Az agyad kell, bébi
meg persze az érzelmeid, a gondolataid, a kötődésed, a múltad, jelened, jövőd, a tested, a lelked, az utolsó elhullatott hámsejtedig mindened. Amúgy ki nem szarja le, hogy kire áll fel egy pasi farka, ha tudod, hogy a zebrán átmenő nőre is, mégse rohan oda, hogy nyltszínen megdugja. Persze, a flört az más, a flört (ha valaki párkapcsolatban él), akkor kurva nagy udvariatlanság. Semmibevevés. Van ilyen ismerős házaspár ahol a pasi úgy flörtöl velem, hogy a felesége ott ül mellette. Hát az baromi kínos, mert úgy kell válaszolni, hogy én nem lehetek olyan udvariatlan, hogy nem veszem figyelembe a feleségét, de szellemesen meg akkor könnyű, ha eltekintek a ténytől, hogy ő foglalt. Vélhető, hogy ez köztük letárgyalt téma (reméljük), csak nekem, mint harmadiknak, kurvára kellemetlen. Egyébként a “nézd de jó csaj” beszélgetéseknek van valami nagyfokú intimitása, de nehéz megfogalmazni, hogy honnantól válik bántóvá. Talán onnantól, amikor azt lehet érezni, hogy a másik ember belemerül egy alternatív világban amiben az adott nő vagy férfi a párja és nem az, aki mellette van. Rajtakapni a másikat ilyesmin baromi fájó is meg kellemetlen is. (mert ilyenkor csomagolni kell és továbbállni, de minimum hátrébb lépni kettőt) A felmérések szerint a férfiak azt viselik rosszabbul, ha a nő érzelmileg kötődik, a nők pedig azt viselik rosszul, ha a férfi szexuálisan kötődik. Vagy fordítva? Mindegy is, mert gondolom pár százalék a különbség, mivel így ránézésre faszságnak tűnik ez az egész kategorizálás. Mindenki azt viseli rosszul, ha osztoznia kell azon, ami számára a legfontosabb az adott kapcsolatban. Ha sokminden, sokféle szinten, ha olyan az egész mint egy zacskó színes cukor, akkor az ember könnyebben osztogatja. A kávé mellé kapott egyszem csokit csak az ajándékozza el, aki egyáltalán nem szereti. Meg persze, olyat én is megéltem, amikor addig addig engedi el az ember a dolgokat (mert az elengedés az fontos!), vagy lépeget hátrafelé, amíg rájön, hogy semmi de semmi nem az övé valójában a másik emberből, esetleg csak a papír, amin a nevük áll. Nincs híd, nincs különleges kapcsolat, már nincs semmi. Emlékszem a pillanatra, amikor a férjem munkahelyén voltam, és az idős kedves titkárnőnek ugyanazzal a meleg, kedves hagsúllyal köszönte meg a kávét, ahogy nekem szokta megköszönni a dolgokat. És akkor pukk, az érzés, hogy köztünk van valami különleges kapcsolat, ha szex nincs is, meg valahogy nincs jelen az életünknek, de mi egy kedves, meleg lelki fészekben élünk ami mégiscsak érték, az illúzió egy pillanat alatt semmivé vált. Bárki megkaphatta azt, amihez én annyira ragaszkodtam. Mindenkihez kedves volt annyira, mint hozzám. Mert ilyen volt a stílusa. Így aztán az utolsó dolog is megsemmisült ami még tartotta bennem a lelket. Aztán nemrég volt egy másik hasonló élményben részem, de azt most nem mesélem el, majd annyi év múlva, mint amilyen régen házasságban éltem. Ha vannak AHA élmények, akkor lehetnek PUKK élmények is.
Zuhanunk, és nincs ejtőernyőnk, úgyhogy reménykedjünk, hogy föld sincs!
