Időről-időre szeretnénk az underground kultúrával foglalkozó írásokat, cikkeket is megjelentetni, megosztani itt a Műhely Krónikákon. Az első ilyen írásunkat a logicmag.io-ról vettük át és andypea készítette a magyar fordítást. <A link az eredeti Liz Pelly - The Antisocial Network cikkhez a lap alján>
A Facebook azt állítja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. A valóságban viszont pont hozzájárul annak kevés maradék helynek az ellehetetlenítéséhez és lerombolásához, amik tényleg ezt teszik.
A DIY vagy „csináld magad” kifejezés a zenei körökben is vitatott. De a DIY valójában olyan önszerveződő helyekre vonatkozik, amiket művészek vezetnek, gyakran formális vagy informális közösségi alapon, azokra a helyszínekre, ahol a nem kommersz zene, művészet és közösség szervez programokat.
Ezek a helyek az elfogadás és a hozzáférhetőség ideáljaira törekednek, és nyitottak minden korosztály számára. Alacsonyak a jegyárak és a pénz nagyobbik részét a művészek kezébe nyomják a kapunál. Olyan helyek, ahol a zenekarok első koncertjeiket adhatják, ahol az emberek megtanulhatják, hogyan szervezzenek és vezényeljenek le eseményeket egymással együttműködve. Mindezeken felül, elősegítik, hogy a közönség tényleg részt vegyen azt eseményeken. Egy egyre inkább elidegenedett társadalomban, a zene olyan közeg, ami még mindig képes embereket összehozni egy szobába. A DIY helyszínek igazi közösségi helyek egy olyan korban, amikor a „közösség” fogalmát a Szilikon-völgy kiüresítette.
2014-ben beköltöztem a Silent Barn nevű háromemeletes DIY helyre, ami brooklyni Bushwickban van. Volt ott kiállítóterem, stúdió, borbélyüzlet, falfestmények minden elképzelhető helyen, és műsorok, események minden este. Az egyik első estémen arra értem haza, hogy a konyha tele van több tucat, székeken és földön ülő emberrel, akik épp megbeszélést tartottak. Olyan volt, mintha egy közgyűlésre jöttek volna össze, csak itt egy minden korosztályhoz szóló zenei és művészeti helyszín vezetése volt a téma. Négy éven keresztül aktívan részt vettem a munkában, mint bentlakó, a kollektíva tagja és a programok társszervezője.
Manapság a Silent Barnhoz hasonló „csináld magad” helyek veszélyben vannak. A Silent Barn 2018 májusában bezárta kapuit, egy évvel a másik hosszú ideig működő és küszködő Shea Stadium után. A szeretett brooklyni Death by Audio és a Palisaldes szintén az elmúlt években húzták le a rolót.
Semmi új nincs abban, hogy ezek a helyek bezártak. Az önkéntesekre való építkezés a kollektív kiégésre, míg a nagyon szoros költségvetés a csődbe sodorta őket. Ezen kívül a rájuk jellemző féllegális státuszuk kitette őket a hatóságok felőli nyomásnak is. Ezekből az okokból kifolyólag egy újabb bezárás híre nem túl meglepő. A nagyvárosok mostani DIY helyszínei több kihívással szembesülnek, mint az előző generációk alatt: a városi ingatlanok ára nő és nagyon összetett a kapcsolat a művészeti terek és a lakosság között.
De van még egy tényező, ami olaj a tűzre, amit úgy hívnak, Facebook. A helyi zenei életben való résztvétel ma azt jelenti, hogy fenntartod, kialakítod a bizalmat Facebook eseményeken, posztokon keresztül és a szintén a Facebook tulajdonában lévő Instagramon, hogy hirdesd magad. Ezenkívül néhány DIY hely szinte mindent Facebbook csoportokon keresztül intéz a közönséggel való kommunikációtól a belsős beszélgetésekig. A zenei világban a digitális platformok átformálják azt a módot, ahogy a zenei közösségek formálódnak – és, a Facebook esetében, súlyosbítják azokat az akadályokat, amikkel a „csináld magad” helyek eddig is küzdöttek. Egy oldal, ami azt állítja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. A valóságban, segít tönkretenni és lerombolni azt a kevés maradék helyet, amik tényleg megteszik.
