vagyok(-e).

Nehéz azt érezni, hogy minden emberi mulandó, s pláne elfogadni, hogy ez így van rendben.

Ami most szívembe szök, az sok: belső, zegzugos rengeteg, tele kérdésekkel és tele félelemmel – megremegő hangú gondolatok, átveszek egy stafétát, felnőtt vagyok-e? Leszek-e valaha?

S apám ráncai között bújik a múlt pora, az a sok, sűrű élet és mennyi szenvedés és öröm is, melyek mind-mind elmúltak, s elmúlik ez is.

Ez a viharos világ, amit én nézek kívülről, s ez a sok ember, fél, hát persze hogy fél. Ki tudja tényleg, hogy mi van? Belehajítva a világba, ebbe a zavaros hideg kavargó vízbe, kapálózva gondolom, hogy csak maradjak a felszínen.

S körülöttem ti is, küzdünk az árral, muszáj, mert ha megáll a küzdelem, ha fejem hanyatt teszem, s a víz elnyugszik, és csönd van, akkor látod csak azt, hogy nincs semmi. Hogy senki nem tudja mi van, nincs semmi, csak a megállíthatatlan, érdektelen folyam.

Senki nem tudja mi van. Félelmetes, nemde?

De hogy megjelenik ez a gondolat, úgy elmúlik ez a gondolat is. Most, holnap, ezer év múlva, de elmúlik.

S így idegeskedni nem érdemes. Nem vagyok készen erre még azt hiszem. Nem vagyok készen a nem-idegeskedésre.

Nehéz azt vállalni, hogy boldog vagyok, hogy minden nagyon rendben. Hogy minden úgy tökéletes, amennyire csak lehet.

Langyos december van most, csöndes karácsony. Merre sétálsz vajon? Át a Vörösmarty téren látlak, mintás harisnyában, sötét szemeiddel, mosollyal.

Szeretni olyan könnyű, szeretve lenni olyan nehéz. Adni, áldozni, feláldozni magam – ez a rossz féle, a fekélyes szerelem. Ülni, megnyugodni, mosolyogni, ítélet nélkül nézni és nézve lenni – ez a nehéz szerelem.

Mindent elfeledni. Elfeledni embernek lenni. Csak emlősök egymás karjaiban, nyakat szagolni, nyálat összekeverni. Szemgolyók egymás felé, táguló pupillák. Semmit nem jelent, hogy te minden vagy nekem.

[hangtalanblog]

Január 30.

16. jegyzet

Sajnálom jan.30. Elkéstem 01.30., te kerekded Januári nap. Elkéstem pont egy nappal. A napi bejegyzésem elmaradt. Sajgó szív, jaj megszakad.

Megbűvölt vadász, saját szavaim által.

Január harminc, január harminc, január harminc, január harminc, január harminc.

Szedő, ismételje az oldal végéig.

[hangtalanblog]

Ennyi volt, villamos

15. jegyzék

Megálltam a Villamos közepén. A cipőfűzőm elnyúlt a padlón, kikötődött. Hallottam, ahogy a Villamos automatán bemondja, hogy mindenki szálljon le. Tudtam, hogy ha most visszaszólok a Villamosnak, akkor hetekig nem leszünk jóban egymással. Visszaszóltam.

Megszólítottam. De a Villamos hallgatott, csak duruzsolt, mint egy régi rádió.

Lehet, hogy szólhattál volna, mondtam.

Ahhoz gyakrabban kellene beszélgessünk, utasom.

Valószínűleg nem fogunk.

Nagyon sajnálom. Fel kell újítanunk a pályát.

Nekem nem kell felújítanod.

De igen. Te is itt közlekedsz.

Így van, én is itt közlekedek. Ezért szólhattál volna, mielőtt keresztbe vágod a reggeli utamat.

Ez nem a te utad, ez az én utam, én járok rajta minden reggel, ez az én utam.

Neked lehet, de nekem nem.

Nem fogok engedélyt kérni az utastól, hogy felújíthassam a pályám egy szakaszát.

Azt rosszul teszed, mert ez az én pályámnak is egy szakasza.

Ezek romok voltak, menni se lehetett rajtuk.

Hát most majd tudsz rajtuk menni, menj csak.

Az forgalmi logikáját neki, megmondtam, hogy fel kell újítani a pályát! Olyan érthetetlen ez?

Nem, a legkevésbé sem az. Csak ne forgalmi logikázz nekem soha többé az életben. Sem amikor járatot törölsz, sem amikor villamos pótlózol, és tönkreteszed a reggelemet.

