Az Alagút utcai magasház - Fővárosi Blog
Fantasztikus panorámát kínál a Horváth-kertre és a Várra, mégis közutálat tárgya: ez az Alagút utcai toronyház, amely újra és újra példaként
De miért került oda egy ekkora épület? Azért, mert amikor megépült, az egész tömb szanálását, újjáépítését tervezték. Azért nem foglalkoztak tehát a környező házak léptékével, mert azokhoz nem igazodni kívántak, hanem azokat meg akarták haladni. A korabeli elképzelés szerint az Alagút utca - Krisztina körút - Mikó utca - Attila utca által határolt tömbben radikális szanálást hajtottak volna végre. Az egyik változat szerint még három magas épület létesült volna:
egy az Alagút utca és a Krisztina tér sarkán, kettő pedig a Roham utca és a Mikó utca között. Ennek tudatában érthető meg, hogy miért lóg ki ennyire ez az egy lakóház a környezetéből - igazából egy nagyobb beruházási program első eleme, ami aztán sosem folytatódott. "Ennek az épületnek csak azt lehet kívánni, hogy Rómeóként minél előbb találja meg Júliáját" - írta le a helyzetet Kubinszky Mihály 1969-ben a Magyar Építőművészetben.