SÁMSON PÉTER

graphic designer | néha leírom a gobdolataimat | instagram: @samsonptr | snapchat: smsnptr

[samsonptr]

Nem a só csípte arcát

Ez most csak elfeledése

A partra sodort

Egyoldalú diadalomnak

Késztetés és homály

A hátrahagyottak számára

– Én feltápászkodom

[samsonptr]

Rég nem írtam semmit. Ide sem és magamnak sem. De most itt vagyok. Nem mondom, hogy újra kezdem, de pár dolog lehet ki fog kerülni, abból ami kavarog bennem.

[samsonptr]

Viharsarok

Mintha évtizedek óta kollégiumban élnénk.

Nem a kollégium a lényeg, hanem mi.

Hogy ugyanabban a szűrőben mossuk le,

A duplán megsózott tésztát.

Hogy egy blokkal sétálunk ki a közértből,

Aztán hetekig számoljuk, ki tartozik a mosogatással.

Valójában egyedül is levinném a szennyest,

Csak együtt teregessünk ki.

Tudod én nem hiszek a babonákban,

De a levágott hajad inkább összeszedem.

Majd hagyok neki helyet a fotóalbumban.

Addig gyűjtögetem az aprót legalább,

Hogy meghívhassalak autómatás kávéra.

Talán nem is helyhez kötött már a szó,

Mióta elkezdtem otthonomnak szólítani.

Azt mondtad szeretnél egy tévét a lakásba.

Valószínűleg nem is néznénk,

De közös lenne, mint a tésztaszűrő.

[samsonptr]

#48 Visszhangzanak a tisztaságot megbontó felhők.

[samsonptr]

#47

vályog sejtemen

autentikus a vér

ráhímeztelek

[samsonptr]

Emlékül

Te sem pihenni jársz ide,

De a szoba azóta lakhatatlanná vált.

Felénk magas lángon főzik a kávét,

Csak szólj rám és lejjebb tekerem!

Ma nagyfelbontású tájakon jársz,

Összetett öleléseket másokra kenni.

Az edény is csak miattad van itt.

Pár hete hoztad, belefőzni önmagad.

Azóta is felhők mögül dereng át a fény.

Belenézek hogy megfogalmazhassam.

Ugye vagy most valahol?

Egy kotyogósra még van idő,

És már véget is ért az élet.

Írtam neked egy verset,

De nem ébresztelek fel.

[samsonptr]

#46 Fatörzsekbe ágyaz a hétvégék nedves levélszaga.

[samsonptr]

Sziasztok!

Sajnálom, hogy egyre kevesebbet írok és ezzel együtt kevesebbet is vagyok itt jelen. Már dolgozom a folytatáson. Ehhez köszönöm a rengeteg bíztatást. Túl az 1900 követőn, elgondolkodtat a dolog, hogy miért hagytam abba. Folyton az ihlet hiányra meg az érzelmeim egyhangúságára hivatkozok, de ennél többről van szó. Egészen pontosan a borzalmas lustaságomnak köszönhető. A legrosszabb, hogy emellett elég maximalista vagyok. Ez a kettősség sajnos eléggé üti egymást és ez abban mutatkozik meg, hogy inkább nem csinálok semmit. És ez jellemző a szakmámra, valamint a tanulmányaimra is. A közeljövőben pedig, ezen próbálok majd változtatni. Szóval köszönöm nektek, hogy elgondolkoztattok. Ezt megpróbálom hamarosan versekkel meghálálni.

Szép jelent!

[samsonptr]

Mozgásban

Nem látok az idősíkok közé,

De tudom, hogy ott leszek később.

Érzem, ahogy a lábaim elnehezednek

És az éjszakák akkor is kézre esnek majd.

Pár pixelt helyeznék a föld alá,

Hogy arra építhessem a stúdiómat.

Talán csak a deadline az, ami eltakarja

Vagy lehet én vagyok túl alacsony hozzá.

Végülis ezek csak egalizált szavak,

Rólam, arról, ki lehetek majd.

