Ha a gondolataidat a múlt vízének habja lepi el
A jelenben a lelkedet mégis ki és hogyan emelhetné fel?!

⁂

if i look back, i am lost
Peter Solarz
cherry valley forever

❣ Chile in a Photography ❣
RMH
Game of Thrones Daily
Alisa U Zemlji Chuda

pixel skylines
Cosimo Galluzzi
hello vonnie

Discoholic 🪩
Lint Roller? I Barely Know Her
styofa doing anything

#extradirty
Monterey Bay Aquarium
noise dept.
ojovivo

Love Begins

blake kathryn

seen from United States
seen from Malaysia

seen from United States

seen from United States
seen from Indonesia
seen from Indonesia

seen from Türkiye
seen from Spain

seen from India
seen from United States

seen from Spain
seen from United States
seen from Türkiye
seen from Malaysia

seen from United States
seen from Canada

seen from Russia
seen from United States

seen from France
seen from United States
@lass-frei
Ha a gondolataidat a múlt vízének habja lepi el
A jelenben a lelkedet mégis ki és hogyan emelhetné fel?!
Megakartál tanítani úszni, de itt maradtam. Azóta is evickélek, Fuldoklok a habban. Átáztattak szavaid, Nyitott könyved lettem, Olvasgattál derűvel, Örökbe nem kellettem.
S mégis örömmel örömmel gondolok Rád, elhagyatottan is - itt hagyott a világ.
H.N.
Én derekasan ellenálltam végig, én nem akartam barátkozni se, sőt: magam tőled úgy tartottam távol, mint gyufát a skatulya oldalától – Az érintésbe én török bele.
Jókai Mór - Csak egy délután
Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.
A hétköznapok kínjai után,
Legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
Csak ez a csendes, néma kézfogás.
Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
Hogy a miénk volt egy egész délután.
Endrész Aliz: A jobb oldali ajtó
Tudod, azt hiszem, gyűlöllek egy kicsit.
Bár mire megvallanám neked, hogy miért,
lehet, újra megszeretnélek.
Mindketten azt mondtuk,
hogy nem szeretjük a Whisky-t,
mégis szó nélkül ittuk meg.
Úgy, mint ahogy most nézel rám.
Nem szólsz, csak nézel.
Egyszer talán újra a szemembe.
Egy szál örökre elpattant közöttünk,
de valami mégis húz feléd.
Talán a zárkózottságod.
Az, hogy kicsomagoljalak úgy,
ahogy te szeretted volna a karácsonyi ajándékaidat,
ha nem egyedül töltöd az ünnepeket.
Vagy a bőröd,
ami a kedvenc kifestőkönyvem lehetne,
ha engednéd,
hogy vonalakat húzzak az anyajegyeid közé.
Ígérem, kedves mintákat rajzolnék csak rád.
Vagy a hangos nevetésed,
amit mindketten csak kuncogásnak hívunk,
és mégis folyton hallom
a szomszédos metrószerelvényről átszűrődni
az éppen záródó ajtón.
Kicsit gyűlöllek, mert
nem adsz kapaszkodót,
amin fel tudnék mászni
a magad köré épített falakra.
Mert csak képzeletben találkozhatunk újra,
hisz hatalmas köröket teszünk a városban,
hátha el tudjuk kerülni a közös útvonalakat.
Mert úgy nézel rám,
mintha tönkretettem volna valamit,
pedig nem én, hanem te voltál az.
Mert kínosan, szó nélkül engedsz előre az ajtón,
hátha nem veszem észre,
azért tartod, mert úgy érzed,
magadat is tartanod kell előttem.
H.N.
“It’s easy for someone to joke about scars if they’ve never been cut.” - William Shakespeare, Romeo and Juliet
“After awhile you could get used to anything.” - Albert Camus, The Stranger
“Yes. Yes. Yes. I hear. Your silence is loud.”
— Anne Sexton, A Self-Portrait In Letters