Oldalszám.

[oldalszam]

1132

Stephen King: 22/11/63 (Európa Könyvkiadó, 2014)

Ebből egy milyen jó 250 oldalas nyári olvasmány lehetett volna...

Eléggé megszenvedtem vele, életem első King regénye. Amúgy szórakoztató volt, csak nem kellett volna 1132 oldalon, elég lett volna 200-250-en. 

És könyörgöm, amnézia? Amnézia? Már az is sok(k) volt, amikor Jose Armando vak lett, miután Esmeralda látó...

A Hulu csinált belőle sorozatot James Francoval, megnézem, hátha ott nincs amnézia.

fotó: Variety.com

[oldalszam]

240

 Helene Hanff: 84 Charing Cross Road (Grossman Publishers, 1970)

Sajnos nem olvastam a könyvet, magyarul érthetetlen módon nem jelent meg, viszont a belőle készült filmet egy csomószor láttam, benne van a TOP5 kedvencek között. Azonnal nézze meg mindenki.

A történet egy amerikai forgatókönyvíró és egy angol antikvárium levelezéséről szól, egészen fantasztikusan bemutatva mit jelent számukra az olvasás, a könyvek szeretete. A filmben persze egy csomó más szál is van, a háború utáni szegénységről, a feketék jogairól, stb., még is, amikor az írónőt játszó Anne Bancroft bevágja az ágy mögé Pepys levelezéskötetét, ráfordul az írógépre és elkezdi írni a levelét Angliába, egészen zseniális.

“Ez volna Samuel Pepys naplója? Már megbocsásson a világ, ez nem Pepys naplója. Ez valamilyen fontoskodó szerkesztő zagyvaléka összehordva a napló szemelvényeiből, hogy rohadna meg! Nem látok a dühtől!”

A könyv igazi eseményeken alapul, az 1916-ban született Helene Hanff, aki angol irodalomra specializálódott 1949-től egészen az antikváriumot vezető Frank Doel (őt Anthony Hopkins játssza a filmben) 1968-as haláláig leveleztek. Hanff csak Doel halála után, az 1970-es években jutott el Londonba, a leveleken kívül sosem találkoztak.

A könyv wikipédia oldalán részletesen fel vannak tüntetve azok a könyvek, melyeket Helene Hanff a Marks&Co. könyvesbolttól rendelt.

[oldalszam]

241

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen (Helikon kiadó, 2018)

Általános iskolában hétfőnként első óránk technika volt az alagsorban fél osztállyal, és kéthetente mindig úgy kezdődött az óra, hogy megbeszéltük, milyen volt a vasárnapi Forma 1-es futam. A középiskolában aztán igazi rajongóvá váltam, noha fogalmam nem volt (és ez azóta is így van) az autókról, igaz, az én kedvencem a kolumbiai Juan-Pablo Montoya volt. Räikkönenről az első emlékem, és azt hiszem mindenki másnak is, aki a Formula 1-ből ismeri, hogy élete első versenye előtt, az akkor még csak 21 éves finnt őrülten keresték a futam előtt a csapatának tagjai, míg meg nem találták őt nem sokkal a verseny előtt egy kamionban. Ott aludt.

A róla most megjelent életrajzi könyvben, ami Finnországban óriási eladási rekordokat döntött, nem meglepő módon a családja és az ismerősei többet sztoriznak róla, mint mond ő önmagáról. Szerencsére nem egy szokványos sportéletrajzi könyvet kaptunk, és a címmel ellentétben sokkal többet nem is tudunk meg Räikkönenről, egy-két vicces és elképesztő történetet leszámítva.

