Miért is kínos a nőnap
Szerintem rém kínos. Kínos, mert ki van emelve valami, amit nem pontosan tudok, hogy mi. Az hogy női nemi szerveim vannak? Vagy, hogy képes vagyok szülni? Mit ünneplünk azon, hogy nő vagyok? Jönnek a férfiak, virágot adnak meg csokit. Mosolyogni kell meg értékelni a gesztust. Miközben nem igazán tudom mit mondhatnék egy kollégának vagy egy idegen férfinak aki találomra szegfűket vagy tulipánokat osztogat az Aldiban. Persze, értékeljem a gesztust. Kedves utasunk, ma virágot adunk amiért velünk utazott... ez lenne az utasnap. És arra gondolnának közben az emberek, hogy amúgy van választásunk? Tudunk mást tenni, ha e akarunk jutni A-ból B-be? És hülyén éreznék magukat, azon morfondírozva, hogy inkább utazhattak volna ingyen, de inkább ne is lenne az egész, mert amúgy a jármű koszos és büdös és cammog a dugóban. Nőnap... ha nem kapsz virágot az a baj. Nincs senkid és/vagy öreg vagy és/vagy nem sikerült senkit kellően megfélemlítően nevelned ahhoz, hogy ne feledkezzen el nőnapon (meg anyáknapján, név s születésnapon) felköszönteni. Lúzer vagy, bocs. Elmondom, hogy akkor is kínosnak éreztem, amikor volt pasim. Hozott egy szál virágot, beleraktam a vázába, és letudta ő is, én is. Aztán jót dugtunk, mint bármikor máskor, ebben se volt semmi. Ha hozott volna egy orbitális csokrot, akkor legalább a pazarlásban éreztem volna valami extra rajongást. Ha jól belegondolok, még a férjem volt, aki egész jól csinálta ezt a nőnapozást. Hozott valami teljesen nem virágot, amit szeretek, és olyan kedves örömmel adta át, ami inkább volt testvéri, haveri, mint férfias. Na, ezért is váltunk el. Szorongok a nőnaptól, ez a helyzet. Szorongok attól, hogy ha nincs elvárásom a nőnappal kapcsolatban, akkor saját magamat döntök úgy, hogy nem vagyok nő, engem nem kell tisztelni, nem kell felköszönteni, megvirágozni, megcsokizni, megcsókolni, az egyebekről ne is beszéljünk. Ha meg van elvárásom, akkor egy ölnyi olyan férfi köszönt fel, aki inkább ne nézzen nőnek, mert abból csak kényelmetlenség lenne, és az nem köszönt fel, aki meg jó lenne, ha nőnek nézne, és az meg fáj. Szóval a picsába a nőnappal, a picsába azzal, hogy nem tudok csak úgy örülni egy felköszöntésnek, pedig tudok úgy tenni, mintha örülnék, irtó aranyosan tudok örvendezni, de a háttérben ez van valójában. Nekem csak az az egy kell, a többi nem érdekel minek néz. Akkor tudsz boldog lenni nőnapon, ha minden nap boldog nő vagy. Lehetsz emberként boldog, de ezen a napon hangsúlyt kap, hogy nőként boldog vagy-e. Nesze egy virág! Most jobb?