Remegett a Váza. Üvölteni készült, csikorogni, de végül csak állt.

[hangtalanblog]

Vasárnap reggel

14. jegyzék

A vasárnap reggelek úgy telnek, ahogy a szombat esték megengedik. Jelen esetben a szombat este csöndben és pihenéssel zajlott.

Két kérdéssel szarakodtam:

1. A élet jelentéstelenségének fájdalmas felismerése arra juttatott, hogy az emberi kollektív lélek kizárólag testileg és bután és unalmasan képes univerzális egységre.

Ezt az egységet próbáljuk felosztani az egyénig, az egyéniség(?) mítoszában, a kultúra minden eszközével. Ruhák, ízlések, művészetek, korok, történelmek. Kreaált narratívákat csoportunkra és önmagunkra. Maszkok, ruhák, ékszerek, szimbólumok státuszról, osztályharc. Nemlétező dolgok, kitalált ideák. Marxnak ugyanannyira igaza van, mint az ő ékszerész nagyapjának.

Az egység csak az állatiságban létezik tehát. A kérdésem viszont, amit itt nem értek: miért akarunk ennyire eltérni ettől az egységtől? Miért akarunk egyediek, különlegesek lenni? Általában miért rossz az, ami átlagos?

Ez a különlegesség magányos rejtélye.

2. A második kérdés, amit tegnap felmerült bennem: miért olyan szomorú minden kutya a buszokon. Aggódó, fancsali a tekintetük. Nyugtalan ború árad nagy szemeikből, lehajtott fejükből.

[hangtalanblog]

Kávé tej nélkül

13. jegyzék

Ma ittam egy kávét tej nélkül. Jó kávéhoz nem is nagyon kell.

Savanykás, kesernyés ital, ha nem jól csinálják. Gyümölcsös, olajos-magvas íze van, ha jobban sikerül.

A kávéző kicsi volt, én és a barátnőm halkan beszéltünk ezért. Ő azt ecsetelgette, milyen jó lenne egy kávézót nyitni:

– Zabsüteményt nagyon könnyű megcsinálni – mutatott a pulton tálalt sütikre. – Egy egész tálca sem kerül annyiba, amennyiért itt egy darabot adnak.

– Hát ez így van mindenhol. Itt is az élményért fizetsz – mondtam.

– Persze, tudom. Csak mondom, hogy tudnánk nyitni egy kávézót. Én sütném ezeket a dolgokat, te meg a kávét csinálnád. Csak egy jó kávégép, meg jó minőségű kávé kellene.

– Bajszot vágatnék, kávébab tetoválást csináltatnék a csuklómra. Igazi urbánus, hipszter barista lennék. Imádnák a vendégek a helyet.

– Így is elég hipszter vagy szerintem – mondta a barátnőm.

– El kell menni a falig az látványelemekben – lendültem bele az észosztásba. – Kell az élmény mint a barista, vagy a batikolt palló-pult, vagy a kávék különböző fadobozai, stílusosan megjelölve rajtuk babok származási helyét – mondtam

– Fontos, persze – helyeselt.

– Főleg ha nem költünk kávéra és mindegyik dobozban omnia lesz – mondtam neki.

Próbáltam vicces lenni.

Ő meg nevetett, vagyhát… elmosolyodott rajta.

A kávézó apró volt, az ott lévők halhatták amiről beszélünk. A barista is ott üldögélt az pult mögött egy bárszéken. Bambult maga elé. Talán ő kuncogott egy egy kicsit bajsza mögött.

[hangtalanblog]

Minden nap

12. jegyzet

Van az irodában két ember. Nem ismerem őket, nem tudom min dolgoznak.

Nap közben nem is látom őket.

Reggel viszont mindig, ülnek a konyhában, teát isznak és csokoládén osztoznak. Mindezt csöndesen teszik.

Minden reggel.

[hangtalanblog]

Egy esti gondolat

11. jegyzet

Eljön az az idő majd, amikor nem tudok beszélni. Amikor mindenem fáj, s csak fekszem és létezem, és várom a halált. Enni már nem tudok, nyelni már csak fájdalommal, s folytonos fárasztó levegővételek közt, gyógyszerektől émelyegve, kiszolgáltatva, fájó sebekkel, -- belsőkkel, külsőkkel -- s megtört lélekkel majd: haldoklom. Eljön ez az idő. A szürke nyomor.

Nagy szerencse kell, hogy az ilyet elkerülje az ember: elcsúszni a jégen, beverni a tarkót.

Nagy szerencse kell: elüssön az autó, akkora erővel, hogy egyből...

