ahol. ott.
amikor ott álltam a bejárat mellett a srácokkal és bólogattunk a zenére, ami úgy ütött meg mint a gumikalapács, arra gondoltam, hogy mennyire visz. mennyire az arcomba kapom ezt a brutális tömegű hangerőt. ez mennyire lázba hoz. egy órával azelőtt még én is a színpadon álltam és az nem hozott ennyire lázba. sőt. ott álltam és így paff! aztán jött az a pont ami majdnem minden eddigi Run Over Dogs koncerten eljött. tőlük a kedvenc számom. talán a kedvenc számom evör. nem tudom miért. amikor először meghallottam, akkor emlékszem, hogy semmit nem váltott ki belőlem. “oké”. ennyi. aztán mindig megtalált. az utcán, órán ülve, próba közben, reggeli kávé mellett, szerelemben, boldogságban, szomorúságban. szóval jött ez a szám. én pedig lebénultam teljesen. “You were my darling! I was your boy!” énekli a Szasza a mikrofonba. én meg átélem. élem bele magamat teljesen. két kurvaegyszerű mondat. összetartoztunk. alapból szar kedvem volt aznap. semmi kedvem nem volt felkelni. se nem koncertezni. a gyomorgörcs rángatott egész nap, illetve a melankólia. szorongás. idegesség. így nem nagyon van kedve az embernek színpadra lépni. aztán lenyomtam. mint máskor. kicsit kevesebb hévvel. sokkal kevesebb hévvel. nem éreztem semmit. súlytalan volt minden. de rosszul. kényelmetlen volt nagyon. “mi a faszt keresek én itt?” néztem ki a kvázi üres nézőtérre. az egész teljesen szürreális volt. ott. kiélni azt a kibaszottnagy rocksztárságot, abban a hülye mintás ingben. mint valami szánalmas bohóc. legszívesebben a harmadik szám után azt mondtam volna, hogy “bocs srácok. nekem ez most nem...”, majd szipogva levonultam volna a faszba egy sarokba cigizni. ez volt. de hát van ilyen bazdmeg. mindenkivel. veled is, velem is. csak ültem ott azon a kanapén, amiről mindig azok a műanyagos kórházi matracok jutnak eszembe, akárhányszor ott lépünk fel. körülöttem a többiek. “Mi van Máté?! A szokásos?” kérdezi a Szasza. én csak egy mocskosul keserű félmosollyal bólogattam. szerintem ugyan arra gondoltunk mind a ketten. szerintem tutira tudta. egy részét biztos. amikor csak keresed a helyed, de helyette csak a hatalmas káosz az amiben szenvedsz. nincs helyed. nem tudsz sehova se menni. mindenhol csak kényelmetlen beszélgetések. valakit nagyon meg akartam ölelni. de nem történt meg, vagy talán csak később, de már nem tudom kit. tudod szar volt. de bazzeg, mondom, van ilyen. amikor pont akkor jön ki az emberen minden amikor leginkább nem kéne. ez olyan. ilyen. ott álltunk. “...you were my darling!!! ...i was your boy!!!” és hullottak a kurva könnyeim bazdmeg. gyorsan letöröltem, hogy senki ne lássa. nehogy már ilyen gyenge legyek. ott volt bennem végig. ott jött ki. kihozta. gondoltam közben mindenre. hogy mekkora mákos vagyok. de mekkora mákos. és hogy milyen jó amikor van kit. hogy majd hazamegyek. de jó lesz. egy kád meleg víz. hazamenni. aztán kimentem cigizni a picsába.
