Ajnácskői könyvbemutatón a gömöri fürdőéletről Kerényi Éva történésszel
Kevés, gyakorlatilag elenyésző esély van arra, hogy az ajnácskői fürdő újjáéledjen. A múltját azonban legalább most már behatóan ismerjük.
A Csemadok Ajnácskői Alapszervezetének vendége Kerényi Éva, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum történésze volt, akivel Farkas Ottó beszélgetett. Témája a történész összefoglaló köteteként tavaly megjelent gömöri fürdőélet, melyről beszámoltunk portálunkon is.
Mikó Alexandra, a Csemadok Ajnácskői Alapszervezet elnökének bevezetője után Farkas Ottó elmondta, hogy Kerényi Éva a könyvében komplexen mutatja be a gömöri fürdőéletet, azok keletkezését, fénykorát, és a megszűnését is. Hatalmas anyag, sok információval, melynek nemcsak gömöri viszonylatban van értéke.
A „Kíváncsiságból vagy más okból nyúltál ehhez a témához?“ kérdésre válaszolva a szerzőnő elmondta, hogy családi vonalakban is kötődik a tájhoz. Édesanyja almágyi, édesapja pedig péterfali származású. Maga a téma szoroson kapcsolódik az első könyvéhez (Az akácdombos város, 2013, Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület), amely Rimaszombat társas életével foglalkozik. Ennek anyagát még 2006-ban kezdte el gyűjteni.
Kutatása elsődleges forrásanyagát a korabeli gömöri vármegyei sajtó alkotta, melyet át kellett lapozni. Akkor tűnt fel neki, hogy ezekben már az 1870-es évektől nagyon sok olyan hirdetés jelent meg, melyek a fürdőzéssel, az ásványvizekkel, vagy éppen az Anna bálokkal foglalkoztak. „Gyakorlatilag nem volt olyan szám, amelyben ne lett volna csízfürdői, várgedei vagy éppen ajnácskő hirdetés“ – mondta.
Akkor fogalmazódott meg benne az az elhatározás, hogy a rimaszombati társasélettel kapcsolatos kutatás lezárása után visszatér a fürdőélethez, amely egy teljesen feltáratlan téma volt. Ismeretlen terület, melyet eddig senki sem kutatott, s nem jelent meg róla egyetlenegy összefoglaló munka sem. A tényleges kutatást 2011-ben kezdte el. Szívügyévé vált! Egy teljesen ártatlan szemináriumi munkának indult és egy doktori disszertáció lett belőle. A fürdőéletet bemutató könyv ennek átdolgozott, könnyedebb stílusú változata.
A legnagyobb nehézségeket a forrásanyagok hiánya okozta. Mint az többször elhangzott, a fürdőkről gyakorlatilag semmilyen levéltári anyag nem maradt fenn, sőt, még a máig működő Csízi fürdő sem rendelkezik történeti dokumentumokkal – 99,99 %-ban itt sem található korabeli levéltári anyag. Nem jobb a helyzet máshol sem, mert e tekintetben úgy magyarországi, mint szlovákiai viszonylatban csak egy nagyon gyér anyagot sikerült találnia.
Az anyaggyűjtés öt év kemény kutatómunkát jelentett, ingázást a források után. Hozzátéve, hogy Gömör-Kishont Vármegye levéltári anyaga mintegy 80 %-ban feldolgozatlan, ily módon nem is kutatható.
Ennek tükrében kiemeltebb jelentőséget kapott a korabeli sajtó, amely mindig jelentős véleményformáló jelentőséggel bírt. Az első nyomtatott gömör-kishonti vármegyei sajtótermék 1870-ben jelent meg. A lapok folyamatosan közöltek híreket, beszámolókat a fürdőéletről. A források másik nagy csoportját az országos magyarországi fürdő szakirodalom alkotta, melybe éppúgy beletartozik a sajtó, mint a fürdészeti szaktanulmányok, folyóiratok, tanulmánykötetek, fürdőkalauzok, brosúrák stb. melyek nagy részét orvosok, fürdőtulajdonosok, orvosdoktorok írtak.
Az információk nagy részéhez így csak közvetve, másodlagos információként, sajtón keresztül tudott hozzájutni. Ezeken keresztül lehetett rekonstruálni a korabeli fürdőéletet.
A fürdőzési kultúra már az ókorban kialakult, s gyakorlatilag a mai napig él. Magyarországi viszonylatban mérföldkőnek számít a 18. század vége, amikor Mária Terézia, az Osztrák Magyar Monarchia teljes területén elrendelte az ásványvizek, gyógyforrások összeírását. Kötelezővé tette – Gömörben is – hogy a vármegyék minden orvostudora írja össze és vizsgálja meg a területén található ásvány- és forrásvizeket. Ennek köszönhetően az 1700-as évek végén Gömörben is megszülettek az első, még latinul írott ásványvíz elemzések, statisztikák. A szerzők közül Keszler Antal, Pillmann István, később Marikovszky György végeztek jelentős kutatásokat.
