Rina De Wolffe Hun @rinadewolffehungary - Tumblr Blog

Posts

Hát játszani akarsz? Miért akarod tudni, hogy valójában nem különbözöl másoktól? Ha azt akarod, hogy képen vágjalak az igazság bombával, csak figyelj. Nézel, de nem látsz. Eszel, de nem ízlelsz. Hallgatsz, de nem hallasz. Ők sem. Ma idejöttél, mert... Mindenki úgy tesz, mintha törődne. Ameddig nem, érted? Te is! Mindenki hazudik, nincs kivétel! Kegyetlen vagyok, de elbuktad a próbámat. Azt akartam, hogy hallgass. Így volt. De sosem hallottad, amit mondtam. Azt akartam, hogy figyelj. Így volt. De sosem láttál. Még mindig nem tudod, ki vagyok. Látod, nevettél, mikor azt mondtam, hogy nem igazán vagyok ember. Csak egy emberi testbe vagyok zárva. Nem hitted el, de megnézted egyszer is a test? Sokkal inkább, a testbeszédem? Nem hallottad, mikor tényleg rád morogtam? Nem láttad, mikor megvillantottam a fogaimat? Láttad a fogaimat? A testbeszédem? Hogy mindig dominánsan, alfán viselkedtem veled, de ő mindig egyenrangú volt nekem, sőt, néha még dominánsnak is hagytam. Farkas vagyok, és nem lett volna szabad hátba szúrnod. Ki tudnám a fogaimmal tépni a torkod. Hidd el, egyszer már majdnem sikerült. Hallottad az igazat, és legyen elég. Mert ha továbbra is ezzel a farkassal kötekedsz, kiharapom a torkod, de még a szíved is megeszem...

Tudod, mi van?

Az van, hogy őrült vagyok. Az van, hogy még ennyi idő után is szeretlek. Megint megpróbáltam az italba fojtani a bánatom, hogy már nem vagy, hogy már rég nem vagy velem, de megint nem ment. Ahogy nem is olyan régen a kihányt húsdarabkák között megtaláltam a szívem utolsó darabkáját, megpróbáltam végre felfogni, hogy sosem jössz vissza, hogy miután már akaratom ellenére akadtam a blogodra áltattam magam, hogy utánam sírsz, hogy engem akarsz, hogy megbántad, hogy nem küzdöttél értem, hogy akartál szólni, hogy mégis, mégis jó lenne ez így, hogy működhetne, hogy esténként az én karjaim között akarsz elaludni, hogy reggelenként arra akarsz ébredni, hogy én simogatlak, hogy akarod, de azt várod, én mondjam ki, és az összes többi szerelmes, rózsaszínködös baromság, de... nagyon mélyen tudom, hogy nem így van, mégsem bírom elfogadni. Láttam a szemedben, hogy boldog voltál velem. Láttam, hogy szerettél engem. Eltelt egy év, és még mindig azt várom, hogy keress. Hogy szólj, hogy segítsek, hogy értselek meg. Makacs és büszke vagy ahhoz, én meg csak rettegek egy újabb visszautasítástól, pedig szinte már senkim sincsen. Persze, hogy már megint részeg vagyok, és legalább egy órája írom ezt a pár sort, mert folyton bele kell javítanom. Próbállak elfelejteni, de nem tudlak, Kedves. Próbálok túllépni rajtad, de nem megy, Pillangó. Magányos farkas vagyok nélküled. Sajnálom, hogy szeretlek, mert te nem ezt érzed. Te egyszerre három nővel akarod kitölteni magadban az ürességet, és észre sem vetted, hogy én szeretlek, hogy én akarlak, hogy csak téged akarlak, hogy boldoggá tennélek. Te azt láttad, hogy bántalak. Bántottalak, mert egy hónapon keresztül nem mutattam, hogy bántottál, és a végén nem bírtam tovább. De még mindig szeretlek, és ha ez kiderül, a legjobb barátom ki fog nyírni, mert én vizet prédikálok és közben úgy nyakalom a bort, hogy majd belefulladok, hogy majd belehalok, de nem tudlak elfelejteni. Hiányzol. Szeretlek. Gyere vissza. Megbocsátok. Megváltozom. Csak engedd, hogy szeresselek. És egy kicsit te is szeress engem.

