Bizony, 2013.július 22.-én született meg virtuálisan ez a kis tumbli, amit hárman gondozgattunk kisebb-nagyobb időráfordítással ezen idő alatt. 18 posztot dobtunk ki az éterbe, ezekre kaptunk összesen 16 note-ot (♥), 19 kommentet (részben magunk által), és 9 követőnk lett az évek alatt. Ez még messze nem világhír, de nem is az a célunk. (vagy de, muhaha - a szerk.)
Nézzük is át, milyen posztok születtek a "csak minőségi tartalom, semmi reblog" jelmondathoz ragaszkodva:
Indítottunk egy NYITVA táblával, aztán megmagyaráztuk a nevünket (és hogy miért nem lettünk TodayBoyz), majd pár nap múlva beleültünk Hugh Jackman ölébe. Jött az első kép formátumú poszt, és az első sorozatkritika (mintha lett volna több azóta :D), utána pedig megismerhettétek, hogy milyen egy autentikus fesztiválreggel Vásárosfalun. A Facebookon és itt is az egyik legtöbbet kommentelt posztunk lett a sorozatcímfordítós (első TRI!poszt), majd a leginkább elgondolkoztató hit vs tudomány kérdéskör boncolgatása következett.
Október végén Dani leírta dániai kalandjainak első részét (hamarosan várható a második is!), aztán a komolyzenékről és a filmzenékről értekeztünk. Később pedig a művészetnél maradva a verstanulásról és a megzenésített versekről volt szó. A 2013-as év két utolsó posztjában diagramba rendeztük az általunk nézett sorozatokat, illetve egy Frei Tamás-előadás beszámolóját továbbítottuk nektek.
Egy sokáig halogatott BiPosztban a Marsra költözés lehetőségéről dumáltunk, aztán jött a "feledik" születésnapunk, és a rekordnézettséget hozó ételtételes-analízises-receptes poszt (első reblogok!)... meg egy négyhónapos szünet.
Idén júniusban újra jelentkeztünk, egy sokáig draftban levő nosztalgia-poszt került ki a videótékákról, ezután pedig a Linkin Park : The Hunting Party albumkritika következett, és idáig az volt a legújabb poszt.
De mi várható még?
Daniék történetének 2.része
Filozofálgatás a fegyverviselésről a The Purge c. film kapcsán
Még több sorozatos téma és diagram
Bármi más, ami közben eszünkbe jut, és lesz rá időnk :D
Tartsatok a jövőben is velünk, ajánljátok az egyes cikkeket ismerőseiteknek, followoljatok (szépen magyarul szólva), és komMentsétek meg a világot!
fél éves poszt, majd lesz valami címe is neki ha kitalálunk valami vicceset
Juhé, fél éves a blog (fanfárok!örömujjongás!), a mi kis szemünk fénye, amit már több mint százezren egyre többen viszonylag sokan alig olvasnak! A facebookos csoportbeszélgetés hármunk közt (amiből kinőtt a TriPoszt) azért ettől függetlenül elérte a 11 ezres üzenetszámot :)
Így indult júniusban:
"Under the Dome kibeszélő
Felirat by szuladam & Cassone majd holnapra várható, addig szedjétek le a részt, itthon már repül is lefelé :D (bár Dani neked most van jobb dolgod is gondolom :D)"
És, íme, ez lett belőle :) Kicsit fapados, kicsit nem túl mainstream, de a miénk. Na nem baj, majd öntözzük, és megnő, te meg, kedves Olvasó, osszad és terjeszd! (légyszike ^^ )
Egy kis statisztika a Google Analytics segítségével:
Az augusztus közepe-vége fele levő megugrást (aug.19.: 71 látogató) a Fesztiválreggel és a sorozatcímes poszt okozta, a második legnagyobb csúcsot (nov.17.: 64 látogató) pedig a csinos kis Venn-diagramunk. Pár érdekesség: volt olvasónk Finnországból, böngészők közt a Chrome vezet, és valaki 1000x2066-os felbontáson nézte az oldalt. Szerintem ennyi elég is a statisztikákból, a tovább után más jellegű tartalom jön!
Kedvenc posztod az elmúlt fél évből? (mármint innen a TriPosztról)
@enzostudio: Ezt kétféleképpen értelmezném: a legérdekesebb a végzet-sors-tudományról filózós posztot ( EZT ) volt csinálni, főleg elgondolkodni a megírás előtt az egész témán. A másik dolog, ami alapján választottam, az az volt, hogy melyik posztra jött a legtöbb reakció a Disqus és a Facebook által: a sorozatcímfordítósra.
@salamondani: Hát, igazából úgy nagy kedvenc nincs, hisz azért írunk amiről, mert érdekel minket, és azért írjuk így hárman, mert nagyjából közös az érdeklődési körünk is... Node, ha választani kellene, akkor a "Loszt in transzlésön..." című poszt volt, aminek témája szinte minden nap előjön, avagy az idegesítő magyarosítása mindennek.
@tgabor91: A saját posztjaim? :P Viccet félretéve, a legtöbb munkát, agytekervény-megmozgatást a filozofálgatós poszt igényelte (linket lásd fentebb), ezért kiemelkedően fontos számomra, viszont a zenéről szóló is elég közel áll a szívemhez.
Kedvenc sorozatod az elmúlt fél évből?
@enzostudio: A Sherlock-ot mondanám, ami messze a legjobb minőségű volt, abból az első 2 évadot is nemrég pótoltam be, de még az Under the Dome-ot idevenném, mert habár kissé gagyi, de mégiscsak ebből indult a blog (lásd fent).
@salamondani: Under the Dome volt a nyár érdekessége, de a karácsony óta nézett Breaking Bad majdnem mindent visz nálam. (Dean Norris pláne mind a kettőben ~főszereplő, micsoda véletlen)
@tgabor91: Sherlock. Még tavasszal kezdtem el, de azóta ugye jött harmadik évad. Under the Dome annyira nem jön be, túl fájdalmas számomra, Person of Interest már megy pár éve, és nagyon jó részeket hozott mostanság, az Agents of S.H.I.E.L.D. pedig jó-jó, de valahogy (eddig?) nem lett a legkedvencebbik.
Kedvenc sorozatos idézeted az elmúlt fél évből?
@enzostudio: "I'm Batman!"
/Monroe | Revolution | 2x09/ (+teljes Sherlock részek szövegkönyvét is ideírhatnám)
@salamondani: "You're my free pass ... bitch."
/Jesse | Breaking Bad | 3x07/
@tgabor91: "Am I happy too? I haven't checked!'
/Mycroft | Sherlock | 3x03/ (biztos volt még több is, de ez nagyon megmaradt)
Mit vársz a 2014-es esztendőtől (akár sorozatok terén, akár máshogy)?
@enzostudio: Lost újranézést közösen, újoncok közül a The 100 a legvárósabb. Egyébként meg egy igazán király nyarat.
@salamondani: nem várok semmit, jöjjön aminek jönnie kell
@tgabor91: Valahogy úgy, mint Daninál.
Mit kéne még kérdezni?
@enzostudio: majd az egy éves posztnál...sőt, kommentben kérdezzetek odalent!
@salamondani: nem várok semmit, jöjjön aminek jönnie kell