példaképek
Egyfolytában azon gondolkodom, hogyan tudnám elmagyarázni a fiatalabb generációknak a különbséget a mostani párbeszédek (gyakran párhuzamos monológok), és a régen átélt tartalmas beszélgetések között, amelyek annyira hiányoznak nekem.
A különbség összetett. Egyéniségek kellenek hozzá, olyan karakterek, akik hozzátesznek az életünkhöz, szellemileg emelnek, húznak magukkal észrevétlenül. Történetek kellenek, értékrend, emberi tartás, tájékozottság a világ dolgaiban, szenvedélyesség, ugyanakkor valami olyan zsigeri, békés alázatosság, ami csak a nagy emberek sajátja.. olyanoké, akik nem elképzelnek dolgokat, hanem átéltek, akik végigjártak nehéz utakat. Indultak valahonnan, és felépítették magukat. Azért tudnak hitelesek lenni.
Belefutottam egy videóba, és az jutott eszembe, milyen piszok szerencsém van, hogy olyan időben nyílhattam ki a világra, mikor csupa ilyen ember vett körül. Komoly műsorok és beszélgetések mentek a mindazegy tévécstornán. Értéket kaptunk.
Igazság szerint a tévét már évek óta áram alá sem helyezem, mert nem érdekel, ki mit villantott, hol nyaralt, kik azok akik nyílt színen kufircolnak, vagy takonyban csúsznak, csak azért, hogy meglegyen a tizenöt percük. Lebontaná az agyam.
Szerencse, hogy vannak ránk maradt eredeti források. Pillanatok, amelyeket érdemes átélni.. beszélgetések, amelyeket érdemes meghallgatni.. ikonok, akikre érdemes ráhangolódni, mert.. mert egyszerűen élmény.
Ahogy egy mondás tartja: nem az a nagy színész, aki azt nézi, merre vannak a reflektorok, mert a fény belülről jön.