#szeretlek #részeg vagyok #ittam #hiányzol #kérlek gyere vissza #üres vagyok nélküled #Kedves #Pillangó #megőrültem #képtelen vagyok elfelejteni

Mindent el akartam felejteni. Rosszul akartam érezni magam. Azt akartam, hogy rosszul legyek. Hánytam. A húsdarabkák között megpillantottam a szívem utolsó darabját.

#personal #csalódás #fájdalom #nem is értem miért jutsz még eszembe

Nem is tudok...

Nem tudok tisztán gondolkodni... Egészen máig vártam rád. A mai délutánig szerettelek. Aztán hosszú csend után a barátom sok mindent elmondott rólad. Nem azért hallgatott, hogy szenvedjek, éppen ellenkezőleg. Meg akart védeni. Mert tudta, hogy vártam rád. Az egyetlen oka, hogy ma elmondta az volt, hogy elárultam, hogy egész héten öngyilkos álmokat futtattam a fejemben, miattad, újra!

Nos, mondd meg, megcsaltál? Vagy csak utánam kezdtél el egyszerre három lánnyal kavarni? És emellett, hány hét is kellett, hogy túllépj rajtam? 2? 3? Amíg én szarul éreztem magam amiatt, hogy megkértelek, hogy menj el! Rosszul éreztem magam, hogy az anyád folyamatos tortúráknak tesz ki. És mégis, szándékosan a képembe dörgölted a tavaszi félév alatt, hogy túlléptél rajtam! Kegyetlen vagy. Velejedig romlott vagy. Azt hiszed, hogy az a tény, hogy szenvedtél a múltban, felhatalmaz arra, hogy kínozz másokat. Én meg elhittem, hogy jó ember vagy! Tudod hány embert szenvedtethettem volna a te szabályod alapján? Mindet! Mindenkit kihasználhattam volna! Én nem vagyok olyan, mint te, nekem még van gerincem és nem fogom elmondani, ki vagy, bár megérdemelnéd... Vagy legalább a nőidet figyelmeztethetném, de sokkal jobb vagyok nálad! Mert bár elvesztetted minden hitelességed, nem vagyok akkora szemétláda, mint te... Te vagy életem legnagyobb csalódása, pillan... már pillangó sem vagy. Csak egy holttest, ami belülről rohad....

#csalódás #gerinctelen #undorító #jobb vagyok mint te #vártalak #szerettelek #kihasználtál #fájdalom

Annyira sajnálom...

Annyira rettenetesen sajnálom... Legalább milliomodjára próbállak elfelejteni. Legalább milliomodjára próbálok megbocsátani magamnak. Nem tudok. Kurvára nem tudok. Képtelen vagyok, mikor nézem a naptáramat és látom, hogy pénteken lehetne az évfordulónk.

Megtartottam a képeidet, a képeinket, de december óta rájuk sem néztem. December óta nem néztem a profilodra. December óta nem beszéltem Veled. December óta nem próbáltam megölni magam. De emlékszem Rád, emlékszem azokra a szemekre, az ajkakra, a hangodra, az érintésekre, a tervekre... Emlékszem, hogy basztam el mindent.

Amikor rájöttem, hogy tetszik más, boldog voltam. Boldog voltam, mert azt hittem, túl vagyok Rajtad. De egyetlen tetszés sem tartott sokáig, és néha-néha még most is Rád gondolok. Hol vagy, mit csinálsz, kivel vagy, vajon életben vagy-e még... Mert én alig élek. Nem is emlékszem mikor mosolyogtam vagy nevettem tiszta szívből utoljára. Mióta szakítottam, csak próbálok túlélni.

Érted és Veled haltam volna. Úgy tűnik, Te jól vagy. Én már meg sem próbálok úgy tenni, mint aki jól van. Pokolian hiányzol. Gyáva voltam. Megkértelek, hogy menj el, mikor szükséged lett volna rám. Segíthettem volna, de egyszer az életben önző voltam és azt hittem, ez a fájdalom nem éri meg, még ha túl is éljük ezt a szart.

Könyörögtem, mennyire könyörögtem Neked decemberben. Annyira részeg voltam, utána pedig annyira szégyelltem magam... És kikészültem, valahányszor láttalak a tavaszi félévben. Gyakran titkon pánik rohamokkal küzdöttem. Te boldognak tűntél. Én megpróbáltam boldognak tűnni, legalábbis egy ideig. Azt akartam, hogy erősnek láss, azt akartam, hogy elhidd, végeztem Veled. De mikor nem láttad, én órákon keresztül zokogtam.

