Ne beszéljetek rondán másokkal!
Ahogy a barátnőm pasija beszél, a kocsiból ki tudnék ugrani. :( Szereti a barátnőmet, szájrapuszi minden üdvözléskor, meg hurcolja mindenhova, eltartja, szex is van, de az a stílus, a mogorvaság, a folyamatos kis leszólások, a hisztis megjegyzések... nehéz ezt visszaadni, de amióta találkoztam velük, azóta ezen gondolkodom. Hogy a keserűség, rengeteg rossz érzés, kiszolgáltatottság, aggodalom mindennel szemben ami a pasiban van, az valami rettenetes stílussá érlelődött az évtizedek alatt. Minek foglalkozol vele, nem tudom, nem érdekel, nem az én dolgom, már megint, mert te, napersze, mindig ez, minek, stb. Frusztrált a pasi iszonyatosan és lett egy olyan beidegződése (szerintem), hogy ebben a nagyon stabil, régi kapcsolatban ahol az egyetlen biztos pont, hogy ez az anyagilag kiszolgáltatott nő nem fogja őt megcsalni, elhagyni, itt hadd legyen meg az a lelki kényelme, hogy úgy beszél, ahogy akar, ahogy neki jön, keresetlen szavakkal kifejezze amit gondol, érez, ne kelljen magát fegyelmeznie. Lelki mackónadrág. Mindez okés is, csak ami kijön a száján az olyan tragikus belsőt mutat, ami engem megijeszt. (pállott fasz a lelki mackónadrágban) Mit mond a barátnőm? Bántja, de leszarja. Leszarja, hogy ilyen rondán beszélnek vele. Leszarja, hogy nem kap elismerést, hogy nem hisznek benne, hogy minden az ő hibája. Ez a fajta ronda beszéd (otthon úgy beszélek ahogy akarok) ez tiszteletlenség. Miért kéne így beszélnem azzal, akit szeretek? Miért ez jön a szájára, az agyába? Attól még szereti... Ez kb olyan ellentmondás, mint a szerelemféltésből emberölés. Nehezen tudom kifejezni, hogy mire gondolok, mert a felszabadult csipkelődés az más, amikor mind a két ember nevet, amikor megijeszti az embert, ha megérzi, hogy a másikat azért megcsípte a viccelődés, nem akar bántani, nem akar leszólni, kioktatni, csak karikírozni helyzeteket, nevetni a nehézségeken. De ez a megtört, fáradt, kiégett, kiábrándult, szorongó, keserű "valami" ami a pasi mondatait színezte, ez mint a kenyér ízében megbújó doh. Ez a férfi, akit több évtizede ismerek, most ijesztő lett. Egészen ijesztő. És a felesége, akikkel vidám napot töltöttem, a kocsiban hazafelé negyed óra alatt megszürkült és lelombozódott. Minek rongálni egymást? Ez a férfi nem egy erőszakos érzéketlen faszkalap. "Csak" kivetíti a saját belső rossz érzéseit, ami formálja is őt. És nem tud róla. Ha szólnak neki, akkor a barátnőm a hisztis, és "megszokhatta volna már, hogy ő ilyen!" Egyre jobban zavar engem ez a kijelentés, hogy "ilyen vagyok, szokd meg, fogadd el!" Lelki mosdatlanság.