[samsonptr]

Kaparós

Nem szeretek búcsúzkodni,

Néha olyan mint egy tigris elrajzolt orra.

Százhuszonöt forintnyi kényelem,

Cserébe egy piros bőröndért.

Nekem ez jut a hazautadból,

Fájó hát meg néhány vers a metrón.

Mégis pár fekete pixelen gondolkozom,

Csak 6 plakátnyira vagyok az otthonodtól.

Holnap veszek neked is sorsjegyet,

Hátha kaparsz egy hátizsákra valót,

Akkor lesz mibe belepakold a mániámat,

Kíváncsi vagyok hová mennek,

A sok idegen, akit látszólag kiismerünk.

Talán épp hazautaznak a kényelem szagba,

Ahol nincs piros bőrönd meg hátfájás.

Csak gombokról lekopott számok,

Meg egy táskából előkotort kapukód emlék.

Szerintem korábban már álmodtam erről.

[samsonptr]

Lép

Összekoccantak a mézek bent a pultban,

A térded is pont így fázik, ha kócos a paplan.

Néha szeretném látni a záporok végét,

Mint az asztal alá keresztezett pucér lábakat.

Kristályos tekinted úgy kavarod szakadatlan,

Hogy összeragadjunk a szabad teraszán.

Közben elnyomsz egy ásítást a hamutálon,

Amibe passzívan engem is belesodorsz.

Egy sárga szívószálat, kardként rántasz ki.

Mindig meglep, hogy azzal iszod a sört,

De lehet, csak utálom a csóktól óvott szád.

Mióta a virágokat locsoljuk magunk körül,

Már nem kapunk a kávé mellé szódavizet.

Úgysem tudtuk, előtte vagy utána isszák.

Előttünk pár deka akác, egy repedt üvegben,

Majd azt hazudjuk összekoccant a térdeddel.

[samsonptr]

Vasárnap

A közös udvaron, lent füvet vágnak,

A zúgást apró kavicsok zaja töri meg.

Végre párhuzamosan ébredsz a szomszéd kutyával,

Így már nem riadok fel az ugatásra.

Hajnalig mozdulatlan fekszünk a pesti lakás ágyán.

Szokatlan álmainkat felülírja a valóság.

Nem volt kérdés, ma ki hozza ágyba a reggelit,

Valami fontosat mondtunk egymásnak,

De a fűnyíró zajától nem értettük meg.

Ilyenkor inkább fel nézek zavaromban,

Ahol csak fúrások epicentrumát találom.

Te valamiféle tisztaságra vágysz most,

Én meg folyton csak mocskolódnék.

Pedig ma délután megint én mosogatok.

Az ágyunk reggelre kétszínű haj kazal,

Amit folyton próbálunk megkülönböztetni.

Most már emlékszem mit akartál mondani.

Udvaron, a frissen vágott fű szaga.

[samsonptr]

Szia!:) Én azt szeretném kérdezni, hogy a verseket egyhuzamban szoktad megírni? Mármint, napokig írod, vagy amikor elkap a gèp, akkor megírod és utána belejavítasz?

Szia!Inkább az jellemző, hogy rögtön megírom, nem szoktam sokat gondolkozni, ami talán profibb szinteken majd gondot jelenthet, de egyenlőre épp azt szeretem a költészetemben, hogy pillanatnyi, akár egy impresszionista festmény. Persze, ha megírok egy verset végzek rajta pár utolsó simítást, de konkrétan átírni nem annyira szeretem, mert akkor pont ezt a pillanatnyiságot fogja elveszíteni, amit szeretek bennük.

[samsonptr]

Köszönöm!:) Egyébként kötet kiadásán még nem gondolkoztál?

