Lelki társ
Hajlamosak vagyunk rá, hogy a „lélek” szó alá besöpörjünk egy rakás zavaros dolgot. Érzékenységeket, szentimentalizmust, fájdalmat rengetegfélét, kapcsolódásokat, együttérzést. Ami nem logikus, az érzelmi, az lelki.
Ki a lelki társ? Aki feloldja a lelked mélyén lapuló, az életedet és az érzelmeidet bilincsbe verő magányérzetet? Vagy az a lelki társ, aki ugyanúgy mint te, mer gúnyos lenni, előítéletes, irigy, bosszúálló? Vagy, aki kiszolgálja a ki nem mondott vágyaidat? Akit kedved szerint rángathatsz, most van kedvem hozzád, most nincs, és tűri mert neki valamiért ez nem gond. Ő lenne? Vagy, aki minden kaland vagy veszekedés után is visszafogad? Vagy, aki érti a céljaidat és támogat benne, hogy elérd, akkor is, ha e miatt esetleg neki rosszabb lesz vagy éppen elveszít? Mindent meg tudsz vele beszélni és mindenre azt mondja, nahát, én is éppen így! ? Vagy csak mindent meghallgat, amit elmondasz és hagy élni?
Ha rátalálsz, tudni fogod, hogy ő az! – szokták mondani. Aztán kiderül, hogy csak egy narcisztikus vagy pszichopata hálójába kerültél, aki rutinosan tudja, hogy mitől érzed magad megérkezve.
Ja, nem tudom ám az okosságot, csak az kavarog bennem, hogy egy barátnőm azt mondta, szerinte soha semmi nem oldja fel a magányérzetet. Mindig le fog csapni, ha éppen a gyermeki énünk nem kapja meg a magáét. Valószínűleg igaza van. Egyetlen rossz szó, vagy amikor a másik nem áll a rendelkezésünkre, az elég, hogy magányosnak érezzük magunkat. Minden egyéb jó ellenére. Azok inkább, akiket gyerekkorukban valami módon elhanyagoltak vagy nem élték meg az érzelmi biztonságot. És ez az űr nem betölthető és felesleges várni azt, aki betölti, mert az ember normálisan társkapcsolatra vágyik, nem egy apára vagy anyára.
Persze, néha érezzük, hogy valaki több. Vele könnyebb kommunikálni, valahogy gördülékenyebbek a dolgok, kevesebb a feszkó, több a pozitív hozadék. Aztán szerelmesdalokon sírunk valaki más után, aki egy görény. És a lelki társ visszafogad.
Nincs lelki társ. Igények vannak és kiszolgálók. Hasonló életvezetés, hasonló értékrend és gondolkodásmód van. Ráadásul a lelki dolgokban botladozók gyakran társulnak érzelmileg túlfűtött emberekkel, akiken keresztül ki tudják élni vagy meg tudják tanulni amivel nehezen boldogulnak: a lelki dolgokat.
Volt egyszer egy pasim, akinek volt egy lelki társa. Aki nem én voltam. Igaz, amíg együtt voltunk, addig nem tartotta vele a kapcsolatot. A nő ismertem személyesen és eléggé megdöbbentem amikor a sztori kibomlott elém. A nőnek féltucat lelki társa volt, a szar házasságában azzal szórakozott, hogy férfiakat akasztott horogra. A lelki társság mellett persze küldött cicis fotót is, szigorúan plátói alapon, az elfogadás és a vagányság bizonyítékaként, hiszen a kapcsolat egymás feltétel nélküli szeretetén alapult. Hát ki értené meg jobban egy férfi lelkét, mint aki küld magáról valami izgit?
Az én mondjuk lelki társam a céljaimban van velem. Abban vagyok a legsebezhetőbb és ott van szükségem a jóféle megértésre és támogatásra. Okos tanácsokra, biztatásra, és persze arra, hogy tervezhessek és építhessek meg álmodozhassak, és ezt ne olvassák a fejemre. Hogy mit tudok adni cserébe? Hát, mire van szükség? :) Cicis fotó jó lesz? :D