“2008, Szingapúr. Úgy volt, hogy Kimi a verseny után Thaifölre utazik, ahol nyaralót bérelt. A szingapúri reptér privát részén vagyunk, amikor Kiminek remek ötlete támad - pontosabban szerinte remek. A biztonsági ellenőrzésnél a futószalagra teszi a poggyászát, a hivatalnokok arra várnak, hogy ő maga áthaladjon az ellenőrző kapun - de Kimi a kézipoggyásza után veti magát. A biztonsági ellenőrök őrjöngenek. Kimi magyarázkodik, hogy csak szeretett volna magáról egy képet, amelyen pontosan látszanak a teste egyes részletei, különösen a csontváza. Szeretett volna emlékül egy fotót a saját szervezetéről. Ebbe nem mentek bele, helyette lábbilincset és szigorú kihallgatást ígértek a bevetődőnek.”

És ilyen sztorikból még van néhány, pl. a 16 napos ivászat, amit egy verseny miatt kellett befejezni, de őszintén és nem túlmagyarázva (magyarázkodva) beszél arról is, hogy első feleségét, akivel 10 éven át voltak házasok, többször megcsalta, míg második feleségével milyen magától értetődő volt a családi élet, a gyerekvállalás.

Számomra a legmeghatóbb mégiscsak az édesapja haláláról szóló rész, ahogy anyukája és ő is elmeséli, hogy apja 2010-es halála előtt milyen gondjaik és vitáik voltak.

A még mindig aktív sportoló életéből fel-felvillannak képek a gyerekkorból, hogy hogyan és miért hagyta félbe tanulmányait, hogyan költözött Hollandiába, és onnan hogy vezetett az útja az autóversenyzés királykategóriájába. Kicsivel több szerepet kapott a vécézés, mint azt az én ingerküszöböm elbírta volna, viszont érdekes volt, hogy a szaunázást milyen kiemelten kezelik a finnek. Az eddig sem a bőbeszédűségéről híres pilóta nem hazudtolja meg magát a róla szóló könyvben, nincsenek hosszú fejezetek, vagy túlbeszélt témák, sőt a Formula-1 világából, a futamgyőzelmekről alig-alig van szó. 

“Európát 30 kamionnal járják körbe. A világ többi részére évente 300 000 kilométert repülnek. A 44 000 kilónyi cirkuszt hét óra alatt csomagolják össze és pakolják fel minden egyes verseny után. Kávéból évente 70 000 adag fogy.”

[oldalszam]

397

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van (Ventus Libro Kiadó, 2017)

Még nyáron láttam meg instagramon ennek a könyvnek a borítóját (a gyufásat), és már ott nagyon megfogott, a címével együtt,a Guardian irodalmi podcastjéban is beszéltek már róla. A skót Gail Honeyman első regényért el is nyerte a Costa Book Award-ot.

A könyv főszereplője Eleanor Oliphant, aki egy kreatív irodában dolgozik nem kreatív részlegen (eddig én vagyok), személyiségében nagyon hasonlít a Dr. Csont sorozat Temperance Brennanjáre (”Ezt most nem értem.”), aki a társas kapcsolatoknak teljesen a híján van, és nem is tudja, hogy kell viselkedni bizonyos szituációkban. A történet igazából két részre oszlik, a jó és a rossz napokra, végig fent tartva a figyelmet, hogy mikor derül ki a nagy titok Eleanor múltjából. A végén mondjuk nagyobb csavarra számítottam, de így is nagyon megragadott. Nyilván - szerencsére - nem egy átlagos múlttal és élettel rendelkező szereplő áll a középpontban, de egy csomó olyan esemény van benne, amiben magára ismernek azok, akik kicsit eltérnek a megszokottól, és itt nem kell nagyon különös dolgokra gondolni: van benne egy születésnapi buli-jelenet, ahol Eleanort felkérik táncolni, és ahogy leírja a táncparketten látott különböző mozgásokat, az egészen csodás. Amellett, hogy nagyon szomorú sokszor a magányosságának leírása, kifejezetten szórakoztató is a könyv.

A magyar borító szerintem egyáltalán nem sikerült jó, eléggé koncepciótlannak tartom és szerintem nem is igazán kelti fel az érdeklődést, a történetet meg abszolút nem tükrözi. Akkor már sokkal jobb szerintem az ezen a képen látható másik két borító. De legalább a címét nem változtatták meg, ami telitalálat.