„A Silent Bar eredeti szervezői óvatosak voltak azzal kapcsolatban, hogy az underground művészet túlságosan a „gigantikus és mutatványos” digitális platformokra támaszkodjon” - mondja G. Lucas Crane, a Barn egyik alapító tagja. „De végülis elkezdtek bízni a digitális eszközökben. Mivel az önmagától szerveződő művészi közösségek sokáig az idő és a pénz fogságában vergődtek” – magyarázza Crame – „A Facebookhoz hasonló digitális eszközök a kényelem látszatát keltették, de végül kiderült, hogy az is: csak látszat. Az, hogy elkezdték használni a Facebook csoportokat a belső szervezéshez, „megette az összetartozás érzését”. Lustává teszi az embereket. Azt teszed, amit a Facebook akar: vitatkozol minden különösebb eredmény nélkül. „
„Úgy érzed, tettél valamit. Azt gondolod, kommunikálsz” – folytatja Crane – „Pedig tulajdonképpen csak színleled a beszélgetést. Ez egy kommunikációs színház. Semmiféle megegyezésre nem juttok.” Továbbá, észrevette, hogy a Facebook elsöpörte a társalgások igazi természetét, „elrohasztotta az ősi stratégiát”, vagyis, hogy összegyűlnek az emberek egy szobában, hogy megoldjanak valamit, mivel mindenkinek előre kialakított elképzelése van a közösségi médiáról.
A kaliforniai Arcataban lévő, minden korosztályt megcélzó, DIY klub, az Outer Space is hasonló aggodalmakkal küzdött a online és személyes döntéshozatal kapcsán. Egy Google csoportot használtak kommunikációra, ugyanakkor hetente tartanak egy személyes megbeszélést is. „ Néha hosszú, nehéz beszélgetéseink vannak, ahol nem mindig értünk egyet abban, hogyan is tovább” – mondja Alex Nordquist, egy olyan társaság tagja, ami sok önkéntessel dolgozik. „Ezeket a beszélgetéseket nehéz megejteni chatben vagy e-mailekben, mert elveszik a hangsúly, a testbeszéd. Ellenben ott a lehetőség, hogy kiszállj a beszélgetésből és visszagyere, mikor mindenki más már elment”
A 2015-ben alapított DIY Spacew for London (DSFL) nem használja a Facebookot arra, hogy egymással kommunikáljanak. „ Az embereknek néha szüksége van arra, hogy kicsit távol legyenek a közösségi médiától vagy legalábbis ne lógjanak rajta, szóval ha a Facebookot használnánk a szervezésre, sok embert kizárnánk.” – magyarázza Amy, a közösség egyik tagja. Egy másik tag, Ben még hozzáteszi, hogy sok tagnak nincs is Facebook profilja vagy Google fiókja „mert megvannak a saját szokásaik vagy erejük”. Ehelyett egy mindenkinek elérhető szervező eszközt, az ingyenesen elérhető Loomiot használják, amit direkt együttműködésre fejlesztettek ki. Ezen kívül van egy WhatsApp csoportjuk vészhelyzetre. A DSFL tagok szerint a Loomio remek választás fair beszélgetésekhez, rövid közvéleménykutatáshoz és döntéshozáshoz. Az értesítések is úgy lettek kialakítva, hogy megelőzzék a kiégést – míg a Facebook éppenhogy erősíti azt.
A Facebookon olyan érzése van az embernek, hogy nemhogy kevesebb, hanem több szervezési munkája van. Amikor a Silent Barnban dolgoztam, tagja voltam a csapatnak, ami a foglalásokat intézte. A munkám időponttal, lineupokkal, a feltételekkel kapcsolatos e-mailek és privát üzenetek megválaszolásából valamint nyomon követésből, bejelentésekből, promóciókból és a személyzettel való egyeztetésből állt. További digitális munkák, amiket végeztem: Facebook események létrehozása, alkotások online keresése, és online terjeszteni az igét, anélkül, hogy az algoritmusok maguk alá temetnének. Mint a Barn egyik bookerje, úgy látom, hogy a Facebook promóciók, amik elvileg megkönnyítenék a munkánkat, valójában sokkal több munkát igényelnek – nehezebbé teszik azt.
A határtalan bizalom a Facebookban szintén megnehezíti, hogy a DIY mozgalom továbbra is fenntartsa a régóta fennálló kereskedelemellenes szemléletét a mainstream zeneiparral szemben. Elméletileg a DIY arra az erkölcsi világképre épül, hogy a művészet előrébbvalóbb, mint a profit – zeneileg változatos skálájú, adományokra épülő és „senki nincs elutasítva pénzhiány miatt” típusú műsorok gyakoriak ezeken a helyeken. A Facebook beszivárogtatta a vállalati szemléletet az erkölcsi alapon működtetett helyek mindennapjaiba.
