Szerintem a lótetű mindenkinek a kedvenc kártevője volt állattanon mert olyan egyszerű a latin neve Gryllotalpa gryllotalpa. Amúgy is könnyű megjegyezni mert elég látványos, amikor az ember kiemeli a formalinból a 4-5 centis díszpéldányt.
Ezt az egyik kertépítős munkánál fotóztam pestmegye déli csücskében. Gyepszőnyegezni kellett, de ezek a kedves kis állatok megelőztek minket. Alapvetően ragadozó természetűek rovarokra gilisztákra vadásznak de olyan hihetetlenül otrombák, hogy miközben üldözik a csodaszarvast mindent kiírtanak az útjukból. Nem igazán kerülgetnek növényeket, meg úgy általában semmit. Ha Érdről Kistarcsára utaznak, akkor sem használják az M0-st.
Na ilyen fenevadakból volt négyzetméterenként legalább 20-30 darab. De faragatlan természetüket a kedves tulaj, aki amúgy egy birkapörkölttel is megvendégelt minket, sajnos nem tolerálta és kiszórta, a mostmár tiltott, leginkább szerbiából beszerezhető Galation nevű szert. Neki még maradt régről egy kevés a befőttek között. Lelkére kötötték, hogy ne dolgozza földbe csak szórja el reggel, rögtön holdtölte után, féllábon állva. Így is tett, amit a lótücskök egy tiszteletteljes felvonulással háláltak meg és egytől egyig a földfelszínen jelentkeztek további parancsokért. Itt a legtöbb lótücsöknek szomorú vége lett, aztán összeszedtük őket nehogy a lótücsökzabáló madaraknak is szomorú vége legyen hamarosan.
Próbáltam utánanézni mi ez a Galition és, hogyan működik, hogy felülre szórják és alul hat. Azt hittük valami nagyszerű csalétek, mondjuk egy Iphone X igéretével csalogatja a földfelszínre a Galation a mohó lótücsköt, aztán ott mérgezi meg, de nem így van. Gyors kutatás után megtudtam, hogy Galathion egy Blood Elf Retribution Paladin 2200-es mana kapacítással és 43k-s staminával a WoW univerzumban. A nagy ijedtségre a tulaj ekkor hozott is a házipálinkájából, amit inkább elvitelre kértünk hiszen mi nem olyan emberek vagyunk kéremszépen.
Kétségbeesve folytattam a keresést de gyakran cirill betűs kerítésekbe ütköztem mivel nálunk már nem forgalmazzák a szert és nyugati oldalakon se láttam a hatóanyagot. Szerbül meg csak annyit tudok, hogy Evo zore meg hogy Ko to tamo peva, ami növényvédelmi szakfordításhoz sajnos kevésnek bizonyult. Végülis forumokról, félinformációkból a következő dolgokra jöttem rá.
A Galation, mint más talajfertőtlenítő szerek is, gázt fejleszt és ez az idegméreg a földbe szivárog a lótücsök és az összes létező rovar járataiba. Azért jönnek fel mert megérezték a bajt és keresik az oxigént. Ebből az is következik, hogy a Galationt legjobb kicsit a földbe dolgozni. Nem túl mélyen csak annyira, hogy még több gáz jusson a járatok talajmélységébe. Ekkor valószínűleg még jobb a hatásfok is. A gáz képzéshez egy kevés nedvesség is kell ha felszínen van elég a harmat, vagy a föld megfelelően nedves.
Szerencsére kevés szükségem lesz erre tudásra mert a talajfertőtlenítőket szinte mind betiltották vagy nagyon drágák. Hála az égnek mert ez a Galation is egy kisebb atombomba volt a talaj rovarközösségeinek.