El kell ismernem, még egy év után is pokolian hiányzol, kis Pillangóm...

#szerelem #szívtörés #törött szív #hiányzol #sajnálom #szeretlek?#szerintem szeretlek #gyáva voltam #sajnálom hogy cserben hagytalak #véget ért szerelem

SOSE ADD FEL

Mikor ma reggel a tükörbe néztem, rögtön három lépést tettem hátra. Aztán újra előrehajoltam. Megnéztem a véreres, puffadt szemeket, a kiszáradt ajkakat és a ráncos homlokot. Egy sóhaj kíséretében mostam meg az arcomat. Mialatt összeszedtem magam, hogy kiugorjak a városba egy kisebb bevásárlókörútra, a kezembe akadt a diákigazolványom. Ránéztem arra fotóra, ami 2011-ben készült. Majdnem elkezdtem siratni az ifjúságomat. Nem voltak ráncaim, csillogtak a szemeim, a hajam hosszú volt és fekete. Mintha egyáltalán nem lettek volna problémáim. Aztán rájöttem, hogy nem erről van szó. Nem az eltelt négy évről. Amiről szó volt, az a fáradtság, az a magány. Mikor fiatalabb voltam, szinte mindig volt párkapcsolatom. És mikor kapcsolatban voltam, mindig boldog voltam. Boldog voltam, mert boldoggá tudtam tenni a páromat És persze nem kellett dolgoznom, nem kellett aggódnom a pénz miatt, nem kellett a jövőm miatt sem aggódnom, hiszen akkor kezdtem az egyetemet. Tényleg elhittem, hogy a dolgok változnak majd. És úgy is tűnt, hogy fognak. Aztán hirtelen minden visszaállt a régi kerékvágásba. És ha akkor nem lett volna párom, már halott lennék. Sosem voltam épelméjű, de az egyetem alatt ez csak rosszabbodott. Nem véletlenül hagyok ki egy évet. Mikor elkezdtem a gyárban dolgozni, imádtam. Komolyan. Jobban tetszett, mint a tanulás. De mit is tettem? Egy évig nem vagyok diák, és novembertől állásom sincs, habár nem kevés pénzt kellene gyűjtenem, hogy befejezhessem az egyetemet. Most mosolygok rajta. Mennyire meggondolatlan voltam. Mindezt azért, mert bíztam egy volt barátban aki folyton csak ígérgetett és a végén egyedül hagyott ebben a pöcegödörben. De persze, én vagyok a szemétláda. Most, hogy már majdnem egy éve szingli vagyok, nem vágyom semmi másra, csak egy társra, akit boldoggá tehetek. De talán ez az a hiba, amit mindig elkövetek. Hogy sosem gondolok magamra, csak másokra. Legalábbis ezt mondja a legkedvesebb barátom. [Nem mintha ő nem szeretné, hogy elhalmozom édességgel és folyamatosan közlöm vele, mennyire fontos nekem... (egy szemétláda vagyok, de szeretlek, Kiscsillag! <3]) De úgy döntöttem, nem adom fel. Decemberben majdnem meghaltam, és ezt a hibát nem követem el még egyszer. Legalább egy ember számít rám. Ha senki sem akarja, hogy boldoggá tegyem, így lesz. Csak írom tovább a fanfictiont és csak a pozitív dolgokra figyelek. Eddig túléltem, és nem most fogom feladni, huszonhárom év folyamatos küzdelem után. Túl fogom élni, és boldog leszek.

SOSEM FOGOM FELADNI...

Még emlékszem...

Még emlékszem töredékekre a gyerek- és tindézserkoromból. Tele volt fájdalommal, depresszióval, megbánással és könyekkel. Emlékszem arra a lányra, aki mindig fel tudott vidítani, aki mindig értem nyúlt.

Csak később jöttem rá, min ment keresztül. Hogyan bántották a szülei minden egyes nap két éven keresztül a coming out után, és mikor betöltötte a tizennynolcat, kitették az utcára. Emlékszem a történetére, miszerint majdnem a Dunába fojtotta magát. Emlékszem a történeteire, hogy állt talpra és hogyan tanulta meg, hogy ne adja meg. És emlékszem a napra, mikor huszonhárom éves korában leukémiában meghalt.

