Pov: megtaláljuk a tökéletes lakást. Árban, elhelyezkedésben, minden tekintetben jó. Kivesszük. 2 hét van hátra, amíg beköltözhetünk. Közösen mondjuk el a szülőknek. Az övéi örülnek, az enyéim is, látszólag. Közben anyám idegösszeroppanást kap, engem hibáztat, hogy “itt hagyom őt”. Engem már nem érdekel egy szava sem, végre megszabadulok tőle, új életet kezdhetek, ráadásul a legmesszebb költöztem, amennyire tudtam. Egyedül pakolok, ő kicsit sem segít, egész nap a kutyával fekszik az ágyban. Amit ő is használ, azt nem adja oda. Ami a hűtőben van de csak én enném meg, szintén nem adja oda. Még mindig sírok, de már nem sok. És eljön a nap. Mindent egyszerre viszünk, nem akarok visszafordulni. Apám segít bepakolni a kocsiba. Kicsit sajnálom őt, bár nincs sokat otthon. Hazaérünk, és én nem bírom abbahagyni a sírást. Örömkönnyek. Ő és én. Hát sikerült. Együtt pakolunk. Aztán csinálok vacsorát. Nyilván a kedvencünket. És nem ordít velem senki, mikor véletlen kiöntöm a teát a csészéből. Meg semmiért. Nincs kiabálás, nincs agresszió, nincs semmi negatív. Veszünk egy romantikus forrófürdőt, pont, ahogy terveztem. És egymásba olvadunk, majd álomba merülünk. Telnek a hetek, találok munkát. És imádom a munkám, imádok főzni és imádok takarítani és imádom az egész lakást. Itt az van, amit én akarok. Mindennek ott a helye, ahova én raktam. Járok edzeni is, sőt, még a pszichológusra is jut pénzem. Rengeteget segít. Anyámat 2 hetente látom, bőven elég. Minden nap, minden este egy álom. És itt nyugalom van és szerelem és szeretet. Megértés. Kommunikáció. Közös célok.
dailybridgerton
kianamaiart
annaxmalina
jacobvanloon
2087
germansingergirl
andulkaphoto
