Discover Top Posts Tagged with #constantinescu

O nouă schimbare la ISJ Gorj

A avut loc o nouă schimbare la Inspectoratul Școlar Județean Gorj. Este vorba despre ocuparea postului de inspector școlar pentru limbi moderne,care va fi ocupat de Liliana Dumitrescu, directorul Colegiului Național „Tudor Arghezi” din Târgu Cărbunești. Aceasta este profesoară de limba engleză, iar în vara acestui an îi va expira mandatul de director, urmând ca la conducerea colegiului din…

View On WordPress

#constantinescu #dana #gorj #isj #schimbare

Gorj: Începe școala, dar nu sunt măști suficiente pentru elevi!

Mâine, 14 septembrie, porțile unităților de învățământ se deschid pentru elevii care au așteptat cu nerăbdare să-și revadă colegii și dascălii.

Din păcate, nu toate școlile din Gorj sunt pregătite să primească elevii în bănci. În cinci dintre ele se merge doar pe cursuri online, pentru că lucrările de reabilitare nu s-au terminat la timp. O altă problemă recentă este și lipsa măștilor promise,…

View On WordPress

#constantinescu #dana #isj gorj #masti

Mihai Constantinescu: Un oraş şi o ţară sub semnul Festivalului Enescu | România | DW

Timp de trei săptămâni îşi dau întâlnire la Bucureşti, în mai multe oraşe din România şi, pentru prima dată în istoria festivalului, în alte cinci ţări, câţiva dintre cei mai apreciaţi muzicieni ai momentului. În spatele unui astfel de festival se află nu doar luni, ci ani de muncă asiduă, de tatonări, de convingere, de negocieri.

Festivalul Enescu nu ar fi ceea ce este astăzi, anume un reper…

View On WordPress

#Constantinescu #DW #Enescu #Festivalului #Mihai #oraș #România #semnul #și #ţara

A murit Mihnea Constantinescu. Meleşcanu: Este o pierdere grea pentru MAE

Ministrul de Externe, Teodor Meleşcanu, a declarat duminică, la un post de televiziune, că fostul diplomat Mihnea Constantinescu a murit sâmbătă noaptea, în străinătate.

„Eu personal ultima dată am vorbit acum două săptămâni (cu Mihnea Constantinescu – n.r.). Ieri, un consul al nostru a vorbit cu dânsul. Toată după-amiaza a fost foarte lucid, într-o stare foarte bună şi din păcate, până la urmă,…

View On WordPress

#constantinescu #melescanu #mihnea

Ciamba, noul ministru al Afacerilor Europene, despre moartea prematură a lui Mihnea Constantinescu

Ministrul delegat pentru Afaceri Europene, George Ciamba, a transmis duminică, într-un mesaj de condoleanţe după moartea lui Mihnea Constantinescu, că fostul ambasador „a influenţat decisiv marile bătălii ale diplomaţiei româneşti”.

„Trecerea în nefiinţă, mult prea devreme, a Ambasadorului Mihnea Constantinescu este o pierdere pentru cei care l-au cunoscut şi l-au preţuit. Ambasadorul Mihnea…

View On WordPress

#ciamba #constantinescu #mihnea

Markó Béla: A román király

Egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége.

Sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök.

A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt.

(…)

Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában.

1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket.

Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába

az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta.

Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták.

(…)

Az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval “szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek.

(…)

Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években.

(…)

Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista,

ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem.

(…)

Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont… hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király.

Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván.

Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul.

Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese. Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem.

Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben. Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom.

A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán. Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam.

(…)

Gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket.

(…)

Újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja.

(…)

Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő.

A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják.

Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg,

sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül,

miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban.

Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa…

Transindex.ro – Markó Béla: A román király

#Băsescu #Constantinescu #Hohenzollern család #Iliescu #Iohannis #Markó Béla #román király #Szemle

Emil Constantinescu: „Eu mi-am cerut iertare, când am fost președinte …”

Emil Constantinescu: „Eu mi-am cerut iertare, când am fost președinte …” Fostul președinte al României Emil Constantinescu a declarat duminică că, dacă în țara noastră nu va fi spus adevărul despre fostul regim comunist, „degeaba putem să avem creștere economică, degeaba vorbim despre statul de drept, pentru că nu vom crea decât noi abuzuri, noi presiuni, noi Securități”. Acesta a participat la…

View On WordPress