A megszállott
Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat.
Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkinzott idegeimen.
Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám.
Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent,
agyamban és véremben és sohse szűnik e hangos büntetés és csak fuldoklom – óh, fekete láz! mint pap, kit az isten lelke ráz.
Szabó Lőrinc











