Valaki emlékei
Hamarosan vihar jön, de nyitott ablaknál várom kíváncsian. Nem a vihart. A szelet… Feltámad a szél és én minden szellőre egy emléket fűzök. Ez az új hobbim. Néhányat feltűzök, néhányat leszedek. Egy-két óra és valaki az ország másik felén, az utca közepén elszomorodik. Még az is megeshet, hogy szeme sarkában elmorzsol egy könnycseppet. Egy-két nap és valaki egy másik országban, miközben az ablakban ülve magányosan cigarettázik, egyszer csak elneveti magát. Egy-két hét és valaki egy másik kontinensen munkából haza felé, a közlekedési lámpára várva szintén szakít egyet kölcsön adott emlékeim közül és ráébred, hogy nincs egyedül. Egyikünk sincs. Mi a közös bennünk? Külön élünk, mindenki a saját kis törékeny világában, de mégis arra vágyunk, hogy valaki ismerjen, hogy ismerjünk valakit. Mindannyian adunk, hogy más is tapasztalhasson. Mindannyian kapunk, hogy igazán élhessünk.
2017.05.21. Langane Dominik