A cetli
Egy különleges, úgy mondd lelkizős témával kapcsolatos órát tartottunk az osztályban. Egy vörös, kiegyensúlyozott nő vezette a foglalkozás. Elősször teljesen alap dolgok voltak, majd fokozatosabban nehezebb, fájdalmasabb kérdésekben merültünk el.
Az utolsó feladatban egy cetlit húztunk, amin különböző érzelmek s azt kiváltó dolgok voltak.
Erről annyit kellett mondani, hogy történt velünk a múltban ilyen vagy nem, és ha igen, mikor.
Én a megaláztatva szócskát kaptam.
Az órát tartó nő felé mutattam, rámpillantott, majd elhúzta a száját. Igen, ez egy nagyon erős téma. Fájdalmasan sok mindent rejthet.
,,Múlthét kedd." Ennyit vágtam rá.
De belülről elkezdett marcangolni a dolog, a sírás küszöbén voltam.
Anya előző héten mondott nekem valamit, igaz rengeteg mindennel alázott már meg. Nap mint nap. Lehet ő nem akarja, hogy ez rosszul essen, és nem gondolja, hogy fáj, de ez így van.
Már éreztem a könnycseppet a szemem sarkában, majd meghallottam a csengőt és felpattantam a székről, hogy minél gyorsabban elengedhessem a témat.
De még mindig csengenek a fülemben azok a szavak, amiket nap mint nap hallok.
(Majd az ágyamban fekve rájöttem, hogy igazából ebben nőttem fel....)