De most én vagyok huszonhárom és még élek, bár emlékszem hányszor kíséreltem meg öngyilkosságot, emlékszem minden egyes alkalomra mikor bántottam magam, hogy elnyomjam az érzelmi kínt. Véget akartam vetni az életemnek és sosem vettem észre, hogy valakinek szüksége lehet rám. Sokkal jobban éreztem magam, mikor másokat meg tudtam mosolyogtatni.

Ezt kellene tennem. Ezt kell tennem. Kezet nyújtani a szenvedő lelkeknek, mivel én is az vagyok. Még életben vagyok, és talán éppen miattad. Érted. Talán ösztönözhetlek, talán megmosolyogtathatlak.

Még emlékszem, hogyan tanultam meg, mikor mutassam és mikor rejtsem el a gyengeséget. Emlékszem az erőltetett mosolyokra. Megtanultam értékelni az életet. Ne félj segítséget elfogadni vagy kérni. Néha jobban érzed magad, ha valaki meghallgat.

Megtanultam kinyitni a szemem és a sorok közé látni. Megtanultam erősnek maradni. Megtanultam, mikor lehetek gyenge. Megtanultam, kiben bízhatok. Még életben vagyok.

Veled mi a helyzet? Fel akarsz lépni a világ ellen, vagy hagyod, hogy elpusztítson? A döntés csakis a Tiéd...

Emlékszem. Belenéztem azokba a szemekbe és örömöt láttam. Azok a csokoládébarna szemek csillogóbak voltak, mint bármi más, amit azelőtt láttam. És mikor tükörbe néztem, ugyanazt láttam Másnap mindent megértettem. Olyan volt, mint én. A szemei fájdalmat, gyászt, szomorúságot tükröztek... Hogyan is taszított el engem, hogyan is taszítottam én őt el... Egy pillanatra leengedtük védőfalainkat. Megmutattuk, hogy gyengék vagyunk. Láttam őt sírni. Üressé vált. Ez fájt. Megkértem, hogy menjen el. Elment. Ezt nem szerelemnek hívják. Ez kötődés. Lehunyta szemeit és semmit sem lát. Ez sokkal könnyebb, mint a dolgok elfogadása. De én vajon hová tartozom?

Elhagyási Problémák

Néztél már valaha tükörbe és kezdtél el azonnal sírni? Nem azért, mert csúnya vagy, hanem mert tudod, hogy már megint egy szörnyű hibát vétettél. Nem azért, mert akartad. Nem azért, mert mindent szánt szándékkal elbaszol. De megtörténik. És tudod, hogy vannak elhagyási problémáid, de mégis, mindig, ugyanott kötsz ki.

Igen, így igaz, ma egy újabb barátság ért véget. Ne kérdezd, kinek a hibája. Ez általában kettőn áll. Nem vettük figyelembe a másik nézőpontját. A volt barátom - hívjuk... Madsennek - elmondta, hogy a fővárosba költözik. Persze, hogy először azt mondtam, hogy menjen. Bár megígérte, hogy összeköltözünk, bár megígérte, hogy mindig mellettem lesz, bár megígérte, hogy közösen Youtube csatornát indítunk, bár megígérte, hogy együtt adjuk ki az autobiográfiámat.

Miután a Pillangóm messze szállt, mellettem volt. Szép volt, meg minden. És mikor az ő cicája elkóborolt, én mellette voltam. Végig. Pontosan olyan, mint én, leszámítva, hogy ő férfi. A hasonló életutak és, hogy majdnem ugyanazok a gondolataink az emberekről és a világról...

De persze, hogy dühöngtem, mikor közölte, hogy elmegy, “jobb lehetőségek után nézni”. Először mutatott némi bűntudatot, aztán... aztán megint én lettem a borzalmas ember, leláncolva őt, és én “itt maradhatok a szarban megrohadni”, de ő nem fog. Ja és persze, ő eddig mindig csak másokért élt, és most nem fog. És van esélye, hogy elmenjen, hát el is fog.

