Discover Top Posts Tagged with #greenhouse work

Three combos I threw together for work. A little rough looking here because they’re newly planted.

I always struggle because I want them to sell, but also kinda don’t so I can see how they grow in 😅

#greenhouse work #nursery diary #plant nursery #plant witch #annuals #summer #combo planters

Üvegházi capriccio

Az egymás indulatait felkorbácsoló közösségi együttlétből fakadó veszélyt kiváló érzékkel felismerő kápó MEGTILTOTTA A BESZÉLGETÉST. Ok, mobilt tilos bevinni az üvegházba (a biogazdálkodás és vegyszerezés fotói bizonyára nem mutatnának jól a sajtóban), a húszperces szüneteinkből minimum 10 perc a végeláthatatlan üvegházban való séta (a jelzésnél hamarabb tilos elindulni), tilos a wc használata szüneten kívül (orrfacsaró húgyszag, néhol meg szar a palánták között), de BASSZAMEGAZISTEN, hogyhogy már beszélgetni sem?!!!! Mi ez, a felcsúti láger?!!!! Ezért kár volt kivándorolnom Hollandiába!!!

Eladtam a seggem az üvegháznak, mert máshova nem kellettem. A targoncás karrierem pontosan 1 óra 15 percig tartott, a holland főnök észrevette az antitalentumom és olyan finoman rúgott ki, hogy azt hittem, hogy felvett, boldogan újságoltam viberen, messengeren, whatsupon stb. a zökkenős kezdés után megtáltosodott holland fénysikercsillogás karrierem, természetesen egy szatyor sör társaságában, mert alkoholista alkohollal ünnepel. Meg gyászol, persze, de én egy félreértés következtében éppen ünnepeltem. Mellesleg Hollandiában olyan finoman rúgják ki az embert, hogy az illető még meg is köszöni… egy sűrűn lakott országban, ahol ismeretlen a kerítés és az emberek példátlan bizalom légkörében, üvegajtók és üvegfalak mögött élnek, ott ismeretlen a magyar nemzetkarakterre jellemző nyílt ellenségeskedés és rosszindulat, káromkodni sem tudnak rendesen ezek a jóemberek (kanken klootzak Oostblokker). A holland képmutató jóindulat légköre némely magyarra is átragad, Tamás főnököm három munkanap után rúgott ki a kábelfektető állásomból meg a szállásomból a holland esőbe, olyan csodálatos drama queen-t alakítva, hogy megtapsoltam. Hogyeznekiremennyirefáj és hogy mennyire fáj és sajnálja. Arra gondoltam, hogy átölelem szegény embert, hadd sírja ki magát a vállamon. A szállást kevésbé sajnáltam, mert egy gardróbban laktam, egy jógamatracon, Nathan könyvelő úr ruhái és cipői társaságában, Tamás főnök úr és tettes- és üzlettársának lakásában. A páros forradalmian újszerű üzleti terve az volt, hogy magyar munkaerőt adnak kölcsön török kábelfektető vállalkozásoknak, valahol a legalitás tágan értelmezett zónájában. A munkadíj meg a törökök által fizetett munkabér közötti haszon persze őket illette meg, de még így is minden félnek megérte, Nathan és Tamás nettó 11 euró bért fizetett, míg más (vérszipoly) munkaközvetítők átterhelík pl. a biztosítást meg heti akár 120 eurót vonnak a szállásért egy kétszemélyes lakásért. Itt meg királyi magányban, egyedül pöffeszkedtem egy gardróbban. Töröknek kurdja lenni viszont nem volt felemelő élmény, az első és másodgenerációs törökök szemében én még náluk is nagyobb lúzer voltam, a gyökértelen, bevándorló kisebbség lenézett kisebbsége. Az életük összes megaláztatásából fakadó frusztrációjuk megtalálta a célpontját: a kelet-európai white trash, mely hollandul sem tud, tehát retardált fehér majom. Ráadásul véletlenül kiderült, hogy én csupán kölcsönmunkaerő vagyok, nem közvetlenül törököknek dolgozom… nos, akkor már a törzsi összetartozásból fakadó kollektív falazás sem védett. Amúgy látványosan utáltam nyakig sárosan, havas esőben a földet túrni, úgyhogy sajnálat és sértődés nélkül repültem innét is, egy csokival a zsebemben, mert az egyetlen angolul beszélő török, egy második generációs bevándorló bosnyák megsajnált.

