Semmit sem jelent
Amikor valaki meg akar győzni arról, hogy "semmit sem jelent" a napi számtalan lájk, reblog, igyekezet, a látványos „helyezkedés" az ember próbálja belátni, hogy tényleg, hát nekem is vannak kedvenceim meg biztos fel lehetne ismerni valami jellemző mintázatot, akár tévesen is, ha valaki ilyen szemmel nézné a facebook posztjaimat vagy a tumblimat és akár azon is gyanakodásba kezdhetne, hogy az exférjem miért lájkolja minden posztomat és akkor bizony nehéz lenne elmagyarázni, hogy mittudomén miért lájkolja, ő is csak egy ismerős már, nem is nagyon beszélünk, bár az igaz, hogy amikor beszélünk akkor az azért mély, bár a régi időket ő pendíti meg mindig, és engem zavar is kicsit, mert tudom, hogy nincs érzéke hozzá, hogy ilyet nem lenne szabad, mert ennek jelentése van, de számára nincs, ő csak kimondja ami eszébe jut és én tudom ezt. De más nem tudná, és a másnak ezt el kéne magyarázni mélyen és őszintén, hogy biztonságban érezhesse magát, már ha valamiféle érzelmi viszonyról van szó. Ha nem arról, csak barátságról, akkor meg azért, hogy értsük egymást. Fontosak ezek a dolgok, mert lássuk be, ha körbenézek mást se látok, csak csalást és hazugságot. Pl a barátnőm meg a férje, együtt voltak, volt minden ami a közös élet, és elváltak és három hónap és már a kolléganőjével van együtt a pasi és nekem el kéne hinnem, hogy ott nem volt már jóideje flört meg lájkolgatás meg összemosolygás? Áááá, semmi, csak úgy hopp, lett a dolog a válás fájdalmai közeepette. Lófaszt. Amúgy már a gyerek is jön ott. És az is hazugság amikor tudom, hogy ha valaki tudná az igazságot, akkor a saját életéről máshogyan döntene. Például én, ha tudtam volna az igazságot előbb teszem le azt a kapcsolatot. Vagy pont nem teszem le, hanem a helyére teszem. A helyett ami most van, hogy folyamatosan mondogatom, hgy „vigyázz, hazudik”. Ami méltánytalan mindkettőnkre nézve. Visszatérve a semmire. Ami volt az akkor válik valóságossá amikor megszűnik. Eddig volt valaki, aki agyon lett ajnározva, szeretgetve, figyelemmel körülölelve és egyszercsak nincs. Sőt, goromba odabaszás van. És nekem el kellene hinnem, hogy mindez a véletlen szüleménye. Van egy barátom, akitől amikor megkérdezem, hogy xy-nal milyen viszonyban van, mert mintha... , akkor tök normálisan elmondja. Nem mondja azt, hogy nem tudom ki az, és azt se mondja, hogy te nem tudsz semmit a mi kapcsolatunkról, meg azt se, hogy á csak úgy hirtelen gondoltam, hogy elmegyek vele koncertre aztán felcipeltem magamhoz, hanem elmesélgeti, hogy barátkoztak, aztán gondolta hátha alakul valami, meg akarta baszni, de aztán nem jött össze, sőt, közelről még szimpatikus se volt, lehet róla beszélgetni, lehet rajta nevetni, lehet mindent amit barátok szoktak. Az ember nyugodtan mondhatja, hogy hazudsz, hazudsz, mármint magadnak, és nevetünk mert nem hazudik, mert nevetve elmondja, hgy na jó, hát megdugná persze, de nem jön össze, és én iszonyúan drukkolok neki, hogy összejöjjön és szégyenletes módon nem gondolok arra, hogy szegény nő, csak arra, hgy a haverom boldog legyen. Mert nekem számít. Igaz, én se hazudnék neki, ha megkérdezne ilyesmit. Nem mondanám azt, hogy fogalmam sincs, hgy XY kicsoda, amikor tudja rólam, hogy nem csak képes vagyok kideríteni, hanem ki is fogom. Igaz, ha nem kérdez, nem igyekszem elmesélni ezeket a dolgokat mert egyébként nem tartom érdekesnek. A figyelemkurvasággal sincs baj, ha az ember tudja magáról. A szájbabaszott hazugsággal van baj.