De sohasem hibáztattam semmiért. Sosem mondtam el neki, hogy télen megvolt az esélyem külföldre költözni. Elhittem, hogy szüksége van rám. Meghallgattam, mikor teljesen bele volt zúgva abba a lányba, és felajánlottam a vállamat, mikor nem jöttek össze. Még azt sem mondtam el neki, mennyire kiakadtam, mikor ott hagyott a fesztivál közepén, csak azért mert a lány találkozni akart vele.

Sosem hibáztattam semmiért. Elmondta a személyes véleményét egy utolsó, őszintétlen “Vigyázz magadra, Riná”-val. Még mindig őrjöngtem, és közöltem vele, hogy nem fogok. Hogy nekem a dolgok sosem változnak, és már régen tudnom kellett volna, hogy ő sem más, na meg persze azt, hogy harmadik napja iszom. Semmi többet. Nem volt esélyem, mert BUMM, TÖRLÉS! És valószínűleg ezt is érdemlem.

Igen, vannak elhagyási gondjai, de hogy is ne lennének? Az egész életemet így kellett leélnem. Mindigis kitaszított voltam. Az első legjobb barátom majdnem öt évnyi tervezgetés után hagyott cserben, másik egyetemet választva, másik városba költözve. Az, akit az egyetemen ismertem meg, külföldre költözött. Megígérte, hogy egy év múlva visszatér. Nem tette meg. A menyasszonyom gyakorlatilag hónapokkal azelőtt hagyott el, hogy összeköltözhettünk volna. A Pillangóm messze szállt egy szó nélkül, mikor megkértem, hogy menjen el. És most Madsen is, rám hárítva a felelősséget. Az egyetlen kivétel a Kiscsillagom, aki sosem ígért nekem semmit. A főváros azelőtt is a tervei között szerepelt, mielőtt megismerkedtünk volna.

És hova tovább? 90% külföld, 9% hat láb mélyre, és adok 1%-ot annak, hogy valaki meggyőz, hogy maradjak ebben a pöcegödörben. Ne feledd, lehet, hogy valaki próbál leláncolni, de nem azért, hogy birtokoljon. Lehet, hogy nincs senki mása rajtad kívül...

Tudom, most azt várod, hogy téged hibáztassalak és gyűlöljelek. De nem gyűlöllek. Pokolian csalódott vagyok. Csalódott és elhagyott vagyok. És azok az emberek, akik elhagyási gondokkal küzdenek, sosem fognak örülni a barátaik boldogságának, ha az azon múlik, hogy elhagyják őket.

Hallasz?

Gyűlöllek. Kibaszottul gyűlöllek! Hallasz?! Tönkretettél! Még ennyi eltelt és fájdalommal teli hónap után is egyedül csak Rád várok. Szeress! Hallasz?! Szeress már! Nyeld le a büszkeséged és keress, mondd, hogy még mindig tudod, hogy összetartozunk, mondd, hogy egy borzalmas, de visszafordítható hibát vétettünk. Mondd, hogy Te is megbántad, hogy elmentél. Még ebben a pillanatban is bánom, hogy akkor arra kértelek, hogy menj el. Szeretlek. Kibaszottul szeretlek! Hallasz?! Tudom, hogy szerettél, láttam a kibaszott, gyönyörű, csokibarna szemeidben! Akit nem szeretsz, arra nem nézel úgy, mintha legalább egy félisten lenne! Megígérted, hogy a feleségem leszel! Megígérted, hogy együtt éljük le az életünk! Nem tudok lemondani Rólad. Még mindig várok. Még mindig kibaszottul várok. Hallasz?! Csak Rád várok! Olvasd ezt el, olvasd el az összes bejegyzésem, csak… kérlek… megint könyörgöm… sosem tettem még ilyet ezelőtt. Soha, semmiért sem könyörögtem ezelőtt… Kérlek… mondd, hogy jól leszünk. Mondd, hogy összetartozunk. Hallasz?