Lassan elszállok ettől a sok burkolt bóktól.:D Természetesen már gondoltam rá, mint minden naív kezdő és valamennyire már a fejembe is vettem ezt a dolgot, de ez rengeteg idő és munka! Egy értékelhető kötet kiadásához 5-10 év munka szükséges szerintem. A mennyiség már most (másfél év írás után) meglenne, de a minőség még bőven nincs meg.:)Egyébként, annyit elárulok, hogy mivel grafikusnak tanulok és 3 év múlva diplomázok, nem árt gondolkozni a diploma munkámon, ami a terveim szerint egy saját verses kötet lesz, amiben minden versem leillusztrálom és nyílván megtervezem a borítóját is, valamint betördelem a szövegeimet stb. Ha elkészül és lediplomáztam, akkor pedig szeretnék megkeresni vele egy-két kiadót.:)

[samsonptr]

Szerinted ki lehet zökkenni a versírásból?Mármint ha valaki úgy érzi, hogy már nincs miről írnia,akkor ő igazából soha nem is számított költőnek?Elvégre egy költő mindenbe bele tudja fonni az érzéseit.

Értem, amit kérdezel mert kb. ugyanezen mentem át nagyjából fél éve. Úgy éreztem már nincs miről írjak. Boldog voltam/vagyok és nehezen fogtam meg a vidám témákat, depressziósba meg nem tudtam átmenni (nem is szerettem volna). Kicsit úgy éreztem kifogytam, nincs már miről írjak és zsákutca számomra a költészet, mert minden versem ugyan olyan. De ezt el kell tudni engedni. Szerintem mindenki átesik ezen a szakaszon és nem csak, ha költészetről van szó, más területeken is. Tudni kell átlendülni az ilyen nehézségeken és akkor jött be a mentorprogram nekem. Életemben nem gondoltam volna, hogy írok majd az űrutazásról vagy a border-line szindrómáról, esetleg egy szonettet az évszakváltásról, de itt ilyen feladatokat kapok, ami rohadt nehéz, de pont ez a jó benne. Utána kell nézzek ezeknek a témáknak, magamra kell formáljam stb. Ha valaki komolyan akar foglalkozni a költészettel, akkor nem várhatja, hogy leszálljon egy galamb az ablakba és megihletődjön. Nyílván elhagyhatatlan kelléke a kreativitás, de ezt elő lehet hozni, pl olvasással is. Olyan nincs, hogy nincs miről írni, maximum a megszokott konfort zónádon belül kimerültél egy kis időre. Ilyenkor kicsit ki kell lépni és felszakítani a gátlásokat, majd olyan dolgokhoz hozzányulni, amit lehet, hogy nem is érzel magadénak. De mikor már foglalkozol vele, azon kapod magad egy rövid időn belül, hogy szórakoztat és érdekesnek találod, amit csinálsz.

[samsonptr]

Te esetleg mentorálnál valakit?

Úgy gondolom, még nagyon messze állok a mentor szinttől, de kedves tőled, hogy ilyen magaslatokba emelsz egy kérdéssel.:) Ha valaki látja bennem a lehetőséget és úgy érzi tanulhat tőlem, akkor nagyon szívesen tovább adom azt a tudást, amit pl. a mentorprogram keretein belül gyűjtök épp össze. Hiszen az egyik legönzőbb ember, aki tud, de nem tanít. Amiben lehet én szívesen segítséget nyújtok, ugyanakkor félek, hogy rossz tanácsokkal látnám el az illetőt, vagy túl jó szívű lennék az értékelésében, pedig kevés kortárs vers tetszik igazán. Ha ezek ellenére is rátermetnek érez bárki erre a feladatra, én ígérem megteszek minden tőlem telhetőt.

[samsonptr]

írtál már verset kimondottan valakihez címezve?

Igen, többet is. Sokszor előfordul, hogy csak úgy írok egy emlékről, vagy egy pillanatról, ami megfog. Van, hogy az utcán látottakból kreálok egy történetet, amit magamra formálok. Imádom figyelni az embereket. Meglesni egy két mozdulatot, gesztust, történetet. Talán hallgatózom is néha. De sokszor pont ezek játszanak szerepet a verseim elkészítésében. Viszont vannak külön embereknek címzett szövegeim is természetesen.