Néhány gondolat Tölgyessyhez
Tölgyessy Péter adott egy-egy interjút Uj Péternek és a Válaszonlinenak. Mindkettőt meghallgattam, van bőven átfedés, számomra az utóbbi az érdekesebb. Közös elem, hogy
szerinte nem a korrupció, hanem a politikai megosztottság, a polarizáció a nagyobb probléma,
és hogy ebben a maradék független sajtó felelőssége is nagy. És ennek egyik részoka, hogy kreatív megoldások helyett végül az ellenzéki narratívák is puszta orbánozásról szólnak. A nyugati társadalmak szerinte a tízes évek közepétől orbanizálódástól tartanak, emiatt lett érdekes a nyugaton a NER, és az ellenzék asszisztál is ehhez azzal, hogy panaszkodik kifelé is Orbánra.
Tölgyessy rengeteg információt képes (nem unalmas) stílusban átadni, mindenképp érdemes meghallgatni, de néhány dologban azért vitatkoznék.
Kép forrása
Vegyük először a polarizációt.
Szerinte ez nagyobb gond, mint a korrupció, és szerinte a polgárháborús, a másik minden áron való legyőzésére példa az, hogy 2002 után a Medgyessy-kormány elkezdett az ígéreteit megvalósítva béremelésekkel túlköltekezni. Ezt lehet kritizálni, de nem látom meggyőző példának a polgárháborús attitűdre, legfeljebb egy felelőtlen kormányzásra. Főként úgy nem, hogy Puch és Simicska azért jól megértették egymást a háttérben, és valószínű ez inkább volt gond, mint a kétségtelenül akkor is meglévő retorikai háború.
Az egyre súlyosabb polarizáció borzasztó persze, néha megdöbbenek, hogy mennyire nem sikerül szót értenem azzal a néhány értelmiségivel, akiket szakmailag becsülök, de valami oknál fogva még mindig támogatják (belső meggyőződésből) a mai Fidesz-rezsimet. Az ilyen beszélgetésekben mindig megkérdem, hogy hol van az a pont, ameddig kitartanak, mit kellene Orbánnak ahhoz tenni, hogy ne őt lássák legalább a kisebbik rossznak. Kaptam már olyan választ, hogy ha a tömegbe lövet az már nem fér majd bele, de azon ne akadjak már fenn, hogy kopasz verőemberekkel blokkoltak egy népszavazást (meg mondjak akkor már valamit 2006 őszéről is — nem mintha nem mondanék).
Szóval nem tudom, hogy
Tölgyessy szerint hogyan kellene kommunikálni azzal, aki egy demokratikus vitában verőemberekkel érvel,
de ez a 2016-os esemény volt az, amire még az orosz barátaim is felkapták a fejüket. Ez az egyetlen esemény, és annak következmény-nélkülisége látványos és elegendő bizonyíték arra, hogy Magyarországon mind a demokráciával, mind a jogállammal súlyos gondok vannak. Nyilván nem olyan súlyos az Orbán-rezsim, mint mondjuk a gépeltérítő Lukasenka-rezsim, de az utóbbihoz közelebb áll, mint mondjuk az észt liberális demokráciához (többek közt az ezt kutató göteborgi V-Dem Intézet szerint).
Belarusz esetén nem hiszem, hogy azt mondanánk, hogy az a legnagyobb gond, hogy a társadalom megosztott, mert az ellenzékiek és kormánypártiak egymást illegitimnek tekintik. Ugyan miért kellene legitimnek tekinteni egy diktátort? Miért kellene bármi megértést mutatni felé? Nyilvánvalóan nem hazaáruló az, aki onnan Nyugatra menekül, és ott “kibeszél”.
A magyar helyzet persze abból a szempontból is más, hogy mi az EU tagjai vagyunk.
Ennek vannak olyan gyakorlati következményei is, hogy az EP-választás előtt sokunknak választania kellett abban, hogy magyar vagy mondjuk svéd pártlistára szavaz. A svéd rádió egyik műsorában emiatt szerepeltem is, ahol azt kérdezték, hogy bevándorlóként mit választok, magyar vagy svéd listára szavazok-e, és hogy meddig kellene itt élnem ahhoz, hogy végre a svédre szavazzak egy EP-választáson. Elmondtam, hogy én ebben a helyzetben idővel egy európai listára szeretnék szavazni a nemzeti listák helyett, ami meglepte a riportert is.
Számomra természetes, hogy a magyar vagy a svéd történések mind az EU-s belpolitika részét is képzik. Vannak persze olyan kulturális különbségek, ami miatt nem lehet ugyanúgy érteni az egyik országból azt, ami a másikban történik, ugyanakkor lehet törekedni arra, hogy legalább a tényeket ismerjük.
Joakim Medin írt egy Orbanistan című könyvet, vele találkoztunk Svédországban többen utána személyesen is. Megdöbbentően tájékozott volt a magyarországi történésekről. Felsorolta fejből egy sör mellett például azt, hogy milyen három civil szervezet hozta létre évekkel ezelőtt az Együttet. Egy másik svéd ismerősünk legutóbb arról kérdezett, hogy min múlt az, hogy nem a főpolgármester nyerte az előválasztást.
Tényleg téma Nyugat-Európában Magyarország, ebben teljesen igaza van Tölgyessynek. Azzal nem értek egyet, hogy mi, ellenzékiek kritika nélkül látnánk azt, ami Nyugaton történik. Az identitáspolitizálás egy fontos meghaladása, hogy _kölcsönösen_ lehet egymást kritizálni, egymástól, egymás hibáiból tanulni.
A magyar maradék független sajtó is képes erre egyébként. Vannak jó cikkek, tipikusan a hosszú cikkek, amibe a szerző sok munkaórát beletesz. Ezért (Tölgyessyvel szemben) nem mondanék általános kritikát nemhogy a sajtó egészéről, hanem még egy-egy portálról sem, mert szerzőként és cikkenként is nagy a szórás. Ez ugyanígy igaz véleményvezérek és pártok megnyilvánulásaira is, amit a rezsim elnyomása és a Facebook működése jó eséllyel csak rosszabb irányba visz.
Szilva Attila