Hass az érzéseimre

El kell ismernem, nehéz megszabadulni Tőled. Úgy értem már tényleg nem tudom, mit érzek irántad, Pillangó. Megtennéd, hogy... lennél olyan kedves... könyörgöm... tűnj el a fejemből. Megbocsátottam Neked, tényleg. Kitépted a szívem, de megbocsátottam. December óta nem is kereslek. Akartalak. Beszélni akartam Veled. Tudni akartam, jól vagy-e. De bántottalak, és nem akartalak zaklatni sem. És ahogy teltek a hónapok, úgy éreztem, értelmetlen lenne az egész. Ráadásul annyira boldognak tűntél. Ami a legjobban fáj, hogy nélkülem tűntél boldognak. Ez rendben is volt, tényleg. Ez volt a kisebb gond, de aztán elkezdted az arcomba nyomni, és majdnem belehaltam. Majdnem elveszítettem a barátaimat, sőt, egyet el is veszítettem. Neked köszönhetően nem bírok az egyetem közelébe menni többé, mert nem bírnék Rád nézni. Többé nem tudnám végignézni, hogy mennyire boldog vagy nélkülem, Pillangó. Bármikor képes vagy hatni az érzéseimre, mindenféle előjel nélkül kúszol az agyamba, és egyszerűen képtelen vagyok elengedni Téged, igen, azt hiszem el kell ismernem, hogy szeretlek. Nem akartam, hogy újra velem légy, csak azt, hogy mutass egy kis bűntudatot, mert én megtettem. Ha ezt olvasod valaha, kérlek... könyörgöm... csak adj egy jelet. Akármit. Én... szeretlek...

Farkas vagyok

Hallottad már, hogy a kutya nem harap az etetője kezébe? A farkas sem. De én egyszer megtettem.

Egy rövid ideig etetett engem. Imádtam. Mindent imádtam Benne. Kedves volt, szerette, mikor a mancsom a kezében volt, imádta, mikor szőrös testem felmelegítette, élvezte a társaságom. Megszelídített, és az nem olyan könnyű. Évekkel ezelőtt elvesztettem a hitem az emberekben.

Aztán megváltozott. Ott is volt és nem is egyszerre. Többé nem beszélt velem. Többé nem látogatta a kis erdőmet. Ezek a cselekedetei annyira fájtak, hogy néha Rá morogtam, de a végén mindig az ölében kötöttem ki, akárcsak egy kiskutya, aki ki van éhezve a törődésre. Talán mert ki is voltam éhezve a törődésre.

Aztán összevesztünk. Miért nem beszélt velem? Miért nem látogatott meg? Aztán elvesztettem az eszem. Megharaptam és arra kértem, hogy távozzon, el is ment. Az idomárom elment. Szavak nem tudják leírni, mennyire bántam, hogy arra kértem, menjen el. Még alárendeltként is viselkedtem, könyörögtem, de sosem jött vissza.

De a magányos farkasok csak a mesékben és legendákban élnek. A farkasok falkában élik túl, hűségesek, és harcolnak azokért, akik fontosak. Egy magányos farkas sosem éli túl a való világban.

A Fájdalom Elnyomása

Érzem a fájdalmat Megőrjít Az ágyamban fekszem, meztelenül És még mindig érzem a gyűlöleted Adj valamit, haldoklom

(Nyomd el a fájdalmat) Hagyj békén, haldoklom (Nyomd el a fájdalmat) Nem tudom megállni, sírok (Nyomd el a fájdalmat) És annyira fáradt vagyok a küzdelemtől (Nyomd el a fájdalmat) Elnyomom a fájdalmat

Nem vagyok különleges Inkább őrült Nem bírom tovább, nem bírom tovább Míg tudom, hogy minden remény elveszett Adj valamit, haldoklom

Kérlek, menj el, széttéptél Tudod, hogy áttörtél az egyetlen szívemen Kővé váltam, jéggé váltam Menj el

Elnyomtam a fájdalmat Elnyomtam a fájdalmat (Semmit sem érzek)

Üveg és Tabletták

Ti elveszitek Az összes fájdalmam

Ti elveszitek Az összes fájdalmam Két üveget fogok, alkohol és tablettákat Nincs más választásom, csak kiirtani ezt a rettegést

Érzed a haragom Válaszokra várok Érzed az összes fájdalmam De tudom, hiába Nem tudok harcolni ezekkel az érzésekkel, itt véget vetek ennek Nem tudtad elvenni És újra teljessé tenni

Semmit sem érzek Még mindig sírok Széttéptél A hamis szíveddel Az összes hazugságoddal, az érintéseddel és a barna szemeiddel Elárultál, összezúztál, azt hittem, szövetségesek vagyunk

Érzed a haragom Válaszokra várok Érzed az összes fájdalmam De tudom, hiába Nem tudok harcolni ezekkel az érzésekkel, itt véget vetek ennek Nem tudtad elvenni És újra teljessé tenni

