Valamiért betegesen szeretem az ilyen kütyüket (múltkor majdnem megvettem egy működőképes Psion Series 5-öt és most kicsit bánom is, hogy nem tettem meg) és
úgy tűnik, nem én vagyok vele egyedül, sőt! Néhány lelkes fejlesztő ugyanis elkészítette a fenti PDA-t, vagy ha úgy tetszik, klasszikusan "menedzser kalkulátort", amit egyébként az idei CES-en promóztak is mindenfelé.
A Gemini PDA tervezői igyekeztek mindenes eszközt, de nem egy zsebre rakható laptopot alkotni, nagyon sokat merítettek a Psiontól dizájn szempontjából, de ezt nem is tagadják. A 17.14 cm x 7.93 cm x 1.51 cm-es készülék 5,99 colos kijelzőt kapott, ami természetesen érintésérzékeny, az azon megjelenő Android rendszert és dual-bootban indítható Linuxot egyaránt kezelhetjük így.
Belsőre egyébként egy MediaTek Helio X27-es processzorral, 4 GB RAM-mal és egy 64 gigás háttértárral látták el a gépet, melyből kapható lesz majd csak WiFi képes és WiFi + 4G verzió is, előbb 300 utóbbi pedig 400 dolláros áron rendelhető elő, a piaci árat elvileg 200 dollárral magasabb nyitásra tervezte a cég. Az LTE és CDMA támogatással is rendelkező modell egyébként telefonálásra is alkalmas - sőt, az Alcatel egyik korábbi középkategóriás modelljénél látott módon a fedlapi beszélgetési hagszórók egyben mikrofonok is, szóval bárhogy a fülönkhöz emelhetjük a Gemini PDA-ját. Kihangosításra, videóbeszélgetésre, meg úgy egyáltalán médiatartalmak lejátszására egyaránt az oldalsó hangszórókat lehet használni, a videócsevejhez meg beépítve leledzik a kijelző mellett egy 5 megapixeles kamera is. Külső kamera gyárilag nincs, egy plusz modul formájában lehet venni egy szintén 5 megapixeles példányt - ebből is látszik, hogy a Gemini nem mai szintet megütő okostelefonnak szánja az eszközt.
Kommunikáció szempontjából két Type-C USB került a készülékházba, NFC sajnos kimaradt, de GPS mindkét variánsban van. További érdekességek közé tartozik a a fedlapon elhelyezett, több LED-es állapotjelző sor, mely programozható, formatervileg pedig a zsanér speckó kialakítása gyönyörködteti a szemet.
Első blikkre kifejezetten érdekes tehát a kütyü, de mindenképp borzasztóan rétegcucc. Akit egyébként érdekel még az ilyesmi, a kínai GPD is forgalmaz ilyen készülékeket ( itt meg a gyártó honlapja), teljes értékű Windows 10-zel, csak az kicsit drágább móka.