1679-ben
még 30 fogást szolgáltak fel a császári családnak a Hofburgban ebédre, és 28-at vacsorára. Ebből II. Franz idejére 15/8 maradt 1810-ben. Franz Josephnél már csak 9 volt rendszeres az ebéd során, amit általában 45 perc alatt kellett lezavarni. 13 fogás már gálavacsorának számított.
A Silberkammerben kiállított 4500 darabos ezüst-étkészlet összesen több, mint egy tonna. Állami tulajdon régóta, nagy része aranyozva, és stílusváltáskor vagy háború idején kíméletlenül beolvasztották és újraformálták a hétköznapi ezüst és tömörarany-darabokat. (A Schauflergasse 2-vel szemben gyenge az ablakrács. Bent csak mozgásérzékelő és recsegő padló van.)
Állam- és koronás fők látogatásakor még ma is kiveszik terítékhez a Silberkammer tárlóiból a Mayerhofer-ezüst evőeszközöket, amik egyáltalán nem ergonomikusak. Kizárólag ilyen alkalmakkor teszik a 90x90 centis császári asztalkendőket egy ünnepi, kifliket rejtő hajtásmintával a terítékre, aminek módját csak két udvari szalvétahajtogató mester ismeri.
Az ide nem illő illusztráció itt sáska és lisztkukac salátaágyon, humusszal @ Crossfields. (Ez van, mert a Hofburgban nem szabad fotózni.) Ortolanig és bálnahúsig nem fogok süllyedni, nyugi. Előbbi úgy készül, hogy a befogott, kiszúrt szemű sármányt két hétig tömik (szemek nélkül azt hiszi, éjszaka van + szürkületi táplálékkereső énekesmadár -> folyamatosan zabál...) majd Armagnac-brandybe fojtják, zsírban kisütik, kopasztják, és csontjával-mindenével együtt a frencs egy szalvétával a fején fogyasztja.
Nyugtatásul itt egy Fosters Lager:
Öt konyharészleg működött a császári család ellátására, a spec. beszállítókat nem számítva. Mex Max rendelt egy nagy szett herendit is, mert bírták, ahogy a Bakonyban kínai mintát másoltak a porcelánfestők. A tagot kivégezték Querétaro mellett, így a kínai-mintás herendijét sosem küldték át az óceánon. Ki vannak állítva Sisi szép bourdalou-i (kacsa csajoknak), egy preparált lópata, amit levélnehezékként használt, és két kacsaprés, amit a diétái során fogyasztott nyers húslé készítéséhez rendelt a párizsi Christofléktól. ("what happens ha szőlő módjára átpréselünk egy nyers kacsát csontjával és értékesebb belsőségeivel?" című francia agymenés)
A filé jó, de a krokodil kemény, a wasabis majonéz meg értékelhetetlen. Az aioli javít.
A császári ezüstért ezüstkamarás felelt. Ezüstfényező mestereket alkalmaztak, akik porított birkacsonttal, kefékkel és timsóval tisztították a Zeugot. Az egész kiállításból a japán imari porcelán-szettet fogadnám el szívesen.
Sisi nagy Heinrich Heine-fan volt, miközben Bécs megvetette Heinét. Ő maga is költött. Kulturálisan rugalmas személyiség: arab feliratokkal hímzett báli ruhát is viselt. Hogy a konyakos-tojássárgájás hajpakolása jobb volt-e, mint a Kerastase, nem tudni. Neki alakítottak ki először külön privát fürdőszobát a császári udvarban - az akkor újdonságnak számító, borzalmasan fosbarna linóleumpadlóval...
Franz Joseph citerája is fennmaradt. Az ő schönbrunni WC-je a falára szerelt könyvtartó miatt is jobban tetszik, mint Sisi tágas, puritán mellékhelyisége a Hofburgban. FJ simán nézhetett volna sorozatokat a "trónnal" szemben kitamasztott tableten.
Falafel, taboulé, motabel betenjan, bárányhús, kibbeh @ Al Zaitouna Kitchen. Utána még a Rochuson is etettek, pedig borért mentem.
FJ százfős audienciákat zavart le egy délelőtt alatt. Az ötvenmilliós birodalomból bárki kérhetett időpontot. Dress code alig volt. A vidékiek rendre népviseletben jelentek meg.
Az egyetlen dolog a Silberkammer, Sisi Museum & Kaiserappartements túrán, amit le szabad fotózni:
Franz Joseph hajnali fél négykor kezdte a napjait. Velem ellentétben lehetett volna pék.
