#mereng-es

[mereng-es]

Juhász Gyula: Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak: Hogy láttalak, szemedbe néztem, Egy mosolygásod volt csak minden, De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És - végtelen nagy szerelemmel.

1904

[mereng-es]

Juhász Gyula: Egy fiatal öngyilkosnak

Boldog halott. Vád és virág takar. Eljátszottad az életet hamar. Álmodni tudtál, felébredni nem. Szíved - a boldog - íme már pihen.

A kishitűség káromol s imáz, De téged már nem bánthat semmi láz. Nem hallod irigy bánatom szavát, Élő szívemre visszahull a vád.

Kontárja az életnek, én szegény, Mélázom a szerencse végzetén, Mely néked üdvöt és halált adott, Nekem csak meddő, tengő bánatot.

Én bölcs bolond, ki holt eszméknek él S fölötte a teremtő szenvedély Elszáll ijesztő üstökös gyanánt: Tanulnék tőled életet, halált,

De késő már a boldogság nekem, E rózsaujjú, ifjú idegen, Ha megtalálna, elfordulna tán És megriadva nézne vissza rám.

1905

[mereng-es]

Ady Endre: 19. BETEGEN

Szeretném valakinek elmondani, szeretném sírva bevallani, hogy én nyomorult, beteg ember vagyok.Az ajkamon a mosoly, az arcomon a derű, a szememben a büszkeség sugara nem más, mint hitvány tettetés, világbolondító álarcoskodás…Mert én beteg, nagyon beteg vagyok.Ha láttok tivornyázó éjeken kipirult arccal, ragyogó szemekkel, dalolva cinikus otrombasággal, leányt ölelve égő vággyal – sajnálkozzatok rajtam, nyomorult emberen.Mert beteg az én szívem, beteg az én lelkem.Nem érzem a bor ízét, csak a mámort, a feledést keresem, hiába… hiába…Nem korbácsolja fel a vérem mulató leánynak rám tapadó csókja.Ha visszacsókolom, mélységes undor, utálat fog el.Ha beszélek ideálról, dicsőségről, ihletett percekről, költői ábrándokról – nem érzem, amit mondok. Nem lelkesít semmi, semmi a világon…Beteg vagyok, lázas, nehéz beteg.Beteg vagyok, víziókat látok.Előttem őrült kaleidoszkóp gyanánt rohan el ezer és ezer látomány……Látok egy éhes embertábort. – Csoportokban harcol a kenyérért. Ott, ahol a legnagyobb darab kenyér fekszik a porban, ott a legnagyobb a küzdelem. Már beletapodták a porba, már bepiszkolták vérrel, és mégis milyen pokoli triumfussal rohan el vele a küzdők legerősebbike, mikor leverte vetélytársait. Hogy üvölt a levert állati sereg, hogy siratja az elrabolt koncot!Rémítő kép!……De új csoport áll ismét előttem. Feszületek hosszú sorban. Közülök egy durva fakereszt olyan ismerős. Nézem, nézem, felette ott a négy betű I. N. R. I….Ezekre a feszületekre az igazság bajnokait feszítették fel. A feszületek előtti nagy tömeg az a dicső emberiség, melyet annyi szószátyár dicsér, mely tombol az ártatlan vér láttára.Azután egy új vízió üldözi a lelkemet, égeti az agyvelőmet.Egy tarka csoport verődik elém. Mintha valami komikumot kedvelő hatalom durva szeszélyének hódolna, démoni alakok s angyalok egy tömkelegben kísértenek.Milyen alakok e borzasztó csoportban!…Madonna arcú asszonyok buja, aljas, hívogató arccal…Pártás leányok mocsokkal a tiszta homlokon, kísértő árnnyal hátaik mögött.Látom a költőt, kinek szívében annyi láng, amennyi egy világot megtisztíthatna, és mégis meggyalázva, elhagyatva fekszik rothadt szalmaágyán.Látok egy bíbor ruhájú, márványarcú nőt, kinek kezében karcsú, könnyű mérleg, neve dicső, feje felé írva lángbetűkkel: Justitia.De a szép nőnek nincs szíve, csak gonosz, durva ösztöne van. Szeme nem látja az igazi nyomorultat, fülét megvesztegeti az arany csengése……És még mennyi ezer, szívet rémítő alak!…Óh! ezek a víziók szív nélkül is megőrjítenek!Beteggé tettek, örökre beteggé.Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem.Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok… beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg…

Debreczeni Főiskolai Lapok 1898. október 31.

[mereng-es]

Juhász Gyula: Magányos úton...

Magányos úton építek egy házat, Betérhet hozzám, aki erre fárad, Aki dalolva, virágot keresve, Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd S utolsó szirma hull a rózsáimnak, Magányos vándor, múltakba révedve, Emlékezik majd egy tündérszigetre.

