Depeche Mode – Delta Machine Tour Budapest
Május 21-én, kedden újra nálunk járt az elektronikus zene legnagyobbjának tartott angol band, a Depeche Mode. Kilencedszerre vették be Budapestet, utoljára 4 évvel ezelőtt jártak a Puskásban. Idén az eső elmaradt, a buli nem. A pörgés ugyanakkora, mint régen, és abból úgy tűnt a budapesti nézőknek sohasem elég!
Idén csak 8 óra körül voltam a stadionnál, így az előzenekarról, a Diamond Versionről nem tudok írni. Halványan még dereng előttem a 2006-os első Depeche, és bármilyen koncert élményem, mikor a Placebo melegítette a színpadot. Nem is annyira fontos ez, az már annál inkább, hogy a várható 20:45-ös kezdést tartották a fiúk, és fel is csendült az új album nyitódala, a Welcome To My World. Stílusos kezdés.
Az első nyolc szám után jött Martin blokkja, ahol a Higher Love, és a When the Body Speaks –et énekelte. Az első dal (When the…), amikor a buli leült. Martin gyönyörűen énekelt, de az volt az érzésem, hogy erre a dalra senki nem számított, és kicsit vakartuk a fejünket, hogy akkor ez honnan jött, és melyik albumról (Exciter 2001). Utána szépen felpörgött a buli a Question of Time-ig, ami egy mindenkori csúcspont, majd ismét hullámvölgy jött a Secret to the End-del. Igazából ezt a dalválasztást nem értettem. Sőt határozottan sajnáltam. Mert lehetett volna mást választani az új albumról, ami kevésbé ismert, de nem ülteti le a bulit. Személyes kedvencem a Broken egy sokkal dallamosabb szám, nagyon hamar rá lehet érezni, és hangolódni, ami jó átvezető lett volna, az Enjoy The Silence-re, és a Personal Jesus-re. De más is lehetett volna, ez így nekem picit vontatottá tette a dolgot. A Personal után pedig jött a Goodbye, ami megint kellemesen megaltatta a nézőket, így hirtelen fel sem fogta mindenki elsőre, hogy lementek a srácok, és jöhet a visszataps.
A visszataps után ismét jött Martin, ahol megénekeltette a közönséget a Home-mal. A Halo után pedig robbant a ’80-as évek nagy kedvence a Just Can’t Get Enough. Még mielőtt a srácok a Never Let Me Down Again-nel búcsúztak voltak, jött az I Feel You, ami megint olyan volt, hogy csak kereste a helyét aközött a két dal között, ahol volt.
Az eddigiekből azt hiszem kiderült az, hogy a setlist-tel voltak problémáim (itt megtekinthető). Igazából nagyon jó volt a koncert, amikor olyan szám volt azonnal felpörgött mindenki, csak ezek a kis megszakítások miatt az volt az érzésem, hogy a stadionrobbantó buli elmaradt. Félreértés ne essék, ez így is nagyon rendben volt. A látványvilág pazar, amit felvonultattak fény és vetítés terén, az óriási munka. A Precious kutyás vetítése nagyon tetszett, és azok a klippek amiben a srácok szerepeltek. Nekem a Heaven vetítése jobb is volt, mint a hivatalos klip, de ez az én ízlésem.
Nagyon tetszett a Just Can’t Get Enough és a Pain That I’m Used To, amik áthangszerelve, máshogy, más mixekben szólaltak meg, mint eredetileg. Sajnálom is, hogy ennek a koncertnek a hanganyaga – ha jól láttam – nem kerül kiadásra, mint az előző kettő.
A srácokban, főleg Dave-ben félelmetes mennyi erő van, ugrál, táncol, tapsoltat, pörög, forog, csinálja a bulit. És eszeveszettül jól énekel. Több mint 30 éve vannak a színpadon, sok mindenen túl vannak, komolyabbak lettek, érettebbek, de be nem rozsdálltak, sőt. Még mindig tudják, hogy kell bulit csinálni, még akkor is, ha szerintem most a setlist nem lett tökéletes. Majd legközelebb! ;) Viva la Mode!
Képek: Quart, Origo - Tuba Zoltán
Aki kihagyta vagy aki részben átélné, itt a bécsi bemutató event-ről egy cikk, benne a videóval.
És egy zárókép, Pajor Istvántól:
