Mindig Csillagfénynek becézett. Aranyosnak találtam, de sosem értettem, hogy honnan jött neki ez a kissé giccses becézés.
- Miért pont Csillagfény? - kérdeztem tőle egyik nyári este, mikor kimentünk a partra sétálni. Felhős volt az ég, így a sötét csak még jobban elrejtett minket.
- Emlékszel, amikor bemutattak minket a kocsmában? - rám sem nézett, annyira belemélyedve kereste a csillagokat.
- Aha. Olyan részeg voltál, hogy inkább kivittelek, nehogy lehányd az asztalt. - merengtem el az emlékre gondolva és halkan kuncogva.
- Yap. Jól emlékszel.
- De akkor is, mi köze a kettőnek egymáshoz? - lépkedtem melléd és veled együtt kémleltem az eget.
- Ne légy türelmetlen, apuci éppen mesél.. - csak halkan sóhajtottam, nem tudtam megszokni, hogy apucinak hívod magad, pedig már több, mint másfél éve barátok vagyunk. - Szóval amikor kimentünk a kocsma elé és...
- És lehanytad a cipőm...- elevenítettem fel az emléket egy grimasz kíséretében.
- És miután leültünk a kis kápolna lépcsőjére, elsütöttél valami furcsa teóriát, hogy a zsidó temetőkben a kecskék legelik le a füvet a sírok közül.
- Ja...én sem voltam túl józan..
- Akkor, felnéztél az égre ismét valami teóriát mormoltál arról, hogy valójában csillagporból vagyunk.
- Mi a fenéért emlékszel ilyenekre? - néztem rá fülig pirulva. Nem szerettem tudni, hogy miket művelek részegen, ez alól a beszédtémáim sem kivételek.
- Mert aranyos volt, ahogy próbáltál valami beszédtémát találni. - nevetted el magad én pedig még jobban elvörösödtem, amit a sötét miatt szerencsére nem láttál, de nagyon jól tudtad.
Morogtam valamit az orrom alatt, de folytattad a történetet.
- Miközben az eget nézted, belenéztem az alkoholtól csillogó szemeidbe és láttam a csillagokat bennük. Olyan volt, mint egy tenger, az univerzum. Akkor arra gondoltam, hogy ha ilyen a mindenség és a világegyetem, akkor légyszívesebben elmerülnék benne. Félelem és fájdalom mentesen. Csupán a tiszta csillagok tengerében. Valahogy bármikor belenézek a szemeidbe, mindig ez jut eszembe. Tiszta és romlatlan Csillagfény. Mintha tényleg az égvilágon semmi baj nem történhetne.
Elnémultál én pedig a szavakat kerestem. Ritka, hogy belém fagy a szó, de neked valahogy mindig sikerül elérned. Így álltunk egy perc némaságban, majd nyújtózkodtál egyet.
- Gyere, igyunk egy fröccsöt. - veregetted meg a vállam, majd a legnagyobb nyugalommal indultál meg a kocsma irányába. Oda, ahol minden kezdődött.