Így kerültem vidékre, egy semmilyen idegen nyelvet nem beszélő lúzerekre specializálódott munkaközvetítőhöz. Paradicsomtermelés, van nature, „egyenest a természet közepéből”, tízméteres mutáns paradicsompalánták bögrényi gyökérzettel, a nagyipari, számítógéppel vezérelt paradicsomgyár. A túlnépesedett, iparosodott Hollandia egy negyed magyarországnyi méretű mezőgazdasági területtel a világ második legnagyobb élelmiszer-exportőre. Itt sikerült találkoznom az első, angolul nem beszélő hollanddal, egy csitri kondijával rendelkező, 70 éves parasztasszonnyal, Adával. Először a kisfőnök-kápó, a lengyek Kazek kezdte az idomításom. Ő állítólag jól beszélt angolul, ha eltekintünk attól, hogy az angolt lengyellel és hollanddal keverte. Megtudtam tőle, hogy a paradicsompalánták „difjeinek” a levágását fogom végezni, 5 méter magasban, síneken guruló elektromos podiumokon ingadozva. Majd némi rosszindulattal hozzátette: holnap is, holnapután is, sőt örökké… Lelkesen nekifogtam egy Made in Germany metszőkéssel felaprítani a paradicsompalántákat (1. szabály: nem baj, ha nem érted, mi a feladatod, de ha legalább lelkesen dolgozol, elnézik, hogy hülye vagy). Aztán vészsikoly, a holland Ada, a másik kiképzőtiszt következett, mint már említettem, ő csak hollandul tudott, nem lettem sokkal okosabb, de lelkesedésem nem csökkent, vágtam, gyilkoltam a növényzetet, sikoltozás, ordibálás, magyarázás. Ha nem érti a hülye külföldi, akkor ismételgesd neki egyre emelkedő hangerővel, amíg megadja magát, jobb a békesség… Ada végūl bevetette az idegennyelv-tudását: POMODORO!!!! PO-MO-DO-RO!!!!! Összeült, iletve összeált a lengyel-holland válságstáb, oszt mikor az ember azt hiszi, hogy a dolgok nem fordulhatnak rosszabbra, azonnal rosszabbra fordulnak. Rámszabadították Yurit, aki az ukrán mellett csak hollandul beszélt, viszont dadogott…. Borítsuk a felejtés könyörületes fátylát a beüzemelésem időszakára…

Fiatalabb kiadásban sokat rötyögtem Hamvas nemzetkarakterológiai fejtegetéseit olvasva, ezt az egész nemzetkarekter-izét valami gyanús konzervista - nacionalista - szélsőizé maszlagnak tekintettem, de utazásaim során eljutottam annak felismerésére, hogy Van Benne, Van Benne, Van Benne VALAMI. Például dél felé haladva egyre hangosabbak az emberek, Görögországban egy családon belüli vitát (két tesó üvöltve szurkál egymás felé a vasvillával) én emberölési kísérletnek véltem, de a szívből röhögő apucit látva kissé megnyugodtam. Izraelben egy lakásfelújításnál segédkeztem, aztán a munkálatok kezdése előtt a Főnök leült a háztulajdonos nénivel az árról beszélgetni. Tíz perc után már üvöltözésig fajult az alkudozás, a néni zokogva, a szemét az égre meresztve szidta a vérszipoly építési vállalkozót… további 5 perc múlva, az árban megállapodva már mosolyogva teázgattunk a lugasban. Én a románokat is jobban elviselem az örökké kattogó, felháborodó, hárító, másokat hibáztató, egy méretes kisebbrendűségi érzéssel nacionalista-soviniszta höbörgéssel faszhelikopterező magyaroknál (és részben lengyeleknél), véleményem szerint nem lehet büntetlenül éveken-évtizedeken keresztül államilag szponzorált gyűlölettel, önfelmentő ellenségkereséssel mérgezni az emberek tudatát. Az állandó háborús pszichózisban érkező magyarok külföldön is, gyakran még évekig mondogatják kényszeresen a libsisoros hazaáruló zsidók vs fideszes román hazaáruló mantrát, kell egy generációváltás vagy egy országos-nemzeti méretű pszichoterápia ennek a népnek.

Személyes kedvenceim a moldávok, a néhai Szovjetunió románjai. A Moldáv Köztársaság Európa legszegényebb országa, ahol a munkaképes korú lakosság többsége külföldön, Romániában és egyre inkább Nyugaton dolgozik, mióta előttük is megnyílt a munkaerőpiac (az EU polgáraitól eltérően korlátozásokkal). Csendes, barátságos, „inkább adni, mint kapni” hozzáállásuk van az embertársaikhoz. A beidomításomat is moldáv kiscsajok végezték, akiknek tetszett, hogy én, az EU büszke polgára tudok románul. Tatjana mellesleg a román mellett oroszul, ukránul és olaszul is tudott, de folyékonyan beszélt Kazekkal lengyelül, ami amúgy a második leggyakrabban használt nyelv a holland farmokon, gyárakban. (A moldávokra még visszatérek, talán egy kisjenői kiruccanás ürügyén, de most ideje lezárni ezt a csapongó posztot),