A felmérések, kutatások vezettek oda, hogy a fürdőzés jelentős gazdasági forrást képezhet. Ezt erősítette meg később II. József is, még inkább felkarolta a fürdőügyet, az ásványvizeket palackozása tekintetében is. „Szabadidő, gyógyulni vágyás, pihenés, kikapcsolódás” – Magyarországon, beleértve kedvező éghajlati viszonyokat minden adott volt ahhoz, hogy a fürdőzés teret hódítson az országban, és adott ma is.
A különböző társadalmi rétegekből először a felsőbb rétegek és az arisztrokácia kezdett hódolni a fürdőzésnek, s csak a későbbi időszakban lett a szélesebb értelemben vett nagyközönségé.
A gömöri fürdők közül hivatalosan csak a csízi és rozsnyói fürdők voltak gyógyfürdők. Ennek feltétele volt, hogy a fürdőnek orvossal kellett rendelkeznie. Ennek a többi gömöri fürdőhely, közöttük az ajnácskői nem tudott megfelelni. Hozzátéve, hogy a fürdőorvosi mesterség másodrangúnak kezelt mesterségnek számított. Annak ellenére, hogy fürdők paciensek ezreit vonzották magukhoz. Csízen és Várgedén palackozták is a gyógyvizet, melyek országos szinten is megmérettették magukat. Ajnácskőn is voltak olyan tervek, hogy palackozzák a vizet, de a savanyúvízből (csevicéből) hamar elpárolgott a szénsav, így ezek a tervek nem valósultak meg.
A fürdőket rendszeresen járták az országos közegészségügyi biztosok, akik ellenőrizték a azok állapotát. A gyógyfürdői minősítéshez szigorú feltételeknek kellett eleget tenni. Kezdve a víz minőségétől, a tisztaságon keresztül egészen az orvosi ellátásig.
Az ajnácskői fürdő miniszteri, báró Kemény Gábor tulajdonában volt, aki számára elsősorban pihenőhelyeként, rezidenciaként szolgált, találkozó és szórakozóhelye volt. A gyógyításnak itt csak másodrangú szerep volt, a miniszternek nem volt érdeke, hogy e tekintetben a helyet felfuttassa. A környező lakosoknak, az itteni paraszti közösségnek ez így megfelelt, szívesen jártak, amit a korabeli „parasztfürdő” megnevezés is jól jelez.
Az ajnácskői fürdőt főleg mozgásszervi bajok, idegbántalmakban és főleg női bajokban szenvedő betegek választották gyógyulásra. Voltak neves vendégei is, pl. itt kezeltette magát Tompa Mihály felesége, de Budapestről is érkeztek páciensek. Kedvelt szórakozási helyszín volt. Losoncról, Rimaszombatból és máshonnan is jártak ide zenekarok, volt olyan is, hogy kettő volt itt egyszerre. Sőt, a fürdővendégek is gyakorta felléptek a színpadra.
Fénykorát az 1880-as évek első felében élte meg, amikor a látogatottság meghaladta a 200 vendéget. Általánosságban véve állandó vendégnek azt tekintették, aki legalább 5 napot töltött el a fürdőben. Egy átlagos fürdői polgár ebben az időszakban 4-6 hétre ment fürdőbe. A Csízi fürdőnek a fő szezonban a századfordulón 1000 – 1200 vendége volt. Ebben az időben az ajnácskői fürdő már csak emlékezetben élt.
A fürdőről csak rajzok, metszetek, újságcikkek maradtak meg, fürdői tárgyak, poharak, üvegek nem. Visszaemlékezések, fürdői levelek viszont igen, melyek pontosan leírják, hogy hogyan mozogtak a fürdőben, hogy néztek ki az épületek.
Kerényi Éva elmondta, hogy sem a fürdő létrejöttére, sem a megszűnésére nincsenek pontos adatok. 1850 körül már voltak itt kezdetleges épületek, egy 1898-es térképen még be vannak jelölve az épületek, 1893-ban már nem nyitotta meg a kapuit, 1894-ben pedig „Úgy látszik, elzengette a hattyúdalát” jellemezték. 1907 körül, az ide kiránduló rimaszombati diákok már nem találtak ott fürdőt. A legidősebb lakosok emlékezetében, akiket a szerzőnek sikerült megszólítani (1920 körül születtek) sem emlékeznek rá.
Nem volt egyedüli eset. A csízi és várgedei fürdőt leszámítva valamennyi fürdő hasonló sorsra jutott. Mi okozta a vesztüket? „…ha egy szóval kellene kifejezni, akkor azt mondanám az igénytelenség… ha bővebben, akkor a pénzhiány, tőkehiány, gyenge infrastruktúra…az adott közeg nem igényelte a fejlődésüket” – mondta ezzel kapcsolatban Kerényi Éva.
Kevés, gyakorlatilag elenyésző esély van arra, hogy az ajnácskői fürdő újjáéledjen. Arra viszont van remény, hogy legalább a cseviceforrások és környéke megújuljon. A helybéliek egy lelkes csoportja célul tűzte ki, hogy az egykori fürdő megmaradt forrásait kitisztítják, és rendbe teszik annak környékét is.