Nagy szerencse kell: leesni egy magas hídról.

Nagy szerencse kell: belefulladni egy tóba.

Nagy szerencse kell: pisztollyal, karddal szíven találni.

Nagy szerencse kell a gyors halálhoz.

[hangtalanblog]

Esély sincs az enyhülésre

10. jegyzet

Hajnalban ismét sokfelé fordulhat elő zúzmarás, sűrű köd. Az északi, északnyugati szél megélénkül. Gyakran lesz erősen felhős az ég, de némi napsütésben is bízhatunk. Reggel főleg a Duna mentén fordulhat elő köd. Fagyos marad az idő. Tartósabban ködös és derengő tájak váltakoznak. Nappal fokozatosan mérséklődik, gyengül az eleinte még élénk légmozgás.

"Ilyen ez, hideg van.

Mit csináljon az ember?

Pálinkát ihatnók régen.

De megmondták, hogy attól csak jobban fázom.

Most akkor?

Kötött pulcsi? Az még van.

Dolgozni muszáj.

Muszáj.

Hát így vagyunk mi.

Így.

De hogy hogyan leszünk, azt nem tudom.

Valahogy leszünk.

Isti fiam is, amikor hazajön.

Azt mondja, fater, hát most nekem is kell, miből adjak?

Azt mondja:

Nincs semmim. Alig van a pofám, amivel pofázok egész nap, hogy eltartson. Hazudni kell. Nem sajnáltatni magad, nyomulni, barátkozni, furakodni, hogy legyen valami. Ebből adjak, apa? Az arcomból?

Isti, itt hagyott. Jó neki.

Most akkor?

Én?

Én csak a gyerekeimért élek.

Ilyen ez.

Ilyen volt ez mindig is."

[hangtalanblog]

Átvitt értelemben

9. jegyzet

Az eufemizmusról.

__ "Anyósom kezében minden tőke feléled.” __

Ennél csúnyább már csak a Grease 2 című amerikai filmben hangzik el: __ “Let's rock 'n’ roll! We're sittin' on a bomb that's about to explode”__ – éneklik a lányok.

Szeretnék távol maradni ettől, nemcsak az említett mélységeiben, de pátoszos magasságosságaiban. Nagyon ráér az ember, aki filozofál, ne adj isten metafizikál a szexről, nemde?

Beszélni lehet róla csak, nincs sok értelme?

Semmi értelme

Ez a mondat, ami az élet legtöbb részére elkezdett terjedni. Semmi értelme túl komolyan venni akármit is. Aggódni, semmi értelme. Mindegy a táplálkozáson rágódni. Semmi értelme aggódni istenen, vagy az univerzum hatalmasságán, ne adj isten céltalanságán.

Ez a mondat a dekonstrukció csodálatos mondata: Semmi értelme!

Ez egyrészről elhozott nekem egy új és radikális szabadságot az aggodalmaim fölött.

A rosszabbik része a szorongató krízis, önnön létezésem tükre láttán.

Akkor mit is csinálok? Élvezni az életet persze nem könnyebb vagy nehezebb így. Meghát választásom sincs: egzisztencia van az eszencia előtt, s ezt felismerve minden nagyon kellemetlenül érthetővé válik hirtelen. Vissza nem bújhatunk anyánk ölébe. . Talán szenvedni könnyebb lenne istennel ( ld.: Marx: A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. ) Annyi tudható, hogy szenvedni definíció szerint nem jó, s én szenvedni lehet mind istennel, mind pedig nélküle, és én fogok is, efelől nincs kétségem.

De most még szép az élet. Most még olyan teljes és egész. Teljes vagyok. Hasak hasakkal, mellek mellekkel összeérnek, sóhajok a fülekbe, "boldogságot találd meg, stb. stb." -- szól a negédes popdal.

Minden máson aggódni, semmi értelme. Úgysincs kijárat.

(Szabadon: az egzisztencialista szenvedés egyben tényleges szenvedés, másrészt szellemi tüntetés a tényleges szenvedés ellen.)

[hangtalanblog]

Nyugalom

8. jegyzet

A nyugalom az, amikor merek megnyugodni. Amikor lehunyom a szemem.

Végre vasárnap volt. Becsuktam a szemeim. A forró víz elsőre még égette bőröm, aztán éreztem, hogy melegíti a húsom is. A hőtől gyöngyözött a homlokom, s vettem a sóhajokat a párás levegőben. Először nagyokat, aztán aprókat. A víz apró a hullámai hallatszódtak. A félhomályban a fürdőszoba formái elvesztették éleiket.