És hírt hoz nékem élet tengeréről, A csodaszépről, távoli tündérről, Kit idevárok és aki nem jő el, Csak egyre szépül a szálló idővel.

1906

[mereng-es]

Juhász Gyula: Szerelmi vallomás

Illat száll a szél szárnyán, A szívem őrli a vágy... Fecske madár az égen, Vígy el egy vallomást. Mondd meg annak, akiért A szív dobog, remél: Nem hiába vár még rám, Ki szeret, hisz, remél... Borba fojtom bánatom, Mert nem jön a madár, Tavasz múlik, elmúl a nyár.

Borba fojtom bánatom, Mert nem jön a madár, Tavasz múlik, elmúl a nyár, Az élet oly sivár. Szeress babám engemet: A szív aranyszekér. Nem hiába vár még rám, Ki szeret, hisz, remél.

[mereng-es]

Juhász Gyula: Nincsen, Nincsen!?

Nincs Semmi és nincs: Minden, Csak az én szívem van és volt, Az én nagy, véres, mámoros Szivem, E szent, e félholt!

Nincsen Öröm és nincsen Szerelem, Nincsen Vigasz és nincsen Pénz, Csak én mindenem és én semmim, Csak én Szivem, te élsz!

Te vagy e Világ Közepe, Körötted forognak balogul A bús csillagok s e beteg Föld, Borúdra mind borul!

Szívem, előtted térdre esem S dalolom a legszebb zsolozsmámat, Tiéd a Világ, a Szépség, a Bűn S Kincseim Kincse: a Bánat!

1908

[mereng-es]

Ady Endre: 172.SÁR

Ha el tudnék feledni mindent, s csak árnyékom maradna itt a múltból, egy szomorú szeptemberi nap hideg, csapdosó esőjével, gyászos borújával fel tudná támasztani a sárból minden emlékemet.Itt ülök dideregve, betegen… Kinézek az ablakon. Álmos, szürke felhőkből paskol a sárba a hideg eső. Bántóan unalmas, szomorú zaj ez…Sár mindenütt. Temetkezik a lomb, a virág, s ébrednek az eltemetett álmok… Egy-egy hulló csepp a szív egy-egy könnye, a sárbahullt levél meghalt reményünk gyászjelentő lapja.Kipp… kopp… az ablakot verdesik a hideg esőcseppek.…Elfáradtál, pihenni vágyol, ugye? Mért nem hittél nekünk. Hiába áztattuk meg kipirult arcodat, rohantál bolondul színes képek után, s nem láttad a sarat…Pedig itt csak sár van. Azok a színek, amiket te láttál; káprázatok, beteges álmok voltak… Hiszed már most? Óh, hiszem, hiszem…Kipp… kopp, újra… emlékezel a lányra, akivel együtt voltatok egy ilyen sáros napon, egy ilyen igazi napon? Te őt, ő téged hitegetett fantomjaival; engem észre se vettek. Hol vannak az álmok? Elhagytak vele együtt… Mert itt csak egy bosszúálló igazság van: a sár……És te még mindig hittél… Repülni akartál… Hír, dicsőség, diadal után repülni… Engem nem kérdeztél meg, pedig nagy az én hatalmam. Én vagyok az élet és valóság, én vagyok az álmok pusztítója……Azt hiszed, a mámor nem az én karomba fog dobni?… Nem fogsz feledni, csak ha én akarom. Sorsod hozzám van kötve. Álmodozó, büszke voltál – elveszítelek…Kipp… kopp… és beszél, beszél tovább a paskoló esőcsepp. Körülöttem a múlt kísértetei, kik megvádolnak nehéz váddal: megölted magad, megölted magad……De mégsem lehetek egészen a sáré. Még mindig van egy álmom. Síró álom, szomorú álom, de álom!…Óh, mert ha ez az egy nem volna, megfogadnám ennek a szeptemberi ítéletnapnak szavát, s magam mennék a vég elébe, melynek hatalma egyetlen, s a neve: sár…

Debreczen 1899. szeptember 13.

[mereng-es]

Juhász Gyula: (Minek szaladtok el...)

Minek szaladtok el, ti szépek? Te pillanat, te álom, te élet, Minek szaladtok el, ti?

Minek oly szép a lány, az álom, Hogy félek tőle, ha megtalálom, Hogy nem merek szeretni?

Minek fájt oly nagyon a lelkem, Mikor a legszebb lányra leltem S mért nem merek feledni?

Mért von felé hiú, vad áram, Hogy megtaláljam, hogy megimádjam S ne merjem megszeretni?

1906