Nagyon szerettem az irodalmi hivatkozásait is, főleg, hogy Jane Austen Értelem és érzelem c. könyvének és szereplőinek említése utólag plusz értelmet nyer. 

“Emily Dickinson Vad éj - vad éj! című gyönyörű versét két ok miatt is határtalanul imádom: az egyik a központozás, a másik a hosszas keresés után megtalált lelki társ témája.”

[oldalszam]

230

Barna Imre: Bob Dylan, Zeneműkiadó

Két hét alatt végeztem a “Bob Dylan-életművel”, egy interjú-kötet, egy ön- és egy életrajz olvasása utána azt hiszem körbejártam a témát. Az 1986-ban kiadott Barna Imre-könyv volt az utolsó, aminek persze hátránya, hogy több mint 30 éve íródott, így nyilván az azóta eltelt időt nem ismerteti, de a 230 oldalas regénynek titulált mű összefoglalja Bob Dylan első huszonx aktív évét. Bár nem túl jó minőségű, viszont nagyon sok, nagyon jó hangulatú kép van a könyvben, nem tudom, hogy az új kiadásban is benne vannak-e ezek (sok kortárs zenész és egyéb közszereplő is szerepel a képeken - a kép aláírások viszont sokszor nagyon degradálóak és sértőek szerintem). Sokszor zavaró, hogy egy-egy dalra vagy albumra a magyar fordítással hivatkozik, néha ráadásul csak rövidítve. Viszont ami nagyon tetszett, és egy életrajzi könyvnél ennek alapnak kéne lennie, hogy nem volt az az érzésem, hogy túlromanticizáljuk a “főhőst”, és kitalálunk ilyen baromságokat, hogy ki-mikor-mit-gondolt, és akkor épp merről sütött be a nap a szobába...

kép forrása: http://cinemametropolis.com

Nagy felfedezésem volt, hogy a hipszter szó nem új keletű, a Wikipédia szerint már a negyvenes évek óta használják azokra a fiatal, fehér, jómódú férfiakra, akik rajongtak a fekete jazz zenéért, és még az életstílusukat is átvették. Norman Mailer erről a jelenségről írt tanulmányt 1957-ben “A fehér néger” címmel.

(A könyvben nagyon sok a négerezés, erre is kíváncsi lennék, hogy az új kiadásban ezt mennyire tették píszívé.)

Norman Mailer a Gilmore Girls-ben (kép forrása)

[oldalszam]

4713

A novemberben ajándékba kapott könyvek oldalszáma: 4713.

[oldalszam]

267

Bob Dylan: Krónikák; Első kötet

November 21-én a Hadikban lesz egy Bob Dylan-est, amitől kedvet kaptam, hogy végre elolvassam a lakásban fellelhető összes Bob Dylan(ről szóló)-kötetet. A Lyrics - Dalok-ba csak beleolvasgattam, főleg az általam ismert dalok szövegébe, az Interjú-kötetet viszont végigolvastam, amiből megtudtam, hogy nem is Dylan Thomas után vette fel a Dylan vezetéknevet, hanem egy Dillon nevű rokon (talán nagybácsi?) után. Ez több interjúban is elhangzik válaszként, amire némileg rácáfolt, hogy a 2004-ben kiadott önéletrajzi könyvében viszont azt írja, hogy olvasott Dylan Thomas verseket, és akkor tetszett meg neki a név. Ott is van egy utalás arra, hogy talán a Dylan is a Dillonból származik, de hogy rokoni kötődése lenne ehhez a névhez, az nem szerepel.

Nekünk még a régi kiadás van a Park Könyvkiadótól, amire ráírták, ahogy az eredeti címben is szerepel, hogy első kötet, de folytatása eddig még nem jelent meg. Ahogy látom az új kiadás (Európa kiadó) borítóján ez már nem szerepel, az viszont igen, hogy 2016-ban irodalmi Nobel-díjat kapott Bob Dylan.

Még hátravan Barna Imre róla szóló könyve, és.végzek a nálunk található Bob Dylan-életművel.

fotó: https://bobdylanarchive.com/