5. hét - Az internet és én
Szenzációs cikk az eheti, az eddigi legjobb. Személy szerint szóról szóra átéreztem amit Paul írt, akár én is lehettem volna. Elgondolkodtató, hogy milyen szinten része már az életünknek az internet világa. "Without the retreat of a smartphone, I was forced to come out of my shell in difficult social situations. " - ezt a mondatot tartom a cikk legfontosabb mondatának, tulajdonképpen ez az összefoglalása. A technológia egyfajta burkot képez az emberek körül, megszünteti a valódi interakciókat, annak ellenére, hogy az ember alapvetően közösségi lény, és ennek fizikai megvalósulására is szüksége van. Boldogtalanná tesz minket a fejlődés. Ma a fiatalok, ahelyett hogy felfelé tekintve falnák a világot, fülhallgatóval és egy 3-5 colos kijelzőre meredve töltik a mindennapjaikat, annak a téveszmének a rabjaként, hogy az online közösségi interakciók képesek kielégíteni a szükségleteiket, pedig ez alapvetően tévhit. Egy "lájk" vagy egy szöveges üzenet sosem lesz olyan hatással -lelki szinteken keresztül- a szervezetre, mint a valódi kommunikáció. Boldogtalanságba hajtja a társadalmat ez a fejlődés, és nem is igazán van kiút, illetve nem rögtön, mert ehhez trendek kellenek. Ezért is fontos amit Paul csinált: megmutatta, hogy az élet lehetséges mindezek nélkül is, sőt, bizonyos szempontból sokkal élvezetesebb is. Sajnos a hatékonyság napjaink legfontosabb fogalma, ezért az internet nélküliség csak ideiglenes állapot lehet. Egy bizonyos időintervallum után érezzük majd a lemaradást, azt, hogy nem tudjuk tartani a lépést a felgyorsult világgal a mára már annak legfontosabb elemévé váló technológiai innováció kihasználása nélkül. Egy internetmentes év is rengeteg hátrányt hozhat számunkra, és ez sajnos egy szomorú dolog. Én személy szerint egy régebbi generáció gyermeke vagyok, amolyan "kései gyerek", ezért sok történetet hallottam arról, mennyivel közvetlenebb volt régen a világ, és jórészt egyet is értek vele. Bizonyos kor felett sosem voltak közvetlenek a viszonyok, de fiatalon annál inkább. Ha én élnék egy évet internet nélkül, lehet, hogy elveszett lennék, lehet hogy abszolút nem hatékony (a munkám jó része online zajlik, mivel egy technológiai startupnál dolgozom, gyakorlatilag el is veszteném a munkám), de valószínűleg boldogabb. Extravertált egyén lévén élvezném azt a folyamatos interakció halmot, amire szükségem lenne a boldoguláshoz, és minden nap kiéltebben, boldogabban, nyugodtabban térnék nyugovóra a napi pörgés után. Valahol megtalálnám az élvezetet és a kihívást a térkép böngészésben, a folyamatos akadályokban, és az egész valahogy elképzeléseim szerint még jobb is lehetne, mint a mostani életem, de nem fogom megtenni. Miért? Mert nem én vagyok az egyetlen ember a földön, aki szimbiózisban él az internettel. Egy nem rég olvasott kedvenc cikkem arról ír, hogy az új házasságok több mint 30 százaléka internetes társkeresés eredménye, vagyis az emberek durván harmada algoritmusok alapján találta meg - ideiglenesen - élete párját. A társadalmunk átalakult. A jelenlegi kapcsolatom is online kezdődött, és hálás vagyok érte. A jelenlegi tudásom jelentős részét online szereztem. és meggyőződésem, hogy nem lenne ilyen széleskörű a lehetőségeim száma a világban internet nélkül. Tudást ad annak, akinek szüksége van rá, és lehetőséget annak, aki akarja. Tisztában vagyok a rengeteg hátránnyal, de egyelőre még megtartom a pozitív hozzáállásom. és az álláspontom, hogy többet használ az én (!) világomnak, mint amennyit árt.