Vihargyújtó
Olyan sokáig fürödtem, hogy a telefon nem ismeri fel az ujjlenyomatomat. Kaptam egy hosszabb üzenetet, nézegettem a szavakat benne, és úgy döntöttem, nem érdekel. Ilyen vagyok, amikor az igazán fontos dolgok működésén gondolkodom – fekszem az ágyban és időnként felnevetek. Ez a kopogás valószínűleg az eső hangja, de inkább azt képzelem, hogy egy óra ketyeg valahol, és gyorsul az idő. Igyekszem minél több elméletet kitalálni a jövőt illetően – bárhogy is lesz, azt mondhassam, tudtam előre. Tipikus emberi viselkedés, ezzel nyugtatom magam, pedig nincs iszonyúbb annál, ami egyszerre tipikus és emberi. Tölthetném valami olyannal is az időt, amit később majd nem kell megbánni. Ha végiggondolom az eddig történteket, csoda, hogy élek. Odalent zsákokban áll a kerti zöldhulladék, tizenhárom esőcseppet számoltam villámlástól mennydörgésig.