Üveg és tabletták

Ti elveszitek Az összes fájdalmam És ez a két üveg alkohol és tabletták voltak Nem volt más választásom, csak kiirtani ezt a rettegést

Érzed a haragom Válaszokra várok Érzed az összes fájdalmam De tudom, hiába Nem tudok harcolni ezekkel az érzésekkel, itt véget vetek ennek Nem tudtad elvenni És újra teljessé tenni

Érezted a haragom Válaszokra vártam Érezted az összes fájdalmam De tudtam, hiába Nem tudtam harcolni ezekkel az érzésekkel, itt véget vettettem ennek Megtagadtad, hogy elvedd Nem tettél újra teljessé

Üveg és tabletták

Neked, Azúr Pillangó

Már tudom, hogy ki akartál készíteni. Nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, más vagy, mint a többi ember. De elérted, amit akartál: Nem szeretlek többé. De itt a csavar: Egyáltalán nem érzek semmit sem.

Hát nem ironikus? Annyira el akartad érni ezt az állapotot. Ez volt a kívánságod, emlékszel? Megkérdeztelek októberben, mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod, ami biztosan teljesül. Azt mondtad, nem akarsz érezni többé. Akkor ezek a szavak olyanok voltak, mintha tőröket dobtál volna a szívem felé. Most teljesen neutrális állapotban vagyok, mióta elengedtelek. 2015 június hatodikán, éjjel történt. Emlékezz erre a napra és számold a napokat, Pillangó. Amikor elengedtelek, mindent elvesztettem. Tudtam, milyen kockázatot vállalok, de nem bántam. Tudtam, kezdettől fogva tudtam, hogyha hagylak elmenni, mindent elveszítek. Mindent megadtam Neked, mindent, amit csak tudtam. Ne érts félre, nem hibáztatlak. Én vállaltam ezt a kockázatot. Mielőtt úgy döntöttem, hogy mindent feladok, azt mondtam a barátomnak, hogy legalább Te boldog vagy, és, hogy nem bánom. Az volt az utolsó mosolyom, az utolsó érzelmem. Nem fogom tovább az ebet a karóhoz kötni, de ez egy emlékeztető: 2014 novembere és 2015 júniusa között csak Rád vártam. Nem volt más. Gyenge voltam, szomorú, megkeseredett. De igazad volt, az érzések és érzelmek nem valók a mi fajtánknak. Mondanám, hogy ez az állapot élvezhető, de semmit sem érzem. Sem örömöt, sem boldogságot, de legalább fájdalmat sem.

„Amikor a tükörbe néztem, csak egy ismeretlent láttam. Minden egyes alkalommal. Többé nem ismertem fel magam. Annak a nőnek az arca fáradt volt, a bedagadt, vörös szemekkel, minden mosoly nélkül. Semmilyen érzelemnek nem volt nyoma. De mégis, a szemek… Élettelenek voltak, nem mutatva mást, csak bölcsességet, jelezve, hogy az ember, akihez tartoznak, száz évet élt tele fájdalommal és megpróbáltatásokkal. Sosem kellett volna így lennie. Valaha életvidám voltam, tele mosollyal, és csillogó, aranybarna szempárral. Most, amikor ezekbe a szemekbe nézek, mindaz, amit látok, keserűség. A szemek folyton könnyben áznak és élettelenek. Ezzé váltam hát? Ezzé akartam válni, vagy a társadalom formált ilyenné? Nem tudtam, és nem is akartam tudni. Mert kételkedtem abban, amikor azt mondtam Neki, hogy értelmetlen lesz az életem, ha már nem tudom Őt boldoggá tenni, de úgy tűnik, igazam volt. Vigasztalni akartam, de mélyen a szívemben tudtam, hogy sosem azért mondtam dolgokat, hogy vigasztaljam az embereket. Valahol mélyen tudtam, hogy Ő az Igazi. Amint elvesztettem, elfelejtettem mindent, amiért küzdöttem. Élettelenné, elveszetté, folyton kimerültté váltam. Olyan volt, mintha elvitte volna a szívemet, és minden akaratomat. Még fél év múlva is arra kellett rájönnöm, hogy szerettem. És még mindig szeretem…”

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

Rina De Wolffe Hun