Becsukom a szemem megint. Máshol vagyok: nyáron, a napon, egy tó mellett fekszem. Csönd van. Hanyatt fordulok. Arcom kisimul, süti azt a nap, becsukom szemem.

Úszni a tó közepéig, ott meg megállni. Lebegni. Hátamat a tó sima tükrének vetem, füleimet a víz elfedi a hangoktól. Nézem az eget, a felhőket, s hallgatom saját sóhajaim. Csönd van. Felettem nagy a kékség.

Nem tettem semmi rosszat. Becsukom a szemem.

[hangtalanblog]

Itthon szombaton

7. jegyzék

Itthon. Bármit is jelentsen.

Itthon, ahol a növényeim vannak: megsínylették ezt a hideg hetet.

Ahol az kenyér a szekrényben van: száraz. Boltba kell mennem.

Ahol valaki megölel. Ahol egy olyan esendő döntés született, hogy a bizalom teret adhat a ragaszkodásnak. Gyermeki, ösztönös ragaszkodás, szemben a kielégíthetetlen kalandvággyal.

Itthon, ahol ezt végig lehet gondolni.

Valaki édesen a fülembe lehel. Most valaki új. Tele mosollyal, tele életerővel. Valaki a száját a számra. Itthon szeretni szabad.

[hangtalanblog]

Haza ám

6. jegyzék

A várakozás elkezdődött. Reggeltől estig fog tartani, amíg visszaérek Budapestre. Utazás a repülőtérre, felszállás München felé, aztán mégegyszer Budapest felé.

Közben szendvicsek, légnyomás. Éjjeli városok az ablakból: narancssárga lenyomatú Rorschach foltok a folyók tövében.

Hamarosan otthon, majd vár rám a taxi, ami elvisz a kedvesemhez, ezen a péntek éjjelen. Itt hagyom a svéd karaktereket, minden hidegségükkel, visszafogottságukkal, nyugodt kedvességükkel.

München Budapest – egy repülés magyaros karakterei: Mögöttünk ülnek. 30-as, kopaszodó férfiak. Hülyéskednek egymással, sustorognak, meg hangosan összeröhögnek. Izgatottak a repülés miatt. Ez rendben is lenne csak közben káromkodnak is hangosan. Bántja az ember fülét a sokadig “geci”, a sokadik “kurva”.

Egy másik tehetősebb fizimiskájú, zakóban keresi a helyét Mindenkit akit lát, aki útjába kerül, alaposán megvizsgál. Fennhordott orr, lesült bőr, pufók arc, felhúzott szemöldök.

Egy másik blokkolja a beszállók sorát. Beesett arcú, kellemetlenül alkoholszagú férfi, próbál leülni, Kiesnek a kezéből a jegyek, lehajol, felveszi. Feje belevörösödik, mire feláll. Karjára fektetve pihen zakója. Próbálja annak zsebébe beletömni a jegyet, de nehéz azt fejjel lefelé nehéz egy zsebbe.

Menni fog, csak lassan.

[hangtalanblog]

Utolsó ital után

5. jegyzék

Mondtam pár hideg megjegyzést Stockholmra, de mára beérett a fejemben a város.

-- Ez a város nagyon szabad, most látom csak igazán. S ez nagyon szerethető. -- Úgy tűnik, igen. Nem is nehéz tudod megszoknunk, ahol élünk, nemde?

Először mindig zavaró, hogy nem látom az embert, ha nem értem a világot, amiben él. Úgy tűnik ez egy hétbe telt most.

[hangtalanblog]

Aggodalmak

4. jegyzék

Lépések sora. Fárad a talpam. A fejem tele. Vajúdom egy gondolaton.

Néha elfog ez az önimádó önemésztés, hogy valami akarok lenni, több mint most ami vagyok. Nagyobb ember, mindent tudó, világot hódító valami.

Így lehet ezzel sok ember, aki sokat vár el önmagától, mert úgy érzi, hogy nem elég úgy, ahogy van.

De hát hogy lehetne több bármi is annál, ami. Micsoda ellentmondás lenne másnak lenni önmagamnál. Az önazonosság logikája megkerülhetetlen.

Akkor ez így rendben is van talán? Csak élni és tenni?

Csak küzdve küzd és bízva bízik, vagy mint Sziszifusz, mosolyogva ballag le a hegyről, vagy mint Caravaggio, nem remél és nem fél.