Az üvegházi karrierem fizetésnap ért véget. Fizetésnap egyszer van egy hónapban (egy hónapig mi az ingyenes munkánkkal kamatmentesen finanszírozzuk a céget), ilyenkor felbátorodnak a proletárok, mert egy kis pénz csörög a bankszámlájukon, hangosan eljátszadoznak a felmondás dacos ötletével, hangosan (de szigorúan nem lengyelül vagy hollandul) szidják a munkakörülményeket, a talaj bűzös mocsár, miazma, a karbantartás hiányában megsüllyedt pódiumjárgányok életveszélyesen inognak, dülöngélnek, néha felborulnak. Holland csoda, hogy még senki sem sérült komolyabban, még a vérprofi Ada is öt méterről borult egyszer, csak a lélekjelenlétén múlt, hogy a kosárba begömbölyödve nem törte ketté a kosár korlátja. A girbegurba sínek miatt a magasan, a tető közelében kihúzott légypapír begyűjtése a legnépszerűtlenebb meló, ezt egy Kazekkal való anyázás után megkaptam, de a saját meglepetésemre annyira megszoktam, sőt megszerettem a magaslati levegőt a jó kilátással (novemberben is gatyarohasztó a hőség a tető magasságában), hogy végül én takarítottam le az összes üvegházat. Cserében nem kell minden sor munkafázisának elvégzése után bepötyögni a kódjainkat a termelésfigyelő szoftverbe, nincs nincs teljesítményfigyelés, nincs ellenőrzés, nincs lebaszás, nincs „tempó-tempó”. A cégtulaj egy mosolygós vérkapitalista, a munkaközvetítő is az ő tulajdonában van, eleve az egyik üvegházában működik az iroda, onnét kölcsönadja saját magának a jobbágyokat, profitmaximalizálás és adóoptimalizálás. Viszont jófejkedik, pénteken ingyen a sör az üvegházi klubban, sőt egyszer még saját, a felesége által készített húsgolyókat is osztogatott a jelenlevőknek a kedves ültetvényesünk. Ráadásul más pióca emberkereskedő cégektől eltérően nem heti 120 eurót von a szállásért (tkp. egy ágyért egy kétágyas szobában) a jobbágyaitól, hanem nagylelkűen csak hetvenet, sőt az is 40 euróra csökken az idő múlásával, hogy némiképpen motiválja-jutalmazza a kitartó munkaerőt. De aztán ő is rákapott a kizsákmányolás ízére, a kelet-európai nyomortelep országokból, Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, Moldáviából korlátlan mennyiségben jön a kiszolgáltatott, nyomorult lúzerek tömkelege, akik tkp bármennyiért dolgoznának. Sajnos, a minimálbért törvény szabályozza, ezért már csak a lakás megdrágításával növelheti a profitját. Ő is a piacról él, ráadásul 3 kiházasítandó lánya van és a sportautó-gyűjteménye is bizonyára pénzbe kerül. A környezet- és parkolóbarát, kisméretű hollandiai autóktól eltérően ő egy RAM pickup tankszerűséggel villog, talán ő is alulról kezdte, mint egy marokkói zsebtolvaj vagy egy magyar NER-lovag.

Szóval fizetésnap, lázadozó hangulat. Ilyenkor Előkerül a naphosszat az ebédlőben láncdohányzó Kazek, Ada egyszerre négy helyen van jelen 16 szemmel és ugyanannyi füllel, a szlovák kiscsicska, Stefan is körülöttünk ugrabugrál és a legkisebb szabálytalanságra, hibára azonnal rácsapnak, hiszen az apró kis engedetlenségekből lehet a nagy lázadás. A lázadást csírájában, ahogyan a költő mondja. Nekem akkor lett elegem a lágerből, mikor a székelyekkel közeli sorokban, hallótávolságon belül dolgozva éppen a felmondásról meg Kazek anyjával való szexuális együttlétről fantáziálgattunk, oszt az egymás indulatait felkorbácsoló közösségi együttlétből fakadó veszélyt kiváló érzékkel felismerő kápó MEGTILTOTTA A BESZÉLGETÉST. Ok, mobilt tilos bevinni az üvegházba (a biogazdálkodás és vegyszerezés fotói bizonyára nem mutatnának jól a sajtóban), a húszperces szüneteinkből minimum 10 perc a végeláthatatlan üvegházban való séta (a jelzésnél hamarabb tilos elindulni), tilos a wc használata szüneten kívül (orrfacsaró húgyszag, néhol meg szar a palánták között), de BASSZAMEGAZISTEN, hogyhogy már beszélgetni sem?!!!! Mi ez, a felcsúti láger?!!!! Ezért kár volt kivándorolnom Hollandiába!!! A káeurópai prosztónak a káeurópai prosztó a farkasa, azt válaszolta erre Kazek kápó úr, hogy azért tilos a beszéd, mert ezzel egymást lassítjuk, hiszen nem egyforma nehézségű mindenki pályája és nem egyforma sebességűek vagyunk, tehát a beszélgetéssel visszafogjuk egymást. Szünetben már a munkaközvetítőben voltam, az ebédlő fölött és új munkahelyet kértem, bazdanyád Kazek