/ hívatlan /
Ott vagyok, csak nem látsz
De ott vagyok, és érzel
Ott vagyok, ha keresel, és
mélyen magadba nézel,
Ott vagyok, mikor a nap felkel,
És mégsem azt látod a tükörben
Akit tegnap reggel,
Ott vagyok, amikor döntened kell,
hogy eléred-e a buszt, vagy inkább visszadőlsz álmodni,
Hogy eszel aznap, vagy könnyebb ráfogni
arra,hogy nincs időd,
És ott vagyok, ha este nincs más a fejedben, csak a csend,
Sőt, akkor érted meg igazán, hogy az, hogy veled élek, mit jelent.
Ott vagyok, csak nem látsz
De ott vagyok, és érzel
Ott vagyok, ha keresel, és
mélyen magadba nézel,
Ott vagyok a lelked köré épült falakban,
Ott vagyok a szerelmet szikrázó szavakban,
Ott vagyok a lépésben, amit soha meg nem tettél,
Ott vagyok a versenyen, amire végül mégsem jelentkeztél,
Ott vagyok az idegenben, hogy kedvelni fog-e téged,
Ott vagyok a barátban: most akkor tényleg megértett?
(És ha nem?)
Az ösztönödből születek, és még így is sokszor könnyű elfedned,
Mégis én vagyok a legbiztosabb dolog benned,
És tudod, azért nem is kell olyan nagyon keresned, hogy megtalálj,
Mert ahogy valaki kimond egy talánt,
Rögtön segítek abban, hogy hogyan vedd nemnek,
Hogy hogyan ne hidd el, hogy tényleg szeretnek,
Hogy hogyan tartsd magad vissza, ha túl messzire mennél,
Még akkor is, ha a kimeneti változó és a boldogságod korrelációs együtthatója nem kisebb +1-nél
Ott vagyok, ha kérsz, ha kérdezel, meg úgy egyáltalán, ennyit
érzel, amikor egy újabb nap leég előtted,
Hogy ma sem csináltál semmit
azért, hogy feljebb juss,
És ott vagyok, mikor arról döntesz, milyen messzire fuss
azelől,
hogy megtedd, amit te is tudod, hogy valójában meg tudnál,
Tudom, hogy most mélyen valahol benned is bujkál a szó,
Amivel megpróbálsz leírni engem, de valahogy egyik sem elég jó,
De tudod, hogy ott vagyok, mert érzel,
És csak akkor látszom jól, ha mélyen magadba nézel,
Mert mindegy, hogy úgy hívsz, szkepszis, bizalmatlanság, vagy kétely,
A lényeg, hogy vagyok, és a világ miattam nem elég,
Még ha engem soha nem is érsz el.