Délután háromkor Trevor már kicsit unta a beszámolókat és a táblázatokat amelyeket egész nap készített, hiszen nem okoztak túl nagy kihívást neki. A kidolgozott erek mentén haladt, nem kellett semmit sem kitalálnia vagy ha mégis, az sem erőltette meg igazán. Ugyanakkor Trevor nem savanyodott bele unalmas kötelezettségeibe, mert a fejhallgató használata engedélyezve volt a cégnél. Így hát hiába ült egy nyitott irodában másik 30 társával együtt a szürke szőnyegpadlós vállalati térben, ő vlogokat és podcasteket hallgatott, esetleg egy videojáték streamjét vagy egy érdekes élő közvetítést a világ valamelyik pontjáról. Nem zavarta, hogy csak hallgatni tudta, az információ nagy része így is átjött. Közben időnként becsilingelt valamely üzenetküldő szolgáltatás a barátaitól, arra is rá-ránézett, de végső soron a munkája is haladt. Elégedetten lépett ki az iroda ajtón késő délután.
A metrón általában folytatta amit bent elkezdett, viszont itt már kicsit kijjebb engedte a nadrágszíjat. Telefonján nézte azokat a videójeleneteket, amelyeket nem láthatott a cégnél. Esetleg meghallgatott valami új válogatást azoktól az együttesektől, akiket nagyon szeretett. Ehhez hozzá kell tenni, hogy komplett albumot talán utoljára gyerekkorában tudott végighallgatni. Untatta, ahogy a hasonló stílusú, hangulatú számok össze vannak rakva egy lemezre. Valahogy türelmetlenné tette az 50 percnyi zene ugyanattól a formációtól. Inkább lejátszási listákat hozott létre, amelyekre egyébként később szintén ráunt, de legalább átmenetileg elvolt velük. A megoldás az lett, hogy hagyta, hogy a zenelejátszó applikáció szolgálja ki az ízlését. Nem akart válogatni. Ha valami nem tetszett, tovább léptette. A stílusok nem voltak összefűzve, mindig más jött, ami fentartotta az érdeklődését. Persze a zenehallgatással párhuzamosan valamelyik közösségi oldalt nézegette. Vicces képek, aznapi bejegyzések voltak, évfordulók. Ugyanakkor ő sem volt rest, kicsit üzengetett is és el is repült a fél órás út hazáig, aminek nagyon örült: - nem szívesen üldögélt volna fél órát semmittevéssel töltve.
Trevor okosotthona felismerte az érkezését, megkérdezte, hogy folytassa-e a videót amit a metróban már korábban elkezdett vagy esetleg valamelyik lejátszási listából válogasson számára zenét. Egyiket sem akarta, vacsora elkészítés közben inkább meghallgatta a hírösszefoglalót, hogy aztán mikor végre nekilátott enni, boldogan nézhesse meg kedvenc sorozatának legújabb részét. Fontos volt minden részlet, este biztos szó lesz róla a party chatben. A “Végtelen csillagok” volt a legfelkapottabb, habár a 4. évad végén lecserélték a főhőst. Trevornak nyugtáznia kellett, hogy vagy megszokja a helyzetet vagy inkább a “Káin nyomábant” részesíti előnyben, amit sokan ajánlottak neki már napok óta az interneten. Végül nem tudott dönteni. Már csak azért sem, mert a 45 perces filmet csak fél szemmel nézte 20 perc után, mert olyan érdekes volt a kedvenc beszélgetőcsatornája a mobilon, hogy oda írkált, na meg anyukájának a szülinapjára is küldött gyorsan egy köszöntő SMS-t. Az erre a célra rendszeresített közösségi oldalt lealacsonyítónak tartotta.
Vacsora után letelepedett a hatalmas TV-je elé, mert indult az élő közvetítés Vincent és Deborah-tól- ők egy nagyon vicces, kicsit harsány pár az interneten, akik vlogolnak az utazásaikról meg videojátékokkal játszanak. Eszméletlen! Kár lenne a showt kihagyni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Trevor közben szeretett üzeneteket küldeni az élő adás mellé a falra, amire aztán újabb szórakoztató dolgok jöttek. Animáló gifek, a legújabb mémek, egy szó mint száz, menő és jó is volt, Trevor pedig nem állt ellen, haladt az árral.
Fürdés után jött a játékidő. A konzol bekapcsolása után azonnal belépett egy party chatbe, hogy tudjon beszélgetni a barátaival. A virtuális valóság nem szabott határt a helyszínnek, így általában az Eiffel torony lábánál találkoztak és megbeszélték az aznapi történéseket, sorozatokat, pár fontosabb hírt. Aztán beugrott a legújabb egyszemélyes játékba, amit a magazinok magas pontszámmal értékeltek, de a party chatből sem lépett ki. Nem szeretett egymaga játszani, meg nem is volt érdekes annyira egyik játék sem, hogy ezt megtegye. Persze valaki azt mondta, hogy némelyiknek van mondanivalója, de ő sosem tudott bennük elmélyedni és tulajdonképpen nem is próbált, viszont neki így volt minden tökéletes. Aztán kicsit játszottak együtt is. Egy hatalmas fantasy világban kalandoztak, ami szinte hihetetlenül ki volt dolgozva, de közben fél szemmel figyelte a telefonját, hogy a délben lefotózott ebédjére hányan adták az “awesome” pipát. Ez utóbbi egyenesági utódja volt a régen divatos “like”-nak, ami ma már senkit sem érdekelt.
Későre járt, Trevor elköszönt barátaitól és ágyba bújt. Pár gombnyomással a telefonjáról a telepített hangszórókra küldte a kedvenc stand up előadójának legújabb felvételét, hogy jó kedvvel aludjon el. Álmában szintet lépett a kedvenc játékában és 2 héttel hamarabb jött meg az új mobilja mint várta volna. Trevor boldog volt.
