„szemhéjam mögött őrzöm Legszebb képedet”
Szépek a szemeid. Az, ahogy rám nézel. Szépen mozognak a tagjaid. Olyan, mintha egy mélyről jövő hullám lennél. Mindjárt szétcsapsz, mindjárt szétesel. Már alig kapcsolódsz magadhoz. Két külön darabból állsz. Melyik részed igaz? Kétségbeesetten kapaszkodsz valamibe, ami nem is tartozik hozzád, csak magadénak akarod tudni. Saját magad mérge vagy.
Én a parton állok, te körbefogsz a láthatatlanságoddal és elviszel. Ha a víz átlátszó és színtelen, akkor a hullámban te is az vagy. Elsodorsz. Amikor kicsi voltam, mindig féltem úszni tanulni. Egyszer kipróbáltam, de a saját képességeimet sosem tartottam elég biztonságnak a nagy óceánhoz. Te most elsodorsz és nem tudok semmit sem tenni ellene. Azon gondolkodom, ha láthatatlan vagy, hogy lehetnek szépek a szemeid. Hogy létezhet valami, ami nem is igazi? Hogy éghet, hogy lehet tiszta? Hogy láthatom azt, ami nincs? Én hol állok ebben az elképzelt, hazugságszagú álomban?
Tudom ki vagyok benned, de ki lehetek magamban?
k.d