J'ai raccroché et j'ai laissé la bombe éclater en moi, silencieusement, la douleur se diffuser, atteindre mon cœur, ma poitrine, mon bas-ventre, mes jambes, mes orteils, mon cerveau, le dernier membre de mon corps, me dire que c'était fini, qu'il n'y avait rien à faire, juste être là.
Si seulement je croyais à l'existence du péché et à la possibilité d'effacer mes fautes par un tour de passe-passe avec le bon Dieu, si seulement j'espérais encore obtenir les joies de l'absolution et les vertus du pardon, mais je connais le poids de mes actes, je le connais au gramme près, et à ce jour je n'ai trouvé aucun moyen pour m'en délester, peut-être parce que l'addition de nos fautes fait aussi le prix d'une vie.
Je ne saurais dire combien de fois nous nous étions juré de nous retrouver moins souvent, de rester prudents et d'atténuer la force de ce lien, faute d'avoir le courage de mettre fin à notre relation, combien de tentatives avons-nous faites pour échapper à cet amour trop grand pour nous ?
À l'arrivée nous avançons toujours, on repousse l'échéance ou nos limites ou les deux, on survit quelques secondes, elles deviennent des minutes et des heures, puis des jours, notre instinct de survie l'emporte toujours, je refusais de mourir dans l'ouragan de mes désirs.
J'ai toujours réussi à être avec lui, même dans les moments où le manque était féroce, quand j'étais obligée de me cacher aux toilettes pour regarder une photo de James dissimulée au fond de mon sac, quand je me disais que je ne pourrais pas vivre ne serait-ce qu'une minute de plus sans lui
Giorgio Bassani: Az aranykeretes szemüveg
Olvasás nyelve: magyar
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 144
Műfaj: LMBTQ, kortárs, kisregény, terrorizmus
Fülszöveg:
Hamarosan tizenegy éve lesz, hogy a lányunk meghalt, de azt hiszem, szerette volna ezt a tervemet, büszke lett volna rám. Ez a gondolat újabb gondolatot szült, bekapcsoltam a számítógépet, és tudtam…
Vannak, akik abban a biztos tudatban élik le az életüket, hogy a végén mind megbűnhődünk a tetteinkért, megfizetünk mindenért: kisebb-nagyobb titkainkért, erkölcsi botlásainkért, árulásainkért és hűtlenségeinkért, a sok gyöngeségért, amelyek óhatatlanul végigkísérik életünket.
Ez a könyv tipikusan azok közé tartozik, amiket meglátok és megszeretek, mindenféle előzetes ismeret nélkül – aztán sokszor olvasatlanul állnak a polcomon hónapokig évekig.... Ennek ellenére csak egy hajszálon múlt, hogy nem vittem vissza olvasatlanul a könyvtárba, és milyen jól tettem, hogy végül elolvastam.
Régen sosem értettem, hogy képes valaki elolvasni, sőt mi több megvenni egy könyvet anélkül, hogy elolvasta volna a fülszövegét – hogy mára aztán én is ilyen emberré váltam, talán annak is köszönhető, hogy szégyentelenül sokszor elárulnak olyan dolgokat, amiket magam szeretnék felfedezni. Gondolom ez vezetett odáig, hogy mielőtt kézbe vettem volna ezt a könyvet, valamiért abban a hitben éltem, hogy inkább dokumentarista és nem egy regény, bár így utólag fogalmam sincs, ezt honnan vettem, a lényeg, hogy már ez meglepett. Majd olvasás közben jöttek a további meglepetések és sajnos egy értékelésben belefutottam egy olyan infóba is, amit jobb lett volna elkerülni – legalább lassan megtanulom, hogy olvasás közben nem nézünk értékeléseket.
Az ember nem egy nőbe vagy egy férfiba szeret bele, hanem egy másik emberi lénybe. És akár akarod, akár nem, a lelked egy darabját magammal hoztam, azt az éjszakát, amikor olyan rövid ideig, de olyan megmásíthatatlanul – mintha előre meg lett volna írva – szerettük egymást. Ezentúl örökre ebben a szeptemberben maradok.
A borító gyönyörű, a cselekménnyel együtt főleg tökéletes választás ez a fotó Mark Spitz-ről nem hiába a Getty a világ egyik legjobb fotós ügynöksége. Ez a könyv nekem olyan volt a maga 142 oldalával, mint egy hosszú novella. A történet a müncheni olimpián megesett támadásról nagyon plasztikus, rengeteg aktuális rétege van napjainkra nézve, mégis inkább tényleg csak háttérként szolgált egy teljesen másfajta konfliktus kibontakozásához. Nem számítottam rá, hogy ilyen húsbavágó lesz, a maga rövidségével, egyszerű és mégis szép írásmódjával. Nagyon megtetszett az író stílusa, tényleg csak ismételni tudom magam: nagyon örülök, hogy nem vittem vissza olvasatlanul a könyvtárba!!
Ez a könyv az élő példa arra, hogy a kevesebb néha több, nem kellenek mindig százoldalak, nem kell túlragozni a nyilvánvalót.
Jean Mattern francia könyves szakember, évtizedek óta a Gallimard kiadó szekesztője. Magyarul eddig három regénye jelent meg: Királyi fürdő, Tejjel-mézzel, és a fent említett Szeptember.
Kép: Az olimpia egyik leghíresebb fotója: palesztin gerilla az erkélyen - Forrás: AFP
Bár a könyv nagyon hűen idézi az eseményeket, több infó a müncheni merényletről itt.