2019. december 27, péntek
Nálunk töltötte karácsony "második felét" a srác, aki nem Ákos. Rengeteget sétáltunk, rengeteget ettünk, emellett egészen sokat sakkoztunk is. Azt mondta, ha sakkozom, előjön belőlem a pszichopata.
Pedig én csak leütöttem egy bástyát, aztán amikor elkeseredett, kezembe vettem a bábut és rámosolyogtam: "Ez kéne? Ez hiányzik? Leütöttem.. ☺️"
Még ugyanabban a játékban, kicsit később kétféle tervem is volt rá, hogyan üssem le az egyik bábuját. Gondolkoztam, melyik legyen, de nem jutottam döntésre. Aztán rápillantottam:
- Hogy szeretnéd, hogy leüsselek?
- Ez így nagyon pszicho... - pislogott és nevetett.
- De neeem, komolyan! [Verzió 1] így, vagy [verzió 2] így? Egyik gyors és kegyetlen, másik annyira nem fáj, de igazából ugyanaz. Nem tudok dönteni - fejtettem ki a problémámat.
- Igen... még mindig nagyon pszicho. Ez kb. "Hol lőjjelek meg először ezzel a pisztollyal?" kaliberű kérdés.
- Hát... lehet - gondoltam bele egy pillanatra, majd visszatértem a játékhoz - De válassz!
- Dehogy választok! - Röhögött és tiltakozott.
- VÁLASSZ - nevettem már én is.
- Félek tőled - kacagott, de a hangja szokottnál magasabb hangnemet ütött meg.
- Jaj neee, nem ezt akartam lépni... - fogta a fejét és enyhén bepánikolt, ahogy konstatálta az abszolút elrontott helyzetet.
- Nem rakjuk vissza. Nem vagyunk ovisok - sóhajtottam, és szúrós szemmel pillantottam a jobb kezére, ami már a bábu fejét szorongatta, reménykedve benne, hogy engedékeny leszek (ismét).
- De légysziiii - nézett rám igézően kék szemeivel. Tudja jól, hogy befolyásolható vagyok...
- Jó... rakd vissza - adtam meg magam szinte azonnal - De akkor ne nevezz gonoszan sakkozónak!
- Oké-oké. Köszi! - diadalittasan visszavonta az előző borzalmas lépést, és kijavította egy mérföldekkel jobbra.
Pár perc múlva azonban ismét pánikszerűen felkiáltott fejéhez kapva.
- Basszus nem figyeltem! Hogy' ütötted le a királynőmet egy GYALOGGAL? - szemüvege mögött hatalmasra nyíltak a szemei, értetlenül nézegette a sakktáblát.
- Úgy hogy figyelmetlen vagy... - mosolyogtam a kisfiús reakció láttán, persze magamban élveztem a helyzetet, hogy sikerül megszorongatni meccsről meccsre.
- ...visszarakhatom? - nézett rám aranyosan, de sejtette hogy egy ilyen bravúros és fölényes ütést valószínűleg nem fogok visszavonni.
- Na hát... azért mindennek van határa! - Jól sejtette.
...talán nem teljesen alaptalan a megállapítás, hogy pszichopataként sakkozok. De még így is engedékeny vagyok, egy szava se lehet!
Aznap mondjuk tényleg nagyon troll voltam, mert este amikor elvittem sétálni a városba, direkt a másik irányban fordultam egy kereszteződésnél, amiről tudtam, hogy már megjegyezte, merre kell hazamenni.
- Itt most erre viszlek, csak azért, hogy összezavarjalak - mosolyogtam és finoman elhúztam a kezét másik irányba, hogy nyomatékosítsam az útirányt.
- ...de nem a másik irány kéne...? - jelentek meg apró ráncok a homlokán, ahogy felidézte magában a nemrég fejben összerakosgatott térképét a lakhelyemről.
- Kriszti... hova viszel? - szeppent meg és megtorpant a járdán egy picit.
- Haza - nevettem halkan és biztatva tovább-sétálásra késztettem.
- De nem a másik irány?? - kattogott még mindig a fejében, úgy tűnt, teljesen káoszba taszítottam.
Nem bírtam ki most már hangos nevetés nélkül. Közben már a zebrán mentünk át, aprócska kerülővel ugyan, de tényleg hazafelé sétáltunk, csak ő erről nem tudott.
- Te nagyon gonosz vagy ma - ütött meg a hangja ismét egy kicsit magasabb hangszínt, mint egyébként szokott.
- A baj az, hogy rettentően élvezem is - kuncogtam, és továbbra is az összezavarodott tekintetét néztem, ami lassacskán átváltott beletörődő mosolyba.
