A valóság
Van egy ismerősöm, aki régen és most is nagyon aktív életet élt, vezető volt, mindenféle kapcsolatok és ismeretségek olyan helyeken amikre szükségem lenne. Tényleg szimpatikus és jóban voltunk amikor együtt dolgoztunk még régen. Megkeresett egy apróbb munkával (szokás szerint szarlapátolás mások után. A fasz kivan ettől, hogy emberek képtelenek úgy megcsinálni a munkájukat, hogy a következő is tudjon vele dolgozni, meg rendszerezni is képtelenek) Gondoltam, hogy nem pénzt kérek, hanem segítséget. Leültünk beszélgetni, és uh, mintha nem telt volna el 25 év. Jófej, lelkes, segítőkész, csupa-csupa jóindulat. Diagnosztizált bipoláris – mondta a harmadik mondatban. Mosolyogtam, tudom mi az, és belül sikoltoztam, hgy annyira, de annyira szerettem volna valakivel kapcsolatba kerülni akinek nincs semmi "baja". De nem. Vonzom őket. És tudok velük dolgozni, mert az, hogy bipoláris, nekem csak egy info, hogy mire számíthatok, és milyen problémái vannak az életben. Nincs ezzel baj, csak érted... Én is itt vagyok ezzel a tumblival, mint egy képzeletbeli baráttal akinek magyarázok meg mesélek... tiszta dili. De közben, ahogy mesélt jó volt arra gondolni, hogy amiket mond, én mindazokat nem csinálom. Nem vagyok felelőtlen a pénzügyekkel, nem csapnak be. Na jó, Logan más. Ő persze át tud baszni folyamatosan. Neki ez a játéka. Nekem meg az, hogy kinevetem, mint a fekete lovag. Ugyan, ez semmiség, gyere és harcolj! Aztán már se kezem, se lábam. Na szóval visszatérve nagyon jót beszélgettünk és sokat segített és segíteni is fog. Kibeszéltük a pasikat – egy 20 évvel fiatalabb faszi a szeretője miközben nálam 10-el idősebb, és nem mondhatom ezt, hogy nem annyinak néz ki, amennyi. Szóval talán engednem kéne a fiatalabb fasziknak és leszarni, hogy nekik még család meg gyerek kéne. Biztos megvan az oka, ha ennyidősen még nincs nekik. Lehet, hogy ebbe a szeretősdibe kéne belelazulnom, csak attól tartok, ezt neki is mondtam, hogy ha van szex (valakitől) és megvan az intellektuális inger is (másvalakitől) akkor mi a fene motiválna arra, hogy keressek magamnak valakit? Vagy éppen ezt kéne csinálnom, aztán önigazolásból fennen hirdetni, hogy emberek éljetek így, mert minél többen vagytok hozzám hasonlók (akik képtelenek megtalálni a társukat), annál stabilabb az énképem?
