Ma a következőket átkoztam el:
Az összes nőt, aki rajongással és epekedéssel kipárnázva megkönnyíti a faszik számára a kommunikációt, hogy azok aztán nagy kényelmükben szarjanak a fejükre. Aztán a nők sírnak. Az összes nőt, aki szakít, aztán azért barátkozva kihasználja a másik gyengeségét és igénybe veszi az aggódást, támogatást, figyelmet és szeretetet. (miatta két órán keresztül nem tudtam bejutni a főnökömhöz. vagyis nem volt szívem megszakítani a beszélgetésüket, mert szegény pasinak úgy ragyogott a szeme, az arca, a szívem megszakad. :( Ennek a fajta barátságnak kéne egy külön név. Valami olyan, amiről az ember a pokolra, kínokra és végtelen boldogtalanságra asszociál. És azt a nevet, csak erre használnánk. Tudja, hogy kihasználják. Szerelmes. Azt mondja másnak is megtenné. Dehogy tenné! ) Úgy tűnik ez ilyen részrehajló nap volt. Ma csak nőkre küldtem gondolatban rontást :( Úgy tartja a mondás, hogy az átok visszahull a küldőjére. Nekem szerintem mindegy, annyira szarul vagyok, hogy engem valaki már megrontásolt korábban. Pedig elintéztem egy tucat dolgot. Valahogy nem találom a helyem. Sírás lesz ebből, érzem. Azért ilyen szép dolgok is vannak, nem csak a tehetetlenségtől sírás.
