Fizika óra
Na igen. Azt hiszem nem kell bemutatnom ezt a tantárgyat, mert a legtöbb diák tudja, hogy milyen pocsék egy óra. Tény és való, hogy utálom a fizikát, de ezzel szerintem nem csak én vagyok így. (Akinek nem inge, ne vegye magára!) Bevallom sosem értettem, feleléskor is alig tudtam/tudok kinyögni valami értelmeset, illetve az anyaghoz kapcsolódó dolgot a tanárnak. Tehát a lényeg: hülye vagyok hozzá, bár ha jobban belegondolok, nem is szoktam figyelni ezen az órán.. XD De ma még is másképp történt ez az egész...
Már épp készültem bealudni a tanár unalmas beszédén, amikor szóba jött az elektromos kölcsönhatás. Eleinte nem nagyon figyeltem arra a sok baromságra amit összehordott, de egyszer csak elkaptam egy mondatfoszlányt: "Az azonos elektromos állapotban levő testek taszítják, míg az ellentétes elektromos állapotban levők vonzzák egymást. Ugyanakkor a testek között érintkezés nélkül is kialakulhat vonzás vagy taszítás", akkor eszembe jutott valami.
Te. Én. Mi. És az elektromos kölcsönhatás, ami köztünk van.
Mert te és én egy példa vagyunk erre a fizikai jelenségre.
Mert néha Te taszítasz el magadtól, néha én. Néha te vonzol magadhoz, olykor én. Mi vagyunk az elektromos kölcsönhatás.
Innentől kezdve végig figyeltem az órán.
Hála Neked.
Uí.: Köszönöm a segítséget @sunshineorstorm -nak! ❤️










