Ha megtaníthatnám a régi énem arra, hogy csak a lelked lássa, itt lennél még.
Nem csak foszlányokba emlékeznék a mosolyodra, hanem végignézném az arcod minden egyes mozdulását, miközben rám pillantasz.
Aztán soha nem engednélek el, hisz a jót hova szöktessem magam mellől?
Kihasználnék minden odaadott percet az életedből, s köszönetet mondanék mindennek amiért itt vagy.
Mikor szomorú lennék, csak kiüllnék veled egy padra, s órákon át hallgatnám a lelkesítő szavaid, ahol belémtuszkolod, hogy nem szúrtam el.
De, nem tehetem, mert elszúrtam.
S ha szomorú vagyok, az te érted van.
Hisz hogy legyen egy ember boldog a másik fele nélkül.
A sötétség mindig erősebb a fénynél.
S mióta nem vagy, csak a sötétség az árnyékom.
A boldogságot pedig elvesztettem.
Remélem te jól vagy.|M|