Párhuzamosok a végtelenben
Ez a mai bejegyzés se lesz egy nagy felkavarodás, elég hétköznapian csordogálnak a hétköznapok mostanában. És semmi sem változott. Olaszországi házprojekt tavaszig elnapolva, akkor majd újra belecsapok a lecsóba. És jó lenne valamit lépni, mert a vezér politikája nyugtalanító. Hozzáteszem, nem tudok most Európában olyan helyet aminek a politikája megnyugtató, úgyhogy csupán csak a több lábon állás maga ami megnyugtató lenne, meg persze az új kihívások izgalma elviszi a fókuszt. Az érzelmi életem is ott van ahol volt, csak annyiban változott, hogy szépen, egymás mellett tartunk a végtelenbe. Bár tudom, hogy leírva hülyén hat, de leírom. Nagyon szeretném tudni, hogy mi befolyásolja azt ahogy Logan változik. Mert változik, és nekem ez egyrészt nagyon jó, békés, kellemes, mondhatni boldog állapotot okoz. Ami meg valószínűleg visszahat rá. Nem tudom, hogy amikor nem úgy viselkedett, mint most, akkor mi befolyásolta. És azt sem tudom, hogy most tényleg önmaga-e, de érzésre olyan. Kurvára helyes meg aranyos. Amilyen most, azt a faszit nem tudom miért hagyná el bárki is. (Hacsak azért nem mert nem akar szexelni. :/ :D) Másrészt tudom, leszakadnom kéne róla, nem mégjobban hozzánőni. Nade hol találok még egy ilyet, akit az évek jobbá tesznek? Ha nem vágynék rá, hogy megöleljen, csodás barát lenne. Viszont, ha lenne, aki megölel, nem tartanék ilyen szoros barátságot mással. :( Vagy a faszom tudja. Szerintem nem. Agyamra megy: ha bármikor szóbajön, hogy nyelvet tanulok (többnyire úgy kerül szóba, hogy mondom, hogy kéne rá idő vagy béna vagyok vagy remélem, hogy majd kint jobban haladok) szóval a másik ember azonnal elkezd olaszul mondani valamiket. A kollégám a minap a számokat kezdte sorolni olaszul. Mindenki hülye?
Nagyon jó volt: Van egy nő a kifőzdében. Semmit sem tudok róla, de nagyon szimpatikus ahogy létezik a pult túloldalán, ahogy kommunikál az emberekkel. Fura nekem, hogy így megkedvelek valakit, mert bennem mindig bennem van, hogy TUDOM, hogy ez a munkája, így kell csinálni jól a vendéglátást, nem gondolom, hogy ez személyesen nekem szól. De vele kapcsolatban már volt bennem az, hogy karácsonykor viszek neki egy doboz bonbont a sok kis kedves gesztus miatt ami ad. Tegnap beugrottam vacsoráért, mondja nekem, hogy milyen remekül nézek ki, hát jajdejó. Mondtam, hogy megcsináltattam az arcomat. Elámult és rajongott. Hogy milyen jó, milyen természetes, milyen remek döntés volt. És olyan jólesett ez. Olyan anyai volt, talán azért. Jó volt felvállalni is, nem hazudni. Megbeszélgettük, hogy bizony fájdalmas részei is vannak, meg kb fél év a teljes gyógyulás, kb most. Amúgy több alkalom is volt már amikor elmondtam embereknek. Okosodjanak, hogy ilyen is van, így is lehet.
Mi volt még? Talán csak egy kérdés. Mi a szerelem valójában? Mi a szerelem?