Milyen a finn búcsú? // WHS: Lähtö - asszociációk & kritikák
Vannak azok az előadások a Trafóban, szerencsére, amiket nem tudunk besorolni műfajilag. Ilyenek például Miet Warlop produkciói (pl. a Dragging the Bone), vagy ilyen lesz a november 9-én és 10-én este látható Lähtö (Búcsú), a magát vizuális színház / kortárs cirkuszi társulatnak tituláló finn WHS társulat darabja. Ilyen alkotásoknál, azon kívül, hogy felsoroljuk az előadásban megjelenő műfaji, őszművészeti elemeket, elkezdünk érzetek után kutatni, hogy valami kapaszkodót adjunk a közönségnek.
A Lähtö (Búcsú) című produkcióit Kalle Nio bűvész és képzőművész rendezte. Egy olyan párról szól, akik elsodródtak, távolodtak egymástól, és most egy álomszerű képzeletben, illuzórikus világban lebegnek. A 19. századi bűvészek színpadi illúziói által inspirált előadás olyan misztikus atmoszférát teremt, amiben az abszurd humor és a tragédia felváltva jelennek meg. Ha innen nézzük, a Peeping Tom nemrég itt járt előadása, a Moeder is rokonérzet lehet, csak míg amaz kőkemény abszurd, addig a Lähtö a líraibb abszurdot képviseli, amit talán a tajvani Huang Yi & Kuka előadás hozott anno érzetre, vagy a Just Filming. De a szürreális, különleges vizualitással bíró előadások közül eszünkbe juthat még a Liquid Loft Deep Dish előadása is.
A WHS társulat minden esetre olyan egyedi színházi élményt ígér, amiben a cirkusz, a bűvészet, a tánc, a ruhadesign és a képzőművészet mind-mind jelen van együtt.
„Leleményes vizuális szemfényvesztés” – The Stage
„Produkciójuk valahová a cirkusz, bűvészet, képzőművészet és tánc határára esik – a fizikai színház legtalálékonyabbika.” – Theatre Bubble
„Kalle Nio – bűvész, művész és társulatigazgató – olyan kortárs varázslatot hozott létre, amit tágra nyitott szemekkel nézünk mindvégig.”– Hufvudstadsbladet
„A Lähtö táncot, színházat, újcirkuszt és bűvészetet olyan feltűnően gyönyörű ábrázolássá vegyíti, amire még hosszú ideig emlékezni fogunk.” - Turun Sanomat
„A Lähtö olyan energiával söpri el a nézőt, mint az árapály hullám.” – Demari
„Az audiovizuális kivitelezés káprázatos. Mennydörgő hangok és óriásméretű vetítés keltenek illúziót és megtévesztést. Mi a ’valódi’ és mi csupán délibáb?” Helsingin Sanomat
„A kapcsolatokban nincs kezdet és vég. Minden ennek megértésére irányuló igyekezet hiábavaló. Egyszerűen csak érzünk, aztán megszűnünk érezni. Ezzel tudja a Lähtö fogva tartani a közönségét.”– La Nacion
Nagy Enikő