Napjainkban egyértelmű, hogy a digitális technológiák alkalmazása egy szükséges kompromisszum ahhoz, hogy összekössük a közösségeket. A Facebook egy különösen homályos terület: úgy határozza meg magát, mint közösségi háló, de tulajdonképpen nem más, mint egy hirdetési felület. És így a szociálisan motivált DIY helyek Facebook interakcióit annak hirdetési mechanizmusai formálják. A Facebook azokat a dolgokat fogja előtérbe helyezni, amikért fizetnek, vagy akármit, ami a legtöbb kattintást érik a figyelem alapú gazdaságban.
Ez az jelenti, hogy a kisebb DIY műsorok promóciói eltűnnek az algoritmusoknak köszönhetően, különösen akkor, ha nem fizetnek értük. Eközben a „csináld magad” helyszínektől és a független bookerektől azt várják, hogy ugyanazokat a taktikákat alkalmazzák, mint más, anyagilag jobban megalapozott helyszínek, amelyek együttműködnek olyan, a Facebook logikájához jobban illeszkedő jegyvásárlási platformokkal, mint a Eventbrite vagy a Ticketfly.
Nehéz kevésbé ismert művészeket egy olyan oldalon megismeretetni az emberekkel, ami épp a népszerűségre épít. Valójában a bizalom a Facebookon azt jelenti, hogy a DIY kultúra egyre jobban a digitális világ monokultúrájához igazítja magát. A közösségi média platformjainak logikája – az igények azonnali kielégítése és az optimalizált tartalmak – olyan oldalakat (és helyeket) kívánnak, amelyek illeszkednek a sodrásba illeszkedő „márka identitásnak”. Ez egy olyan logika, ami a zene passzív, fogyasztói megközelítését gyakorolja, ami viszont nem kedvez a kevésbé szervezett, kevesebb erőforrással rendelkező DIY helyszíneknek.
A különböző DIY tereknek különböző hozzáállása van a Facebookhoz, egy azonban közös bennük: az erőforrások hiánya, a kevés önkéntes megnehezíti a folyamatos jelenlétet a közösségi médiában. Emiatt a Facebook kevésbé valószínű, hogy feldobja a hirdetéseiket a felhasználóknak – például automatikus „Koncertek, zenei események a közeledben” értesítés formájában.
Mikor először ilyen értesítést kaptam, nem tehetek róla, de nekem a „zenei események” kifejezés úgy hangzott, mintha egy fedett zsaru mondta volna. És ha már itt járunk, van történelme annak is, hogy a rendőrség, hogyan szivárgott be titokban DIY eseményekre. 2013-ban, a bostoni fedett zsaruk buktattak le népszerű DIY helyeket és utána azzal hencegtek, hogyan jutottak a címekhez álprofilok segítségével. Itt megint felvetődik egy bonyodalom a Facebook és a „csináld magad” mozgalom kapcsolatában: sebezhetővé teszik ezeket az eseményeket a hatóságoknak, amik kellemetlenségnek tartják ezeket a helyeket és bezárják őket.
A digitális eszközök nem mindig játszottak romboló szerepet a DIY mozgalomban. Tulajdonképpen a korai közösségi háló segítette az együttműködést, ami nagyon hasznos és fontos szerepet játszik az önmaguktól szerveződő zenei közösségekben. Gondoljuk csak az üzenőfalakra, az terjeszkedő független MP3 blogokra vagy a Tumblr közösségekre, amik furcsa mikro-műfajokra és otthoni felvételekre épültek. A MySpace időszak különösen a DIY aranykorának tekinthető: sokan írtak arról, hogy a MySpace milyen ideális a zenével kapcsolatos oldalaknak, talán az oldal egyszerűsége vagy a nagyban személyreszabható, jó minőségű oldalak miatt.
Ezzel ellentétben, Facebook által megtestesített megerősödött szociális média káros a DIY mozgalomra, mivel a kényelem illúzióját nyújtja, ami átformálja a közösségeket a Facebook által előnyben részesített normák alapján. Szükséges kritikát megfogalmazni ezekkel a platformokkal kapcsolatban, mivel egyre jobban befolyásolják, hogyan alakítunk ki közösségeket. Még mindig sokminden van, amit a DIY szervezőknek át kell gondolni amikor arra kerül a sor, hogy milyen szerepet játszik a közösségi média a DIY helyszínek felépítésében.
Harcolnunk kell a kényelem csapdája ellen és biztosítani kell, hogy mi használjuk a közösségi médiát, nem pedig fordítva. Talán van olyan, amit mi is magunkévá tehetünk abból hogy a DIY mozgalom megtanult a Facebookról: mivel ez egy hirdetési felület, aminek talán van pár hasznos szolgáltatása, de ahhoz, hogy ha egy igazi közösséget akarunk építeni, menjünk inkább máshova.
https://logicmag.io/06-the-antisocial-network/