Ez is túlzás: hisz mítosznak lenni könnyű, csak nem valóságos. Úgy az út nem túl mulatságos. Living is easy with eyes closed (Ld. Strawberry Fields Forever)

Embernek kell lenni, csúszómászónak, schopenhaueri vakondnak, ha igaz akarok maradni, hagyni a mítoszi túlzásokat. Nincs itt semmi magasztos az aggodalmamban. Vallok az aggodalmakról: pénz, kialvatlanság, egészség, jövő.

[hangtalanblog]

Késni

3. jegyzék

Késni igazán nem szép dolog. A spanyol és olasz kultúrákba például ez másképp van.

De ez most nem segít rajtam, épp ülök a metrón, s nem leszek gyorsabb, és az én kultúrámban pedig sértés a késés.

Nyugtalan vagyok, nem akarok megsérteni senkit.

Sóhaj. Nyugodj meg! Csak a jelen van és a tér, amiben épp ülök, mondaná a Zen mester, (bár mondjuk a metró síneken halad, s tudni lehet merre lesz a jövőben, a T-Centralen állomásnál, csakhát túl későn!)

Sóhaj! Csak a most van. Csak az önző most, az én mostom, másmilyent nem ismerhetek. Még 6 perc. Még 6 perc és érkezem. Ott leszek! Egyet se félj, Te, ki vársz rám! Fáj a szívem miattad! Ki akarok fakadni, tőrömbe vetni magamat és ordítani: Sajnálom! Igen, elkéstem! Bocsáss meg!

De tudod mit, ne bocsáss meg nekem. Bocsánatot nem adnak, csak a zsarnokok, a fejlődést obstruálók (ld.: a morál genealógiája).

Enmagam sem bocsátok meg másoknak, csak a szánalmasaknak. Meg nem bocsátok, mert hatalmam nincs a bűntett fölött, ezen bűn tiéd, s tied a döntés joga is, hogy jobb légy, s jobb legyen az életed. S ezt, ami a tiéd, én nem veszem el. Micsoda ripacs katolikus dolog lenne azt elvenni.

Végül késve bár, de odaértem. Körbesétáltuk a város egy negyedét, Kungsholment, s a városházát, a Stockholms stadshust. A tenger jegesen ott hullámzott annak lépcsői és korlátai mellett.

A part járdáin végigmenve, sok futó haladt el mellettünk. Kifejezéstelen arccal bírták a fagyot. Megtörhetetlen nyugalommal szökkentek előre és előre.

Én meg mint fázó ember a fagyban, sajnálni próbáltam őket, de az ő arcukról lerítt, hogy nem tűrik meg a szánalmamat.

Hazafelé a metrón egy gyerekpitbull ült mellettem nyugodtan. Aranyos kölyökvigyorral, csálé fülekkel nézelődött. Semmiféle vadállat. Úgy tűnik, hogy akit nem ütnek az nem lesz agresszív. Akit meg sajnálnak, azt szánalmassá teszik. Ezek szerint.

[hangtalanblog]

Jégváros

2. jegyzék

Stockholm tisztít.

Stockholm jégváros. Nehéz nekem őt megismernem, nehéz átlátni belső rendszereit. Kikötői és hídjai a semmiből tűnnek fel, amikor épp egy épülettömb sarkán befordulok. A tenger is -- egyszer csak ott áll -- beengedték a város közepére, s vele együtt beengedték a hideg levegőjét is.

Meg beengedték a teret, ami ilyenkor egy épület sarka mögül megnyílik, léptek után az ember megáll a kemény járdán, s csak sóhajt. Átnézve a víz fölött, a híd túloldalán a város megint ott áll. Hófoltok, köves utak, s fényes, üveges modernitás.

A keskeny felfelé ívelő betonhídon áthaladva rögtön megvédenek az áradó fényű üvegépületek mint nagy hajótest, állják a kikötői szél útját, s mögéjük érve feltűnik a város, szűk utcákkal, apró terekkel.

Sétálva a hideg és a sötét is utolér. Felnézve belátok a nagy, négyzetes ablakokon. Látok lámpákat, plafonokat, langyos fényeket. Valaki élete van ott. Én ezekbe az otthonokba sosem jutok be, sosem kopogok, sosem ülök le. Sétálok csak az utcákon.

Valahol Budapesten egy lány talán még sír utánam, remélem már nem sokáig. Elváltunk, s bár ölelném, de nem szabad. Csak kívülről nézni, messziről figyelni szabad. Volt egykor otthon, s ölelés -- mára már csak tett nélküli szeretet. A szívem megszakad.

A sötét utcán a kabátot összehúzni, recseg a jég a lábam alatt, a szívem megszakad.