HI HI HI!! If you want to see the comic update + more behind the scenes before everyone else then head to my ko-fi now, currently 09-15 part 22 is UP AND READY TO BE READ ON MY KOFI!
CLICK THE LINK NOW NOW NOW!!
Hétfőre van időpontom a háznézésre.
Úgyhogy a szép kövér képekkel tűzdelt posztomat négy nap múlva, napnyugtakor, Olaszország felől várjátok!
Ma az estém lomtalanítással telik majd. Miután a gyerekeim kéz a kézben elmentek két napra bulizni, ismét elgondolkodtam rajta, hogy mit basztam el, amiért az összes feladat csak az enyém és eszükbe sem jut segíteni. Végül arra jutottam, hogy valójában senkit sem ismerek, aki ennyi idősen minden zsarolás és fenyegetés nélkül ajánlja fel a szüleinek a segítséget. Én tuti biztos, hogy nem tettem. A legtöbb problémát olyannak láttam, amit a szüleim maguknak csináltak, oldják meg.
Picit persze bekúszott a tudatomba a gondolat, hogy annyira fasza, hogy a környezetem számára erősnek látszom meg rettenthetetlennek és valami szuperhősnek, aki végül mindenből kimászik, mindent jórafordít és végül, legvégül rendbeteszi a világot, szóval ez egy tök jó szerep, de nyaf nyaf, akkor egyedül fogom lecipelni a tömörfa asztalt?
De aztán rájöttem, hogy ezen teljesen felesleges nyafogni. Örüljek, hogy van hozzá erőm, és ha nagyon akarnám, lenne kit hívni segíteni, és ez is nagyon klassz meg az is, hogy a kölkeim ennyire szeretik egymást.
Pár hete történt, hogy azon gondolkodtam, mi lenne, ha mostantól elengedném a kétkedést. Nem keresném azt, hogy ki mit miért csinál, hol van a csapda, a rossz szándék, hogyan tudom megelőzni a bajt, hanem elhinném, hogy úgy van ahogy mondja.
Átbaszódom?
Majd felállok.
De addig is nyugi van belül, csend.
Nem kell nekem anyám életét folytatni. Lehet, hogy, ha ezeket leteszem, nem is hasonlítunk semmiben.
Vagyis a szuperképességei elismerése mellett a rigolyáit nyugdíjbahelyeztem.
Akiket nem kedvelek, nagyon fontos emberek.
Alakítják az életem, a személyiségem is. Mert tudom, hogy mit nem szeretnék, mire kell vigyáznom. Milyen gondolkodásmódot, beszédstílust kell elkerülnöm, hogy még véletlenül se váljak olyanná, mint ők. Amúgy nekik is vannak/lehetnek elismerhető jó tulajdonságaik, ezt sosem tagadtam.
Egyszer a pszichológus azt kérdezte egy barátnőmtől, hogy miért hiszi el XY-nak, hogy szereti őt? Mert azt mondta?
Innentől nem hitte el.
Azt gondolom, nem az a fontos, hogy ne higgyük el, hanem az, hogy soha, de soha ne olvassuk a fejére, hogy bármit is azért csináltunk mert ő azt mondta, hogy szeret.
Hogy hiszünk vagy nem hiszünk a szavaiban, hogy egyik vagy másik oldalt választjuk, az a mi döntésünk.
Van egy élet amiben semmit sem hiszünk el és van egy élet amiben nagy valószínűséggel épp azokat fogjuk elhinni, amit nem kéne, de legalább vannak benne egész jó időszakok.