The Puppet Masters: A történet nagy vonalakban hasonlít a “Testrablók” filmekre, ami azért is érdekes mert a 78-as változatban ugyanúgy D.Sutherland volt a főszereplő (többek között ugye). A klasszikus sémát követve azért nem kevés meglepetéssel szolgál a produkció, a cselekmény többek között a kiszámíthatatlanságra játszik, jól lehet azért vanak benne olyan fordulatok, melyek előre sejthetőek. De nézzük az alapszituációt, a földönkívüliek akik a béke ígéretével próbálják csábítani azt aki eddig ellenállt, nem is olyan kedvesek mint azt állítják magukról. A parazita lény(ek) rákapcsolódva az idegi hálózatra, módosítják a gazdatest viselkedését és mint ahogy az eredeti cím is mutatja, az emberek bábokként végzik, akiknek nincs önálló akaratuk, csak azt teszik amit parancsolnak nekik. Mivel kívülről nemigen lehet kiszúrni őket, így csak a viselkedésük árulja el őket, amit szintúgy nehéz észrevenni. Hőseink persze villámgyorsan rájönnek hogy egy invázióval van dolguk, ennek ellenére mégis beférkőzik közéjük az ellenség. Nagyon jó ötletnek tartom azt, ahogyan bemutatják hogy még ez a kis zárt csoport sem bízhat meg a másikban feltétlenül, mert lehet hogy csak az idegeneknek kémkedik. Ezt leszámítva, nem is egy logikai buktatót fedeztem fel a forgatókönyvben, nem is az elmélettel volt inkább a baj, hanem az emberek reakcióival, hiszen ha tényleg ekkora a veszély, akkor lehetnének óvatosabbak is például. Aztán ott volt parazitafüggés is, vagyis az amit a gazdatest érzett, miután a lényt leválasztották róla. A legnagyobb hibának magát a befejezést találtam, az írók nem voltak olyan merészek, hogy megkockáztassanak egy tényleges kipusztulást, vagy akár azt hogy érződjön a még közel sincs vége érzés. Ennyit a negatívumokról. Az operatőr nagyon jó munkát végzett, a borzongató és alienált légkör végig érződik, egy két helyen pedig különösen jó volt a kamerakezelés és a vágás is. A régi vágású thrillerekre ez eléggé jellemző egyébként. A színészeket nagyon jól összeválogatták. Ha az összességet veszem, akkor A parazita sajnos csak egy átlagos testrablós thriller, ami nem volt képes semmi újat vagy eredetit felmutatni.#thepuppetmasters #film #nagyítóalatt https://www.instagram.com/p/BvyDwRfgteg/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1jrwc3beurrit