Döglött akták sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal arról írunk, hogy nem csak az F1-ben kell megvárni a kockás zászlót.
A Veszprémi Linda - valószínűleg álnéven író - zsurnaliszta ezúttal kapásból lőtt kapufát. Általánosságban elmondható, hogy minket magyarokat mindig ver az Isten, főleg, ha sportokról van szó. Eklatáns példa erre ez az cikk. Nyilván várta mindenki, hogy Nyilasi megkapja az Aranycipőt, de a hurráoptimizmusban már sikerült őt megkoronázni a bolgár bajnokság vége előtt. Ahol, horrible dictu, még arra is sor került, hogy a csapattárs átengedte a góllövés lehetőségét az Aranycipőre esélyes csapattársnak (erre utal a gúnyos grafika is a cikk elején).
Szerencsére az NSO-n a kommentelők között azért páran felvetették, hogy mi van, ha Nyilasival is rúgattak gólokat? Illetve: hogy is volt az a Honvéd-Volán meccs és Esterházy Márton gólkirálysága? Egyrészt tele volt mutyival az államszocialista korszak labdarúgása is (sőt, még az se volt biztos, hogy hány gólt is szerzett Nyilasi) - nemcsak hazánkban. Másrészt: a cikk azon állítása sem állja meg a helyét, hogy ebben a korszakban az elismerés kivívása mindennél fontosabb volt. 1968 (a díjazás kezdete) és 1990 (mire megbuktak a pártállami rendszerek a régióban) összesen 22-szer avattak Aranycipőst. Ennyi év alatt összesesen hatszor (hétszer) jött keletről a győztes (jugókat nem számolva, de még úgy is csak +1). A hét azért került zárójelbe, mert 1987-ben Rodion Camatarutól elvették a díjat. A cikkből vele kapcsolatban az derül ki, hogy Toni Polster bundát sejtve inkább nem vette át a díját. A román csatár 44 gólig jutott, míg az osztrák odahaza 39-ig. Nos, azért itt is érdemes lenne megkérdezni, hogy mennyit fizetett anno a sógoroknál Polster gólszerzése a fogadóirodákban.
Nyilasi, Polster és Camataru is sokszoros válogatottak hazájukban, nem a tehetségről van szó, hanem a “minket mindig bántanak, pedig jobbak vagyunk” attitűdről. Sikerült ugyanis a második Aranycipőt elnyerő bolgár Petar Zsekovról leírni, hogy “sem azelőtt, sem azután semmi érdemlegeset nem mutató” játékos volt - végül is a 44 válogatottságát meg az ott elért 25 gólt biztos az elvtársak intézték neki. Az 1989-es győztes Dorin Mateutról pedig azt, hogy nem hagyott nagy nyomot az európai futballtörténelemben. Na igen, ő nem Steauás volt, de ha már itt tartunk: Nyilasi Tibort amúgy számon tartja valaki még ma is Európa-szerte? Hagyták levezetni az Austria Wienben és ott lett még gólkirály - ettől bizony Détári Lajos sokkal többet ügyködött össze külföldön pár évvel később.