Félelem az összeomlástól
Ez elég drámai cím, valójában csak arról akartam jegyzetelni egyet, hogy mennyire nem szabadon gondokodunk, mennyire gúzsba van kötve az elménk és ez által az életünk is. Tegnap elgyalogoltam a munkahelyemről a nyugatiig. Semmi dolgom nem volt ott, csak vitt a lábam. Imádtam az érzést, hogy semmi sem vezetett. Néztem az embereket, a koszt, a várost, Genován gondolkodtam, a rengeteg "idegenen" körülöttem, akik most tűntek fel először, a félelmeken a migránsoktól, és azon, hogy bizony én is jobban szerettem a régi zárt világunkat a kis téveszménkkel, hogy magyarország kelet kis nyugata. Gyerekkoromban mindaz nem volt, amit most láttam. Hirtelen sokan lettek. De támogatom a változást, pedig érzékelem a más kultúrák idegenségét. Szántam magam a félelmeim miatt viszont megértettem a rettegőket. De a változások a normálisak! Akár akarjuk, akár nem, a világ változni fog. Gondolom, hogy evólúciós előny, ha meg tudjuk előzni a bajt azzal, hogy az okosabbak kikövetkeztetik, minek mi lesz a következménye. A logikus következtetések, az önreflexióval, saját pszichék működésének ismeretével, szépen kiadja, hogy mi fog történni majd a jövőben, ha most meglépjük amit... És akkor nem lépjük. Mert, ha rossz vége lesz, akkor összeomlunk. Persze, sima félelem a fájdalmontól és menekülés, ami evolúciósan szintén megérte, de ma hajnalban ezen gondolkodtam, hogy ezek a panelek, hogyan határozzák meg az életemet. És mi történne, ha nem használnám? Ha csak abban bíznék, hogy bármi is történik én talpra tudok állni. Valamikor már írtam a saját erőnkbe vetett hitről. Nem kell okosabbnak lenni. Nem kell előre látni évekre vagy évtizedekre mert ezzel valójában csak medret ásunk. Amit tervezünk, akkor az történik, kizárva minden esetlegességet ami újat, érdekeset, különlegeset hozna. Most már nyomasztóa sokan mondták, hogy milyen bátor vagyok ezzel az olaszországi házvásárlás tervvel. Nem értem, hogy mi benne a bátorság. Ha valaki akar venni egy házat a Balaton mellett, senki nem mondja, hogy micsoda bátorság. Ismeretlen problémákat veszek a nyakamba? Nyilván. Fosok-e tőle? Persze. De milyen érdekes, hogy férjhez mentem, gyerekeket szültem, miközben minderről semmit sem tudtam, senki nem mondta, hogy demerész. A fejünkben a házasság, gyerek dolgokkal kapcsolatban az van, hogy ez normális, más dolgokkal kapcsolatban meg az, hogy nem normális. Megint ugyanoda jutunk, ami a fejünkben van valamiről, az meghatározza a viselkedésünket, a cselekedeteinket, a terveinket, és alakítja a személyiségünket. Miközben lehetséges, hogy egy nagy marhaság.
Sokszor futottam már bele, hogy azt mondják/gondolják, hogy hülye vagyok. Gyerekes, nem túl okos (aki vidám az nem lehet okos, csak a szemüveges zordak okosak), szertelen. Aztán nem sokkal később pedig jön az irigykedés. Te mennyi mindennel foglalkozol, mennyi mindenről olvastál, mennyi dolog ÉRDEKEL (na ez volt azt hiszem a legmeglepőbb. Őt nem érdekli semmi. Nincs még egy nyamvadt hobbija vagy kedvtelése se. És nem gondolja, hogy csinálhatna magának. Ő így született. Vörös a haja és nincs hobbija). Mindeközben én úgy érzem, hogy mást sem csináltam eddig, csak próbáltam a panelek közül kikecmeregni. Néha túlzásba esem, ezt elismerem. Amerre a többség megy, én igyekszem valami más irányba. Mert ott, amire kevesen figyelnek, ott lehetnek érdekes dolgok. Ettől meg néha magányos vagyok.
A fenti önfényezés után még visszatérek a kiindulási pontra. Ha valakinek bizalmat szavazol, az nem másabb, mint az, hogy leteszed a félelmeiddel kapcsolatos paneleket. Ha kiderül, hogy becsaptak, fel tudsz állni. Nem azt kell megtanulni, hogy hogyan ne bízzunk másokban, hanem azt, hogy bízzunk benne, hogy fel tudunk állni, ha padlóra kerülünk. Becsapnak, megcsalnak, összetörik minden álmunkat, jön a világvége, éhinsíég, elvesztünk mindent amiért éltünk? Vannak pontok, amikor az fájdalmasabb, hogy fel tudtunk állni.
Szomorú dolog, hogy a szerelembe se halunk bele, pedig tényleg azt hisszük.
De nem lehet a félelmekre építeni az életet! Viszont csak megtapasztalásokon keresztül lehet elérni oda, hogy nem kellett volna. Akik előtt még rengeteg sok idő van, azoknak azt tanácsolnám, hogy bontsák le a falaikat! Ne haladjanak a csordával. Azzal sem, amelyik jónak látszik. Merjenek vizsgálódni, merjék felvállalni a tévedés lehetőségét. Nem szabad az ejtőrenyős ugrást addig halogatni, amikor már nincs rajta veszteség.
