Opel nosztalgia erőművek az Oldtimer Expón
Úgy adódott, hogy az Opel Kadett utód Astrához elég érdekes emlékek fűznek. 1991-ben a rüsselsheimi legelső darabok egyikével, a szigorú tesztutat elhagyva, Dömsödi Gáborral átjöttünk a nemzetközi bemutatóról az épülő szentgotthárdi gyárhoz a tévé műsorunk kedvéért. A még sosem látott autót Ausztriában mindenki megbámulta, csak a határon volt izgalmas az át- és visszaautózás az akkor még nem megengedett német rendszám-magyar útlevél páros miatt. A legelső itthoni tesztautót már nyugisabb körülmények között két hétig figyelgettem, vörös színe volt, de csavarra ugyanolyan, mint amilyent az idén 20 éves Opel Magyarország elhozott az Oldimer Expo kiállításra. A legfiatalabb kiállított autójuk még nem oldtimer, talán yungtimernek mondható, viszont a haza autógyártásban történelmi szereplő. Az első magyar Opel Astrát 1992 márciusában Antall József miniszterelnök vezette le Szentgotthárdon a szalagról, a kiállított darabot több, mint 80 ezer követte, köztük a tesztautóm is. Az első magyar Astra a Közlekedési Múzeumból érkezett, a másik két Opel pedig egy gyűjtő család garázsából jött a Vasúttörténeti Parkba. Keller László 1911-es Opel Torpedóját 1600 cm3-es 16 lóerős benzinmotor hajtja, tulajdonosa még ma is gurul a ritkasággal versenyeken, bemutatókon és sorban nyeri a szépségversenyek díjait. A korabeli rakétasebességnek vehető 50 km/órával nyomuló Torpedót Kisapáti József restaurálta. A fiú, Keller Balázs, 1940-es Opel Kapitanjének egyediségét a Hebmüller műhely kabrió karosszériája adja. A 2500 cm3, 55 lovas széria modell nyitott a luxusra. A Torpedóval már utaztam, a kabriós menetszél lélegzés még hátra van.
(Fotók: Katona Mátyás, autonavigátor.hu )












